A halál utáni élet az ősi szent iratok alapján – upanisadok, halál előtti állapot és élmények

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás


Forrás: Szvámí Ráma, Szent Utazás – Értelmesen élni, méltósággal meghalni

A halál utáni élet

Érdemes foglalkozni és készülni arra, ami mindenki számára elkerülhetetlen: a halál utáni élettel. A nagy bölcsek teljesen máshogy látják a halál művészetét, egyfajta lehetőségnek, mély boldogságnak (samadhi) élik meg. Konkrétumokat is be fogok mutatni, idézve a szent iratokat, upanisadokat a halál utáni élmények és halál előtti állapotok kapcsán. A halál közeli élmények azonosságait már összefoglalva leírtam itt: Mi vár ránk a halál (élet) után? – halálközeli élmény

 

 

A halál művészete és a fájdalom oldása

Swami Rama (ejtsd Szvámí Ráma) szerint a halál nem fájdalmas, csupán a feltételek változnak meg. Amikor meditációink segítségéveltudatosan tudunk álmodni (ébren vagyunk miközben a test alszik), akkor kezdjük megérteni, hogy a halál is egyfajta álom. Azok a mesterek, akik a tudatfeletti állapotban vannak folyamatosan, számukra olyan a halál mint egy mély hosszú alvás. A bölcsek számára olyan a halál, mint nekünk a ruhacsere. Szerintük ugyanis csak a test hal meg, a tudat örök. És ezt sok gyakorlással meg is lehet tapasztalni. Ez hasonló ahhoz, amikor magzatként félünk, hogy létezik-e a születés után élet. Amikor a meditációnak köszönhetően kitágul a tér, akkor ez nem hit, hanem tapasztalat kérdése.

De ez az érzékszerveken (elme) határain túl van, így a tudomány nem biztos, hogy tud róla értekezni.Olyan, mintha a felhő fölötti repülő szárnyalásában nem hinnénk, mert a felhő eltakarja azt szemünk elől ezt a látványt… A halál fájdalmát egyébként az okozza, hogy tárgyakhoz és személyekhez kötődünk és abban hiszünk, hogy csupán egy fizikai test vagyunk, mely elenyészik a semmibe vész… De a bölcsek szerint egy szubtilis síkon folytatódik az élet (és csak a fizikai test bomlik le), mert az örök érvényű. Csak a haláltól való félelem az ijesztő.

 

 

Halál utáni élmények (a halál után) az upanisadok alapján

Mindenki a pozitív és negatív karmája alapján érzékeli azt a halál után, amit érdemel, vallják az upanisadok. Találkozhatunk őseinkkel, szeretteinkkel (pitrilóka). De változatos örömökben is részünk lehet (szvargalóka). A Tibeti halottaskönyv és a hindu Garuda-purána részletesen leírja ezen szinteket. De a tudatlanoknak (aki sosem készült a halálra, sosem meditált) egy mély alvásnak éli meg a halált mennyei és pokolbeli víziókkal. A tiszta szándékban élők az Önvalóval lehetnek, azonban a felszabadulást, megvilágosodást nem lehet elérni ilyenkor. Erre csakis életünk során kapunk esélyt. Hiszen az Önvalót 5 burok takarja el. Ezeket kell visszafejtenünk. Ez olyan, mint a lámpára rárakott pokrócok sorozata, mely a fényt elhomályosítja. Az 5 burok (kósa) tehát:

– durva, fizikai (annamaja saríra)
– prána burok (pránamaja saríra)
– mentális burok (manómaja saríra)
– intellektuális burok (vidnyánamaja saríra)
– üdvösség burka (ánandamaja saríra)

A lélek ezzel az utolsóval kerül (üdv burok) kapcsolatba halálközeli élmény alkalmával. Nagy fény, és óriási béke szokta kísérni ezt, de ez még nem maga a megvilágosodás, megszabadulás. Kevés kint látni a fényt, azt önmagunkban kell felfedezni. Ezek a burkok egyébként az Átmánt takarják el. És a vágyaink okozzák az újjászületésünket (körforgás). Azok intenzitása határozza meg, hogy mennyi idő telik el az újjászületés (reinkarnáció) előtt. Krisztus és Zarathusztra idejében a reinkarnáció természetes volt, így nem is került szóba, de egyetlen próféta sem tagadja azt.

Jézus is újra született a kereszthalál után (a tökéletes lélek a tökéletes testben, ugyanoda). És újjászületésünket illetően nem Isten büntet minket, hanem mi büntetjük önmagunkat saját cselekedeteink, karmáink által. És azok a lelkek, akik megvilágosodtak, megszabadultak eldönthetik (ez az igazi szabad akarat), hogy az unalmas körforgásnak véget vetve kilépnek a szamszárából és összeolvadnak a Brahmalókában (mennyeken túli legfelső valóság) az abszolúttal, vagy visszatérnek, hogy nekünk embereknek segítsenek (dzsívan-mukta). Így megszületnek újra (arhat) és kiválaszthatják, hogy hova szülessenek le.

 

A halál előtti állapot

E világon minden rezgés következménye, mely az energiarészecskéket arra ösztönzi, hogy más energiarészecskéket vonzzanak. A rezgés oka a kozmikus energia (prána). Minden tárgy az upanisadok alapján (élő vagy élettelen) ennek a rezgése. Ezért mondta Sir Arthur Eddington, hogy a szubsztancia fogalma a klasszikus fizikából eltűnt és a hullámok frekvenciája vette át a helyét, így a fizikából metafizika lesz. ,,Szarvam khalv-idam Brahma.” Valójában minden Brahman. Tehát a Védanta szerint nincs holt anyag az Univerzumban.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
mesterek, spiritualitásjógi, szerzetes