Sri Vasudeva – A valódi jólét 40 / 38. nap (spirituális gyógyítás)

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás

38. nap – A spiritualitás gyógyítás ereje

 A mai téma a gyógyítás lesz. Emlékezzünk, hogy spirituális lények vagyunk emberi tapasztalatokkal; és nem pedig emberi lények spirituális tapasztalatokkal. Először mi spirituális lényként jöttünk egy emberi formába rendeződve, feltételezve azt, hogy ez azt emberi formát sok év múlva itt hagyjuk. Keresztülmenve ezen a folyamaton mi spirituális lények maradunk. Viszont mikor egy emberi formában jelenünk meg, az nem von le semmit sem spirituális értékünkből. Olyan ez, mint egy ruha, amit a lelkünk hord ebben a világban.

A dualitásban élünk a “test-gépezetnek” köszönhetően

 A fizikai “gépezetünk” a dualitás világában él, szóval mi megtapasztaljuk az örömöt és a fájdalmat is. Ez a “gépezet” az idő fogságában létezik, emiatt mi megtapasztaljuk az öregedést is. Ez egy olyan “gépezet”, melyben sok energia működik és mi megéljük azt is, hogy ennek mellékhatásai is vannak – az erő pl., ami működhet a jólétünk ellen, valamint azok a tényezők, amik támogatják jólétünket. Ez azt jelenti, hogy ezen az élet-utazáson a Föld nevű bolygón  szükségünk van arra, hogy óvatosak legyünk, mert biztosan fogunk találkozni különféle csapásokkal is. Még az öregség is egy fizikai csapás és a fizikai test is korlátozott mennyiségben hordoz csupán géneket az ősöktől.

Ezt befolyásolja továbbá a bolygó kozmikus sugárzása és csillagok működése is. Hat ránk ezen kívül: az étel által, amit eszünk, a víz által, amit iszunk, a levegőn keresztül, amit belélegzünk…  Emiatt nagyon fontos, hogy a tudatosságban maradjunk miközben megtörténnek a dolgok a fizikai testünkkel, az emberi megtapasztalásainkban, spirituális lényként. Ahogyan nő a tudatosságunk (és én kihívás elé állítalak téged, hogy még jobban növekedjen tudatosságod), láthatod, hogy te  több vagy az emberi tapasztalatoknál. Nemcsak egy fizikai lényként láthatod magad, ahogyan tudatlanul lefestjük magunkat, hanem többnek láthatjuk magunkat. Felsejlik a lényünk lámpása, maga a spirituális lényünk, a lélek erejével…

A betegség forgatókönyv az egy részről, hogy mi részesülünk egy mellékhatásban is, de más részről támogatva vagyunk és erőt kapunk a lélek szintjéről ezzel párhuzamosan. Természetesen végig jól akarunk lenni folyamatosan az egész megtapasztalásban.  Fenn akarjuk tartani főként a jólét állapotát, mert el akarjuk érni a lélek célját ezen a világon – eleget téve életfeladatunknak.  Ezért akarunk egészségesek maradni.

 

A valódi lényünk számára nincsenek betegségek 

 Mindig, mikor a betegség el fog érkezni a számunkra az egy kihívást hoz létre egy magasabb szinten. Természetesen, ez beszéd nélkül érkezik el hozzánk és a valódi lényünk számára nincsenek betegségek. Abszolút nincsenek betegségek! Azonban, ezt nagyon nehéz realizálni és szükségünk van támogatásra, hogy ezt észrevegyük – az a tény, hogy nincs betegség csupán a lelki szinten igaz. Erről számolok be neked, de tudom, hogy nagy kihívás ezt a maga teljességében megtapasztalni. De ezt fokozatosan megértjük, és ez ad nekünk némi erőt az utunkon. Ezért, mikor mi kihívás előtt vagyunk a betegségek tekintetében, akkor szükségünk van arra, hogy megértsük mi is történik valójában.

Szükségünk van arra, hogy megfigyeljük magunkat minden szinten: “Mi történik velem fizikai szinten? Mi történik velem érzelmi szinten? Mi történik velem mentális szinten? És mi történik a spirituális erőmmel?”  Szükségünk van arra, hogy figyelmünk alá vonjuk az egész “forgatókönyvet” a betegségek kihívásakor


Nyitva lenni a gyógyítás spirituális dimenzióira

 Ha a betegség jön a fizikai testből és létrehozza a fizikai kihívást számunkra, akkor szükségünk van arra, hogy begyűjtsük a lelkünk erejét a mentális “gépezetünk” számára. És az érzelmi “gépezetünk” képes kezelni mindezt. Mert, ha az elme és érzelmi lényünk rögzül fizikai szinten, akkor a lélek tudatlanul azt fogja gondolni, hogy ez egy betegség, amikor csak a test beteg egyedül. Mikor a lélek emlékszik az igaz lényegére, illetve mikor ez megalapozott a belsőnkben – ami nem más, mint a spirituális éberség -, akkor ezt nem felejtjük el többé. Azt fogjuk mondani: “Ez a betegség a testemben van, és én használni fogom a mentális erőmet, ami a lélek ereje. Használni fogom az érzelmi erőmet, ami szintén a lélek erejéből származik és ez segíteni fogja majd a testemet ebben a kihívásban.”


A gyógyulás kihívásai utunkon

Viszont, a legrosszabb, mikor az elme és erős erővel rendelkező lények érzelmei lélekként megkötik piciny fizikai testünket. Ez az, amikor betegségünkben ezt gondoljuk: “Rengeteg fájdalmam van. Nem tudom mit tegyek. Gondolkodásra is képtelen vagyok. Annyira fájdalmas. Semmit nem tudok tenni!” Az elme és a szív és az érzelmek teljesen megkötnek minket ilyenkor. Aztán mi történik? A betegség velünk marad és ez a legrosszabb, mikor ilyenkor az illető azt mondja, hogy “Ez olyan nehéz. Nem tudom mit tegyek. Meg fogok halni.  Ez nem gyógyítható. Ezt vagy azt kell megtennem!”

Elkezdünk félni, mert nem tudjuk mi ez és, hogy mi fog történni. Ezért úgy érezzük kifogott rajtunk a betegség, ami elkezd kontroll alá vonni minket, annak ellenére, hogy ez csupán csak a fizikai testünkben létezik. Mikor betegek vagyunk fizikai testünk kapcsán, akkor arra van szükségünk, hogy az összes erőt megérkezzen számunkra a lelkünk szintjéről, hogy el tudjuk azt viselni.

A lélek ereje végtelen. Azonban, ha a betegség az érzelmi szinten jelenik meg: akkor képtelenek vagyunk megbocsátani, vagy gorombák leszünk, negatívak, aztán ez egy nehéz helyzetet hoz létre számunkra. Mert ez befolyásolja a szerveinket is mibennünk egy részről, és más részről, ez megtartja a lelkünket a sötétségben. Ugyanis ez a fajta érzelmi depresszió és összehúzódás egy nagyon nehéz valamivé válik.


Erős vágy a gyógyulás iránt

Amíg az érintett személy azt mondja, hogy “Meg akarok gyógyulni, és többet szeretnék tudni.”, vagy azt mondja ,,Ki akarok ebből kerülni” az illető benne fog maradni ebben az állapotban.

Az érintettnek szüksége van arra, hogy kijöjjön ebből az érzelmi térből. Egy gyógyulás iránti vágyra van szüksége és a vágyra, hogy még többet keressen ezen a téren és ne azzal a tudattal kapcsolódjon, amelyik azt mondja, hogy “Ó, meg akarok halni!” vagy, hogy “Képtelen vagyok segíteni magamon ebben a szituációban”, vagy, hogy “ez folytatódni fog”. Az összes ilyen címke az elmében nem jó a gyógyulás folyamatában. Fontos, hogy az a vágy jelenjen meg, amelyik ki akar jönni mindebből.


Elme – egy erőteljes eszköz a gyógyulás folyamatiban

 A legerősebb gyógyítással kapcsolatos erőt az elme képviseli számunkra. Mikor az elme erősen működik, akkor képes megtartani az értelmet a létezésben, ahol egy vízió gyógyulást hozhat létre, mikor képesek vagyunk ebben hinni. Szóval, az elme roppant fontos az utazás során, egy erőteljes eszköz a gyógyulás folyamatiban. Ezért erőre van szükségünk, tiszta,  spirituális elmére – egy elmére, ami minden lehetőségre nyitott. Most már láthatod, hogy ha a kihívás felbukkan az elmében és, ha meg is tartjuk nagyon erősen a hitet a betegségünk feloszlatása kapcsán, akkor is ez a legnehezebb teret hozza létre számunkra… Mikor nem tudunk segíteni magunkon, akkor az elménk néhány területe nyitottá válik, néhány erős szándékra, melyek vágyakat hordoznak magukban a gyógyulás tekintetében, és újabb lehetőségeket kecsegtetnek az elménk számára.

Ezért mikor mentális kihívás előtt állunk, az a legrosszabb állapot számunkra. És egyre több kívülről érkező támogatásra van szükségünk. Találkozhatsz agyi problémával küszködő emberekkel, mint pl. a demencia, Alzheimer-kór és a Parkinson-kór. Láthatod, hogy milyen nehéz együtt működni velük, mert a legnagyobb erővel bíró eszköz, magában hordozza a kihívást is! És ilyenkor, sok törődésnek kell megjelennie. Ezért, amíg az elménk erőteljes, szükségünk van arra, hogy használjuk azt a gyógyulással kapcsolatos folyamatainkban lefoglalva az összes erőnket.

 

A legerősebb potenciál a gyógyulás tekintetében mibennünk van 

A gyógyítás módja nem más, mint megnyílni a spirituális világnak. Érdemes hozzáférnünk a spirituális dimenzióhoz, ahol a legerőteljesebb erők összpontosulnak, mert a spirituális dimenzió nem más, mint a Magasabb Erővel való kapcsolódás. Ez a Magasabb Erőbe vetett hitet jelenti. A spirituális dimenzió egy tér, ahol az elme azonnal képes formát rendelni a vízióhoz a Magasabb Erő segítségével és elkezd hinni: “Igen, meg tudom csinálni.” Az elmének így erőteljes meggyőződése van, ami megadja a lélek számára a hitet és megfelelő szándékot: “Meg tudom csinálni. Meg tudom csinálni.” Ez nagyon erőteljes. Ez a csata a előcsalja belőlünk a szenvedélyt és hívővé tesz minket.
Higgy az egész lelkeddel benne “Meg fogok gyógyulni.” És mikor ezt a jelen pillanatba hozod át, akkor ezt fogod mondani “Meggyógyultam. Meggyógyultam. Meggyógyultam.” Tartsd meg erősen ezt az elképzelést, minden sejtedet befolyásolva, minden egyes szervedet stimulálva ezzel önmagadba.

Aztán csodák jönnek létre erről a helyről a lélek tudatosságából, így az összes lehetőség megvalósulhat, használva az elmét és a szívet szilárd meggyőződéssel.  Ezért nagyon fontos, hogy megtartsuk spirituális hitünket – az értelem és gondolkodás segítségével, a vizualizáció erejével. Tartsd meg változatlanul a Magasabb Tudatosság által – érzékelve a teret az összes lehetőségre és kapcsolatba lépve a gyógyítás folyamatával.

Keress profi segítséget, ha szükséges

 Nagyon fontos tudni, hogy mikor kihívás előtt állsz és segítséget kérsz kívülről, mert nehézségeid vannak, akkor az Univerzum gondoskodik rólad.  Ahogyan egy hagyományos orvos, vagy egy természetgyógyász is alternatív megoldásokkal gondoskodik rólad. Keresd meg, hogy mi rezonál veled. Keress támogatást a terapeutádtól. Ha az elme mentális vagy érzelmi problémákkal küszködünk, akkor szükségünk van egy pszichoterapeutára. Megkeressük azt a személyt, aki megfelelő tudatossággal rendelkezik az egész “ügyet” illetően. Tehát megkeressük a megfelelő szakembert, és meg is találjuk, aki képes segíteni a teljes gyógyulásunkban.

Azonban, ha nem tudod ezt megtenni, akkor minden megoldást igénybe fogsz venni, amit jónak látsz. De a spirituális oldala a létezésednek képviseli a legnagyobb erőt.

 

Sri Vasudeva

Fordította: Keresztes Attila

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
természet erejebetegség