Forrás: Sri Vasudeva tanításai, Egy utazás az igazi szabadság és boldogság felé

Sri Vasudevában „modern jógi” nemcsak a tudatfeletti szintről beszél, hanem az elme uralmáról, a szeretet erejéről, illetve a kundalini áramoltatásáról, csakrák működéséről. Ez elég komplex tudás, ráadásul ugyanúgy két lábbal állva a földön is megmutatkozik, menedzselve nemzetközi non-profit, hét országban jelen lévő központját. A fény és tisztaság egyik méltó példája. Ez az előadása nagyszerű volt, ahol nemcsak a szavak, hanem energia szintjén is továbbította  a tudását, öröm vele együtt énekelni bhadzsanokat – csakra, boldogság, spiritualitás.


Csakra áttekintés

Az első csakra felelős abban, hogy megtaláljuk gyökerünket itt a Földön. A második csakra segít elmélyíteni a szexualitást bennünk, a harmadik csakra megtanít arra, hogy bízzunk önmagunkban, a negyedik csakra pedig a szeretetet hozza el számunkra. Az ötödik csakra a tiszta hangot hozza ki belőlünk, a hatodik csakra pedig megtanít minket az elme uralmára, a hetedik csakra ezután Isten erejével ruház fel minket. Csodálatos utazás…

Sri Vasudeva, guruji azt mondja, hogy a harmadik csakrával indul el a spirituális utazásunk, mert ekkor már uralmunk alá hajtottuk az első két csakránkat, ami befelé irányul. A hatodik csakra segítségével elkezdjük az isteni szikrát önmagunkban felfedezni és kiteljesíteni. Ekkor már nem Istenhez könyörgünk, hanem elkezdjük önmagunkban megérezni őt. Már nem a mesterhez, guruhoz könyörgünk, hanem mi is guruvá akarunk válni. A guru nem egy férfi vagy nő, hanem egy alapelv: guruelv.

A fény imádói helyett, elkezdünk a fénnyé válni. Így tudunk a legjobban kedveskedni gurunknak is. És az alatta lévő ötödik szív csakrának is szüksége van arra, hogy megnyíljon a hatodik csakra, hogy vezetést kapjon, ne vigyenek el minket az érzelmek. Hiszen milyen hajó az, amit senki nem irányít? Egyébként ez a hatodik csakra kezeli a többi csakrát is. Ez a gurucsakra. Az önmagunk uralásának csakrája. Az OM hangot rendeljük hozzá.

Sri Vasudeva beszámol arról a szintről, amikor gyakorlásai során eljutott odáig, hogy uralni tudta a hatodik csakrát. Ekkor már többé nem volt nyugtalan és unott és uralni tudta az összes gondolatát.

Bővebben a csakrákról, pszichológiai értelmezésben, egyesítésben: A lelki fejlődési szakaszai a keleti pszichológia alapján, melyet mindannyian végigjárunk. A jógatudomány komplexitása, pszichológiája egyesítve a nyugati megközelítésekkel – paranoia kezelése, energia központjaink 7/1 csakra, gyökércsakra

Több infó a csakrákról spirituális értelmezés alapján: A lélek fejlődésének hét fokozata 7/1. csakra, napfonat, szakrális, korona, torok, szív, harmadik szem, gyökér csakra, csakra színek, csakra térkép

 

Az igazi guru működése

Bennünk az erő, mindig erre emlékeztetnek a guruk. Mi önmagunk guruja vagyunk és mások alázatos szolgálója. Egy igazi guru a barátunk akar lenni. Isten egyik legtisztább megnyilvánulásaként, aki felcsatlakozott a forrásra és mindig abból működik közre. Követi azt a csatornát, eggyé válik vele. És nem az a feladata, hogy függőséget alakítson ki bennünk, hanem hogy segítsen minket abban, hogy saját belső gurunkat, mesterünket megtaláljuk.


Rabszolgaság vagy szabadság? Boldogság és spiritualitás

De mi sokszor inkább az érzékszerveinket követjük. Ha az pl. szemünk meglát valamit, azonnal akarjuk azt. A függőség ellenére. Sőt, azt is tudjuk, hogy sokszor egészségtelen, mégis követjük ezt az utat. De miért? Megszakad a szívünk, de mégis függünk a másik embertől, de miért?

Nem akarunk igazi szabadságot? Nem szeretnénk erre törekedni? Nem akarjuk, hogy ne telepedjen ránk a nyomorúság, ha kevés a pénzünk? Hogy ettől se függjünk? Hogy ne függjünk attól sem, ha testünk megöregszik, elhasználódik? A megoldás, hogy megtanuljuk pl. a meditáció segítségével uralni az elménket. Így elindulhat az átalakulás és egyre boldogabbak leszünk. Máskülönben olyan, mintha a két kezünk ki lenne kötve és az egyik az egyik, míg a másik a másik irányba rángatná azokat… Ez sehova nem vezet minket el.

A spiritualitás nem elszakít a valódi élettől, hanem jobb emberré tesz. Csak a rabszolgaságunkat, függőségeinket kell feladnunk, semmi mást. Fontos, hogy a szeretetet ne másoktól akarjuk megkapni, hanem mi rendelkezzünk vele, amit a belső térből hozhatunk létre.

 

 

 

Attila Cross

                           Keresztes Attila

A tünet mögött mindig egy téves önkép áll

Kezelheted a fizikai tüneteket vagy elemezheted a pszichológiai problémáidat évekig – de amíg nem látod be, hogy ki az, aki valójában szenved, a probléma vissza fog térni. Nem módszerekre vagy újabb technikákra van szükséged, hanem a tévedések azonnali, logikus átlátására.

2005 óta ötvözöm a nyugati logikát a keleti szemlélettel. Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus (bár 3 egészségügyi szakvizsgám van és orvosi lapokban publikálok), és nem kínálok újabb spirituális taposómalmot.

Ha készen állsz a sablonos megoldások mögé nézni, kezdd itt egy 2 perces, objektív vizsgálattal:

[Kitöltöm a díjmentes tesztet]

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés