Unalmas a meditáció? Mit kezdünk az előző élet feltárással, utazással, meditációval ha még a mostani is homályos?

 In Filozófiai cikkek, tudatváltás meditációval

Unalmas a meditáció?

Nem, az unalom benned van, örülj neki, hogy felszínre jött, mert így tudsz vele dolgozni.
A meditációd segített ebben. Manapság az ember nem önmegvalósításra vágyik, hanem szórakozásra. De ki mondta, hogy a meditáció mindig szórakoztató? Akkor moziba kell menni kérem, bár az sem garancia – bevonzás, a titok, előző élet feltárása, előző élet utazás, előző élet meditáció, hit.

[adrotate group=”2″]

Nemrég csináltunk egy meditációt. Régi zen gyakorlat a légzésfigyelés. Sokan eszméltek már rá a valóságra ennek segítségével. Elég jó is volt a hangulat, ám egy helyről unalmat éreztem. Meg is kérdeztem az illetőt, hogy miért unatkozott. Ő azt mondta, hogy azért mert már túl van ezen a meditáción és ismer egy sokkal jobbat. Párom kérte, hogy akkor ossza meg velünk, hogy tanulhassunk belőle, de a ő nem volt sajnos hajlandó erre. Aztán csak annyit mondtam, hogy ezek az emberek (a többiekre mutattam) először csinálták ezt a technikát és mély békét éreztek 5-10 perc után. Akkor, hogy lehet, hogy te pedig unod már ezt a módszert? Más részről, ami unalmas az sokszor nagyon hasznos és, ami szórakoztató az sokszor időpocsékolás… Azóta nem láttam az illetőt. Emberek, mire vágyunk? Türelmetlenül, gyors fejlődésre vagy ámításra? A kemény és őszinte munka mindig meghozza gyümölcsét. Mindig.

Szükség van-e hitre, ha változást akarunk életünkben?

Barátaim, mi a hit? Ha lemegyek a boltba tejfölért és nem hiszek abban, hogy meg tudom tenni, akkor meg tudom tenni? Igen, kell a hit. Higgy benne, hogy az ima vagy meditáció megteszi hatását, ha használod. Egy klassz eszköz. Használd, élj vele.

[adrotate group=”3″]

A bevonzás, a titok értelmét veszti, ha együtt áramlunk a gondviseléssel?

Már írtam erről a témáról: Lusták előnyben (szerelmi bevonzás, titok, vonzás törvénye gyakorlatok)?
Ha elfogadjuk azt, ami van… Mert bármi is az oka (ennek kiderítésére egy egész iparág épült), akkor is az van. Ami van. De, ha együtt áramlunk azzal, ami úgyis bekövetkezik (az ellenállás szüli a problémáink legalább 80 %-át), akkor minek bármit is bevonzani? Ha egységélményben vagy mindennel mi kellhet ennél több? A teljességből mi hiányozhat számunkra? Ekkor már a szándék mikor felmerül, szinte azonnal be is következik… Számomra ez a valódi teremtés. Nem a dackorszakban megragadt emberek elégedetlen kiáltásai: „én ezt akarom, így akarom, amúgy akarom.”
Inkább vonzzunk be boldogságot, békét, harmóniát azzal, hogy feloszlatjuk a bennünk lévő félelmek sötét halmazát…

Mit kezdünk az előző élet feltárással, utazással, meditációval ha még a mostani is homályos?

Most, őszintén megint szórakozásra vágyunk? Miért ne? De a reményt ne mástól várjuk, főleg, ha függ tőlünk az ember. Pl. a pénztárcánktól. Ha meditálsz: Ami díjmentes és bármikor, bárhonnan elérhető. Akkor megkapsz mindent. Nem kell más, legfeljebb csak az, aki ezt megtanítja neked és motivál kontrollálja a fejlődésedet az elején. És így minden, szépen az idejében (nem előbb és nem is később) fel fog tárulni az életedben. Emlékezni, érezni fogsz olyan dolgokat, amiket régebben csináltál és nem rendelkezhetsz élménnyel róla mostanában… Hajrá! Tanuljunk, gyakoroljunk… A többi jön magától.

 

[adrotate group=”2″]

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
indiáningyen elvihető