A keleti gyógyászat különleges megoldásai: neurológiai betegségek

 In betegség és egészség, Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek)

Mindenek előtt kihangsúlyoznám, hogy a cikk végén írni fogok arról az emberről, aki meggyógyult a sclerosis multiplexből (nyugati medicinában nem gyógyítható ez a fajta betegség). De kezdjük a nyugati medicinával, aztán a keleti medicina, mellékhatások nélküli természetes gyógymódjairól fogok írni. Minden esetben forduljunk szakorvoshoz.


Lumbágó (derékfájás)

A lumbágóról, illetve ennek lelki üzenetéről (pszichoszomatika), már írtam korábban. Sok esetben összefügg a térd működésével, pl. térd fájást okozhat a derék területén lévő kötöttség. Ilyenkor segítségünkre lehet többek között a jóga, és a sok nyújtás következtében újra helyreáll az egyensúly.

Sclerosis multiplex (SM)

A szervezet saját magát támadja meg, tehát az immun betegségek közé soroljuk ezt a betegséget. Az agyat és gerincvelőt (központi idegrendszer) támadja meg és potenciálisan rokkantsághoz vezethet. Tulajdonképpen az idegek károsodnak és így hegesedés (sclerosis) alakul ki több területen (multiplex).

Tünetei

– zsibbadás, érzéketlenség egy vagy több végtagban, testrészen
– bizonytalan járás, koordinációs problémák
– fáradtság
– szédülés
– feledékenység, koncentrációs zavar
– vegetatív zavarok (pl. hólyag elégtelen szabályozása)
– elkent beszéd
– homályos, kettős látás, vagy részleges, teljes látásvesztés
– egyes fejmozdulatokra kialakuló elektromos sokk-szerű érzés

 

Stroke (agyvérzés, agyi elzáródás)

A szélütés, gutaütés lényege, hogy nagyon hirtelen alakul ki. Az agy vérellátás annyira lecsökken, hogy a sejtek pusztulásnak indulnak emiatt. A gyors kezelés nagyon fontos a későbbi minél magasabb életminőség fenntartása miatt. A stroke a felnőttkori rokkantság egyik oka lehet. A szakorvosok szerint rizikófaktor a dohányzás, koleszterin, magas vérnyomás. Fontos, hogy kezeljük a magas vérnyomásunkat és a stresszt, sportoljunk rendszeresen és lehetőleg kevés alkoholt fogyasszunk.

 

Tünetek

– kar, arc, láb egyoldalú érzéketlensége, testfél zsibbadása
– erős fejfájás
– tudatzavar, zavartság, memóriazavar
– kettős, elhomályosuló látás, illetve látásélesség csökkenése
– szótalálási, beszédértési zavar

 

Epilepszia

Sokszor csak pár másodpercig bámulunk magunk elé, legalábbis is ez is lehet az epilepszia egyik formája, melyet az agysejtek rendellenes működése okozza. De van olyan fajtája is, ami csak éjszaka, illetve csak egyszer jelentkezik életünk során. Tehát nem feltétlen jár rángógörccsel, eszméletvesztéssel. Ha két provokáció nélküli rohamot megéltünk, akkor állítható fel a diagnózis az epilepszia kapcsán. A nyugati medicina segítségével megszüntethető, vagy enyhíthetők a rohamok. Roham esetén (ha mással történik meg a jelenség) kérjünk azonnal orvosi segítséget. Sokszor az agyat károsító balesethez, agydaganathoz, traumához (pl. stroke), különféle betegséghez köthető az epilepszia kialakulásának oka.

 

Fejfájás, migrén

A fejfájás természetes ellenszeréről már írtam korábban. Fontos megjegyezni, hogy az akupresszúrában, illetve kínai orvostudományban különbséget teszünk attól függően, hogy a fej, mely részén jelentkezik a fájdalom. Szinte pár perc alatt lehet oldani néhány akupresszúrás pont stimulálásával ezt a fajta fájdalmat többnyire. Ezeket nagyon gyorsan megtanulhatjuk, és így bármikor kezelni tudjuk fejfájásunkat. Újabb kutatásként hallottam arról, hogy sok esetben a szív szövetein lévő hiány is okozhat fejfájást, melyet meg lehet műteni, de OEP úgy tudom, hogy nem támogatja, kivéve, ha emiatt már volt szívrohamunk. A lényeg, hogy a nyugati medicinában ez egy összetett dolog, mert a neurológus elküld MR-re, szemészetre első körben, ahol a szem nyomását is megvizsgálják, de más is okozhatja a fejfájást.

 

Szédülés

Az agynak a szemekből, idegrendszerből, belső fülből érkező információkat kell kezelnie az egyensúly fenntartásához. Ha megmagyarázhatatlan, visszatérő rosszullét jelentkezik forduljunk orvoshoz. Társulhat a szédüléshez: fejfájás, homályos látás, hallásvesztés, zsibbadás, beszédzavar, mellkasi fájdalom, végtagi gyengeség, elesés, eszméletvesztés.

 

Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, mely során
az egészséges agyszövet elsorvad, degenerálódik. A nyugati orvostudomány nem talált megoldást az Alzheimer-kór megszüntetésére, de az életminőség javításának eszközei a rendelkezésünkre állnak. Ez a fajta betegség tulajdonképpen egy progresszív (folyamatosan előrehaladó), degeneratív (látható ok nélküli) agybetegség. Fontos megjegyezni, hogy némi feledékenység mindannyiunknak kijár olykor-olykor.

De az a betegség azzal jár, hogy folyamatosan elfelejtjük pl. a hozzátartozóink nevét, arcát, illetve nem tudjuk a tárgyak nevét, melyek körül vesznek minket, elveszítjük térbeli, időbeli tájékozódási képességünket, egyre nehezebbé válik a döntéshozás stb. Idővel feleslegesen megismételünk mondatokat egymás után, vagy bizonyos cselekedeteket, a különféle tárgyakat pedig elpakoljuk és aztán nem találják meg őket. Ezen kívül a hangulatingadozásnak köszönhetően a személyiség is megváltozik, bizalmatlanná, szociálisan visszahúzódóvá válhat az illető, de szorongás, depresszió és is kialakulhat. Általában a betegség bekövetkeztéig nyolc évig él még a páciens, de az is előfordulhat, hogy évtizedekig fenn áll a betegség állapota.

 

Parkinson-kór (bénulásos remegés)

A környezeti és genetikai okok miatt jön létre a szakorvosok szerint ez a neurodegeneratív betegség. Akkor alakul ki, ha a dopamin nevű hírvivő molekulát termelő idegsejtek károsodtak vagy elpusztultak. Ipari vegyszerek, gyomirtók minket érő rendszeres határára több az esély a Parkinson-kór kialakulására, de számos gyógyszer rendszeres szedése is kialakíthat hasonló tüneteket szervezetünkben (pl. pszichiátriai betegségeket kezelő gyógyszerek egy része). Általában enyhe remegéssel kezdődnek a tünetek, kezdeti stádiumban nehéz felismerni, de ez nem tévesztendő össze a esszenciális tremorral (gyors, finomhullámú remegés).

 

 

A keleti gyógyászat mellékhatások nélküli megközelítései

Tekintsük át egy másik szemszögből, hogy a felbukkant betegséget hogyan lehet másféle módon megérteni és kezelni. Ez esetben nem ellenségként tekintünk rá, hanem tanítóként megszemélyesítve.

A sclerosis multiplex tünetmentessége és lelki háttere

Dr. Terry Wahls-nak (Iowai Egyetem orvosprofesszora) sikerült magát kigyógyítania a kórból természetes megoldásokkal (vagy legalábbis állítólag tünetmentesen éli életét). Az egészséges emésztés és immunrendszer kapcsolatán van a hangsúly, lásd helytelen táplálkozás és stressz negatív hatásai. Tehát a bélrendszer helytelen működése összefüggésben van ezzel a betegséggel (lásd dr. Shahram Lavasani kísérletei). Fontos, hogy változtassunk kapcsolatainkon és több időt töltsünk a természetben. Rendszeres mozgásra és helyes étrendre van szükségünk a tünetmentességhez.

A pszichoszomatikában az idegek a hírszolgálatot szimbolizálják a sclerosis multiplex esetében. Tulajdonképpen több oldalú megkeményedésre utal a kommunikációt illetően és önmagunk elleni agresszió is megnyilvánul. Egyfajta félelem a kontroll elvesztése kapcsán.

 

Az epilepszia lelki üzenete

Az agy a kommunikációért, logikáért felel, míg az idegek hírvivő szolgálatot tartanak fenn a pszichoszomatikában. Egyfajta belső feszültség kitörése jelentkezik az epilepsziával. Így tud a sok energia leapadni. Fontos, hogy megtanuljuk kiélni a feszültséget (felesleges energiát), erre vannak nagyon hatásos dinamikus meditációk példának okáért.

 

A szédülés lelki mondanivalója

A pszichoszomatikában a forgó jellegű szédülés az egyensúly meglétéről, hiányáról tanúskodik. Egyfajta kontrollvesztésről van szó, mikor nem mi irányítjuk kézbe véve a dolgokat, hanem a dolgok, körülmények irányítanak minket. Ez egy szellemi megrázkódtatás is egyben.

 

Az Alzheimer-kór lelki háttere

Megismételve újra leírom, hogy az agy a kommunikációért, logikáért felel, míg az idegek hírvivő szolgálatot tartanak fenn a pszichoszomatikában. A korai öregedés lényege, hogy nem gyermekké válunk, hanem gyermeteg vonásokat veszünk fel, így leadva a felelősséget. Egy helyben lépdel az illető, nem találja az utat, nem tud tájékozódni stb. Nem találta meg az út végét. El kell szakadnunk a múlttól teljes kötöttségével együtt. Ezután a tudást bölcsességé kell megváltoztatnunk és utána mindent elengednünk…

 

A Parkinson-kór lelki megközelítése

Megismételve újra leírom, hogy az agy a kommunikációért, logikáért felel, míg az idegek hírvivő szolgálatot tartanak fenn a pszichoszomatikában. Minden mozgási impulzus gátolva van a remegés által. A lelki mozgásképtelenségre a túlzott akaraterő van negatív hatással ebben az esetben. A remegés halálfélelemre is utalhat, mikor a vágyunk, hogy megmozgassunk valamit a világban a bénultság megnyilvánulásába torkollik. Olyan, mintha két erő rángatna minket ide-oda. A belső nyugtalanság és külső nyugalom helyzetét kell rendeznünk lemondva a túlzott aktivitásról.

 

A hagyományos kínai gyógyászat is egy esetleges megoldás lehet számunkra

A kínai gyógyászatban akupunktúrás kezelés áll rendelkezésre a fenti betegségre. Fontos, hogy az allopátiához hasonlóan itt is először diagnózis készül a páciensről. Természetesen teljesen más módon és más terminusban kerül meghatározásra a diagnózis nyelv, illetve pulzusdiagnózisnak köszönhetően. Ezután tűmanipulációs eljárással (akupunktúra), vagy gyógynövény szedésével (ha pl. energiahiányunk van, azt be kell vinni), masszázzsal (beleértve az akupresszúrát is) esetleg moxával, köpölyözéssel kezdik el az energia rendszer egyensúlyát helyre állítani. Ez esetben sem jelentkezik negatív mellékhatás.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
egeszséges életmóda bizalom, tudás, ügyetlenség, szerelem pszichológiája