Napi 2-3 óra alvással is kialudhatjuk magunkat, ha a pszichénk jól funkcionál

 In alvászavar és alvás-meditációk, Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek)

Forrás: A tudat evolúciója, Jóga és pszichoterápia, Szvámí Ráma, Rudolph Ballentine, (dr.) Szvámí Adzsaja

Mi a túl sok alvás oka? – sok és rossz alvás ellen

Amikor a tudattalanban sok meg nem emésztett tartalom van, amiket nem próbálunk „megtisztítani” pl. meditációs gyakorlatokkal, akkor éjszaka több ideig fogunk aludni, mert az elmének meg kell emésztenie ezeket az impressziókat és ezt álomképek segítségével teszi meg. Ráadásul nagyon sok energia folyamatosan atudattalanban tartani ezeket a képeket és a tudatos spektrum is egyre kisebb lesz idővel, hiszen a tudattalan elveszi tőle a helyet – alvás fázis, alvás, túl sok alvás, mély alvás, kevés alvás, rossz alvás ellen, sok alvás, pihentető alvás, REM alvás, jóga nidra.

Emellett a napi cselekedetünket és gondolatainkat, érzésünket meg fogja határozni az, ha nem hagyunk teret arra, hogy megtisztítsuk elménk tudattalan részét. Ha 5-6 óránál többet alszunk, az azt jelenti a jóga tudománya szerint, hogy nem alvásra, hanem álmodásra van szükségünk. A személyiség nem tudatos rétege nagyobb, így több alvásra van szükség. A mély alvás az első 5-6 órában lezajlódik. Ezután már csak álomképeket látunk (felszínesebb alvás), melyre valójában elménknek van szüksége, mely fáradhatatlanul dolgozik ilyenkor is és nappal is. Ezért, ha szeretnénk a stresszt, depressziót, szorongást, félelmeket eltüntetni magunkból és kiegyensúlyozott, koncentrált elmével helyt állni a világban, akkor érdemes rendszeresen meditálnunk.

.
Ezekről ebben a cikkben írtam konkrét meditációs gyakorlatok megnevezésével, mely megváltoztathatja az életünk minőségét és tudatosítják a tudattalan szférát: Megfelelő meditációs gyakorlatokkal megváltoztathatjuk ezt, ezzel kapcsolatos módszereket itt érhet el a kedves olvasó, ha szeretne ezen dolgozni: Konkrét meditációs gyakorlatok, melyeket bárhol gyakorolhatunk, így nem kell külön időt szánnunk rá – tudatállapotok, a meditáció fogalma, jóga meditáció, zen meditáció, transzcendentális, mantra meditáció, zazen meditáció, meditáció otthon, alfa meditáció I.

 

Kevés alvás

Ha ezt tovább mélyítjük, akkor képesek lehetünk még kevesebb alvással is (nem álmodással, hanem alvással) leélni életünket. A jógik pár óránál többet nem alszanak és sokkal fittebbek az átlag embereknél. Tudatok jobban funkcionál. A jóga nidra módszerét alkalmazzák, melyről még fogok bővebben írni ebben a cikkemben.

Az alvás fázisai, azaz a különféle tudatállapotok

A tudatállapotokról, melyeket EEG készülékkel ellenőriztek, már a fenti linken beszámoltam (lásd béta, alfa, théta és delta állapot). A béta a hétköznapi tudatállapot, az alfa ennél mélyebb és így tovább. Ezeket akaratlagosan, szándékosan is el lehet érni, de éjszaka spontán módon kerülünk be ezekbe az állapotokba. Azaz, ha megtanuljuk, hogyan tudunk ezekre a szintekre hamar eljutni és ott maradni, akkor pár óra alvás elég számunkra minden éjjel vagy amikor időnk van rá.

REM alvás

A REM (rapid eye movement) arra utal, hogy megjelentek az álomképek. A szemhéjak, aktív folytonos mozgásba kezdenek. Ez a théta állapotnak felel meg. Ám ilyenkor még a szívverés rendszertelen és az egész test aktivitásban van. Ez még egy felszínesebb alvás.

Mély alvás, mély álom (pihentető alvás)

Ez egy mélyebb állapot, amikor már nincsenek álomképek. Ez a delta tudatállapot. E két állapot (REM és mély alvás) között vagyunk éjszaka, illetve ez a két fázis váltakozik folyamatosan. De minden ciklusban egy kicsit többet töltünk az álomszakaszban és kevesebbet mély alvásban. Hozzávetőlegesen 90 perces ciklusokról van szó. Ahogy egyre idősebbek leszünk, egyre kevesebbet alszunk.

Érdékességképpen jegyzem meg, hogy az akut pszichotikus patólogiás állapotban is keveset alszunk, mert már a tudattalan megszállta (inflálta) a tudatos részt és már nem működik az öntisztító mechanizmus a tudattalan kapcsán éjszaka. Tehát már hallucinál is amiatt a beteg, hogy az éber és álomállapot összefolyt számára. A tudattalan elárasztotta a tudatos tartományt. Az elfojtási (lásd elhárító mechanizmusok) „bekrepáltak”. Ez szöges ellentéte a jóga alvásnak (jóga nidrának) amikor szisztematikusan egyre tudatosabbá tesszük a tudattalan rétegeket és nem fordítva, ami az elmebajnál jelentkezik.

 

Jóga nidra

Pszichés alvásnak is hívják a jóga nidrát. A tudatos álomról (ami hasonlatos a jóga nidrához) és a technikákról már írtam itt: Az álom jelentése és néhány gyakorlat, mely segítségével bármit álmodhatunk vagy tanulhatunk, meditálhatunk, kapcsolatba léphetünk elhalálozott szeretteinkkel az álom irányítással – álom fejtés, mi az álom világ, álom jelentések, álom munka, tudatos álom, meditáció
A jóga nidra gyakorlók tudatosan álomtalan álmot élnek meg. Éber tudatállapotban az ego tudatszinten működik. Álmodás alatt azonban a személyiség lehasított részei negatívak és pozitívak egyaránt előtérbe kerülnek. A delta állapotot talán a legmagasabb egyetemes tudatosság állapotával egyenlő. Hiszen itt, ebben a módosult tudatállapotban az emlékek, problémák tovatűnnek. Ez a személyes tudattalan minden korlátját áttöri. Aki hetekig nem alszik az azért bolondulhat meg, mert az elméje nem tud megpihenni ebben a nyugalomban. Étel nélkül több ideig kibírjuk, mint alvás vagy meditáció nélkül.

Ébredéskor pedig a legmagasabb tudatállapotból nem őrzünk meg emlékképeket. Megszokott tudatállapotunk ugyanis túl törékeny ilyen egyetemes tudatosság befogadására.

Nem emlékszünk a valódi forrásunkra, a teljességre

De sajnos nem emlékszünk a teljességre, meghasadtunk (lásd hasítás, mint elhárító mechanizmus a pszichológiában). A híres pszichológus Melanie Klein talán ezért határozta meg fejlődéslélektani elméletében a paranoid-skizoid poziciót az első életévünk első negyedében. A depresszív pozíció pedig az első életév második negyedében jelentkezik életünk során elmélete szerint és így tovább. Vajon mi ennek az oka? Az, hogy a csecsemők még emlékeznek egy tiszta és mély tudatállapotra. Rácsodálkozva, ártatlanul a világra folytonos eksztázisban élnek… És a felejtéssel párhuzamosan szép lassan félelem és szorongás és stressz alakul ki életükben. De nem kéne hagynunk, hogy ez így legyen…

 

Az Upanisadok bölcsessége

,,A mély álom az az állapot, amiben az ember nem érez vágyakat, és nem lát álmokat. Harmadik negyede… üdvből álló… megismerő Lélek.” Mándúkja Upanisad 5.
Ez az üdvösség burka a keleti pszichológia szerint (lásd 5. burok, azaz kosa), mely eltakarja az Atmant (mindenséget). Az upanisadok szerint a turija a negyedik legmélyebb tudatállapot (éber, álmodó, álomtalan álom és turija, ami a samadhinak felel meg a jógatudományban). És az pedig tévhit, hogy a legmélyebb tudatállapotban meditálva vagy „aludva” eszméletlenek volnánk. Ilyenkor is tudomást szerzünk a külvilágról. A jóga nidra fél samadhi állapotnak is tekinthető. A tudat tehát aktív marad, de a test, az agy és az idegrendszer ilyenkor pihen a legmélyebben. Ez a teljesen tudatos alvás lényege.
A jógi alvás közben is figyeli önmagát. Teljesen éber. A keleti pszichológiában ugyanis az agy és a tudat elválasztható és a tudat ellenőrizheti az agyműködést. Az elme azonban az átlagembernél az idegrendszeren és agysejteken keresztül működik. A jóga azonban a tudatot tehát és az idegrendszert teljesen elkülönültnek tekinti. Az idegrendszer ugyanis a testhez tartozik. A tudatállapotok integrálása, tudatosítása a kulcs tehát az önmegvalósításban. És a valóságképhez való ragaszkodás a legnagyobb akadály. Így leáll a fejlődés és jöhetnek a pszichopatológiai szindrómák, mert a ilyenkor a valóság szűkös képéhez kötődünk és nem látjuk, nem észleljük a teljes spektrumot. A teljes valóság helyett csak a róla alkotott képben élünk.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
meditáció fogalmaa személyiség fogalma