Istenről, aki bennünk van – Isten háta mögött, van Isten, Isten szeretete, neve, igéje, szava, van-e Isten, Isten segít

 In Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek), vallások

Forrás: Sri Vasudeva előadásai és könyve alapján: Belül keresd Istent, önmagunk felfedezésének útja

Van-e Isten (?) és a boldogság

Miközben Istent kutatjuk elménket a külső világra irányítjuk és néhány percet sem szentelünk annak, hogy belül keressük Istent önmagunkban. Mintha csukott szemmel szeretnénk egy festményt megnézni, de csak vásznat tapogatunk ki a kezünkkel és csalódunk ezáltal… – Isten háta mögött? Van Isten? Isten szeretete? Isten neve? Isten igéje? Van-e Isten? Isten segít? Isten szeretet? Isten szava, boldogság

Hiszen más felé figyelünk, így nem vesszük észre azt, ami folyamatosan itt van köztünk. Nem véletlenül mondja a Biblia olyan nagyszerűen: ,,Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Aki a meditáció segítségével elcsendesíti elméjét, a Boldogság országába csöppen. És idővel ő, mint cselekvő megszűnik és eggyé válik Istennel. Hiszen, ha még van valaki, aki látja Istent, akkor még megosztottság van. Emiatt olyan önfeledtek a gyermekek, mert még nincs bennük megosztottság, a lelkük még jobban emlékszik Istenre.

 

Isten esetében, véleményünk szerint legalábbis, egy transzcendentális tapasztalásról van szó, egy magasabb intelligenciáról, ami mindent magába foglal, így szavakkal leírhatatlan. Ha leírható lenne, akkor az elég korlátozott lenne, igaz? Még egy emberi érzést a szerelmet sem tudjuk leírni, csak utalni tudunk rá.

Ha egy UFÓ-nak kéne elmagyaráznom, akkor gondba lennék.:) Isten e vélemény szerint nem egy ember, hanem egy mindent átható erő. Vajon minek köszönhető, hogy folyamatosan energiát kap a testünk és az egész természet, létezés? Hogy folyamatosan süt a nap, mely nagyon komoly energiát jelent. Egy város ellátásához kitermelt energia ennek nyomába sem ér… Vajon honnan ez a sok energia, ami forgatja a Földünket?

Isten háta mögött?

A kegyelem, avagy Isten folyamatosan létezik. Miért nem látjuk ezt meg? Mert elvárásaink más irányba visznek minket. És csak egy részét látjuk a dolgoknak, nem az egész spektrumot. Mert mindennek oka van és a szenvedő ezáltal, nem véletlenül szenved. Ki tudja minek a következményét szenvedi el? Vagy milyen lehetőségei vannak, amiket nem vesz észre éppen, így szabad akaratánál fogva benne marad a helyzetben. De ez az ő döntése…

 

Isten neve

Ha meglátjuk célunkat az életben és bármilyen más dolog jön, ami ellenkező irányba visz, de mi figyelmen kívül hagyjuk, nem megyünk bele, akkor előbb utóbb célba érünk. Ha az ember megélte a pénz adta örömöket, a hatalmat, a vágyakat, rájön, hogy mindez oly kevés ahhoz, amit az áldás, isten adhat nekünk. Ezek csak a pótlékai annak. Hiszen lehet valaki gazdag anyagilag, de gondterhelt, depressziós.

Ha azonban mindig annak örül, amit kap, akkor a legsikeresebb emberek közé fog tartozni. Nem fog függni senkitől. Nem számít, ha kapcsolatai zátonyra futnak, vagy elveszít valakit, mert isten mindig vele lesz. Egy belső tűz, egy erő, ami megingathatatlan. Ez a világ sok szenvedést tartalmaz: természeti katasztrófák, érzelmi nehézségek, megélhetésért való küzdelem stb. De van egy másik világ, ami mindenkiben benne van és bárhol, bármikor kapcsolatba léphet vele. Ebben segít az ima vagy meditáció. Ahogyan kitisztul az iszapos víz tükre és meglátjuk a tiszta folyót, amin átlátható lesz.

Isten igéje – 4 gyakorlati megoldás

Sri Vasudeva négy fontos dolgot jelöl meg arra, hogy elérjük ezt az „állapotot”, melyben gyökerestül változik meg az életünk, mintha egy rossz álomból kelnénk fel, jót nevetve rajta és minden oly’ valóságosnak tűnik a továbbiakban… Az egyik legfontosabb, hogy vágyjunk erre az állapotra. Ez adja meg az indítékot (motivációt), ahogy a pszichológia nevezi. A másik fontos dolog, hogy leváljunk arról, ami más irányba visz minket. És mindig figyeljük meg magunkat: érzelmeinket, gondolatainkat, elménket stb.

Ezt hívja a pszichológia introspekciónak. A harmadik fontos dolog, hogy ne ítélkezzünk. Egy magasabb állapotban megértjük ki, mit miért tesz és nem ítéljük el a másikat és természetesen önmagunkat sem. Mi sem határoztuk el, hogy szándékosan rosszak leszünk, így valószínűleg más sem, de senki nem tudja önmagát felülmúlni, igaz? A negyedik dolog pedig a fegyelmezettség, hogy minden nap gyakoroljunk, végezzük a meditációs praxisunkat. Hiszen amivel foglalkozunk az fog felerősödni életünkben. Mi lenne, ha egy kertet sohasem ápolnánk?

Mi lenne, ha a nap csak pár órával később kelne fel az egyik napon? A természetben is ott egyfajta értelemben vett fegyelmezettség és ebből sokat tanulhatunk. Mivel foglalkozik nap, mint nap a kedves olvasó? Mivel tölti a legtöbb időt és kiknek a társaságában? Az elején fontos, hogy megerősödjünk (kerüljük azt, ami lehúz minket) és csak utána tudunk bárhol ebben az erőben maradni.

Isten szeretete

Isten tehát a véleményünk szerint (tiszteletben tartva mások nézőpontjait) nem egy ítélkező valaki, így felesleges bűntudatot éreznünk. És, ahogyan a Tékozló fiú esetéből is kiolvashatjuk, ő folyamatosan és szeretettel vár minket minden pillanatban. Bármikor mehetünk hozzá, ha meguntuk a szenvedést vagy az örök boldogságra vágyunk. Csak meg kell tisztítanunk az elménket a meditációval, hogy észrevegyük őt. És újra a belső hangunkra hallgassunk, mert minden tudás bennünk van, ezt hívhatjuk intuíciónak is. Még a tudósok is ezt használják sok esetben. Archimédesz éppen a fürdőkádban lazított (nem valószínű, hogy gondolkodott), mikor híres tételét megkapta Istentől.

 

Isten segít? Isten szeretet? Isten szava

Tehát felejtsük el, amit eddig gondoltunk róla és legyen saját közvetlen tapasztalatunk. Csak a mi döntésünk, hogy mikor indulunk el befelé és fedezzük fel ezt a végtelen világot, ami mindenkiben benne él és mely minden képzeletünket felülmúlja majd.

És, ha máris hozzákezdene a kedves olvasó a gyakorlatozáshoz:

Technikák, az előkészítéshez: Belépés a boldogságba MOST az önismerettel – 2 gyakorlati lépés

Egy ősi hindu módszer, amit bárhol, bármikor alkalmazhat a kedves olvasó:

A depresszió, kedvetlenség, rossz kedv, levertség, fáradékonyság, fáradtság egyik hatásos ellenszere, amit azonnal kipróbálhat a kedves olvasó

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
Sri Sri Ravi Shankarasztrólogia