Ne idomítsuk gyermekeinket, ez nem cirkusz – gyermeknevelési elvek, pszichológiai aspektusai, szabályai

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), gyermekpszichoterápia

Forrás: Prof. Rajneesh (Osho), Az élet nagy kérdései, az emberi lét útja

A gyermeknevelési elvek és pszichológiai aspektusai

Mindenki volt gyerek, és mindenkinek lehet véleménye és sajnos attól, hogy valakinek van gyereke még nem biztos, hogy jó szülő, hiszen annak lenni a világ egyik legnehezebb feladata. Az oktatásról, ami kapcsolódik ehhez, már írtam korábban:

Egy új oktatási program, mely örömmel és értelemmel, bölcsességgel tölt el minket – módszerek a gyakorlatban

Az oktatás sajnos a logikáról és nem a szeretetről szól, a kételkedést tanuljuk meg, a bizalom helyett, hogy ne bízzunk senkiben és gyanakvóak legyünk… Ilyen világot akarunk teremteni önmagunk és gyermekeink számára? A pszichológiában rengeteg elmélet van a gyereknevelésről, amik egymásnak is ellent mondanak – gyermeknevelési elvek, gyermeknevelés pszichológiai aspektusai, gyermeknevelés szabályai

[adrotate group=”4″]

A gyerekpszichiátriáról, itt írtam:

Gyermekpszichoterápia I. – gyermek pszichoterápia, gyermekpszichológia, gyermekpszichológiai könyv

De lehet könyvből, vagy egy cikkből gyereket nevelni? Hogyan lehet általánosítani, ez nem egy gyár?! Minden ember különleges a maga módján és már benne van a tehetség, amit felfedezhetünk, ha nem nyomjuk el és erőszakoljuk rá gyermekünkre a saját elképzeléseinket, hanem képesek vagyunk mi is megváltozni. Élő folyamat vagyunk, nem egy tárgy. A gyermek tiszta lappal születik, persze örökölhet hajlamokat (lásd diszpozicionális pszichológiai iskolák), de a nevelés hat leginkább ránk. Sajnos nem számít a gyerekben rejlő lehetőség, csak az, hogy a szülők mit akarnak, akiktől függ a gyermek. Olyan, mint egy befektetés: „Én táplállak, nevellek, iskoláztatlak, annyi mindent megteszek érted, a tulajdonom vagy és majd meghálálod.” Kiyosaki írta üzleti könyvében, hogy a szegények sok-sok gyerekbe fektetnek be, a gazdagok meg pl. ingatlanokba és talán gyerekekbe is…

A gyerek amúgy ellen is áll a sok buta ideológiának, amiket rá erőltetünk, de lelkiismeret furdalása lesz és nem tudja önmagát megtalálni és kifejezni. Így elindul a képmutatás. Jön a lázadás, de negyven év felett már nincsenek hippik, csak unalmas, szürke öltönyös emberek az irodában… Pedig sok politikus is hippiként kezdi, pl. itt van Clinton, már írtam róla:

A zenehallgatás és olvasás depressziót okozhat? Erre is van megoldás + Érdekes képek a cikkben (kiből mi lett)? – a serdülőkre ható média, megoldás kamaszoknak, tenagereknek és teenagereknek (tinédzser)


A gyermeknevelés szabályai?

A gyermeket meditatív légkörben megtanítva neki ezt a tudományt, hagyni kellene kibontakozni. Az első hét év nagyon meghatározó, nem kellene addig ideológiákkal gyötörni, csak hagyni, hogy önmagára találjon. Védeni, de nem korlátozni. Pl. emelhetünk kerítést a főút elé, ahelyett, hogy a gyermeket zárnánk be a szobájába. A pszichológiában túlóvó (lásd overprotektív) anyukának hívják azt, aki mindentől meg akarja óvni félelemből a gyerekét. A végeredmény általában egy önállótlan, unalmas felnőtt…

[adrotate group=”6″]

A gyereknek rengeteg energiája van, amit még nem tud lekötni, így rosszalkodik. Ez természetes, nem egy fadarab, aminek egy helyben kell ülnie egész nap…
Amúgy a sok depressziós, agresszív és neurotikus ember felelőse mindig más… Freud követői szerint a szülők a hibások, akiknek az ő szülei és így tovább. A marxisták szerint a társadalom a hibás. De, akkor most mi az igazság és ki fog ezen változtatni? Nehéz boldognak lenni, inkább változzon meg a világ, ahogy nekem éppen megfelel. Általában ezt a bolond elképzelést követjük.

Ezért jöttek létre az elhárító mechanizmusok, hogy megmagyarázhassuk, hogy mindig nekünk van igazunk. Nekünk kell megváltoznunk, mert ha másra nyomjuk át a felelősséget, akkor a szabadságról is lemondunk vele együtt. Aki meditatív és igazán tud táncolni, nevetni, az eltűnik a táncban. Nem mustrálgatja, hogy hányan tapsolnak, mert nem egóból teszi, amit tesz… És a megoldás egyszerű, el kell önmagunkban merülni pl. a meditáció segítségével, de az elme nem szereti az egyszerű megoldásokat és természetességet. Mi a formákban hiszünk a valóságról alkotott képekben, szavakban élünk. Pl., ha kihalna az emberiség és csak én élném túl, vajon szükségem lenne személyire és útlevélre, névre, amit a szüleim adtak nekem? Pedig akkor is ugyanúgy léteznék, mint most…

A valódi gyermeknevelés nem erőszakos

A gyermeknevelés arról szól, hogy segíteni akarok a gyerekemnek, mert az elme imád másokat irányítani és rá erőszakolni a saját szabályait. Pedig sokat tanulhatnánk gyermekeinktől, akik szabadabbak, közelebb vannak Istenhez. Szeretni, táplálni kellene őket és nem ráerőszakolni a saját ideológiánkat. Majd, ha eljön az ideje választ magának vallást vagy sem. Esetleg saját elképzelései alapján fog élni. A szülők is megmutathatják a saját filozófiájukat, de a gyereknek kell választania, de nem hétévesen… Sajnos mindig uralni akarjuk a másikat, ez nemcsak a politikában van így, hanem mikor a férj megváratja feleségét, aminek nincs valódi oka, vagy fordítva…

[adrotate group=”4″]

Tehát csak átlagos emberek akarnak átlagosan gyermeket nevelni, ugyanolyan séma alapján. Talán a legjobb, ha nem akarunk segíteni a gyereknek, hanem hagyjuk, hogy önmaga lehessen. Hadd menjen a maga útján. Az is furcsa mikor „megjelöljük” gyermekeinket pl. a körülmetélés, legalábbis erről az embernek a szarvasmarhák jutnak eszébe, amiket megbillogoznak, hogy ez az enyém stb., vallja prof. Rajneesh könyvében hozzátéve, hogy ez nagyon barbár dolog. A létezés a legfontosabb, nem a róla alkotott ideológiák, mely következtében összezavarodnak a gyerekek. Miért kellene mindenkinek ugyanazt gondolnia? Színes a világ… De sajnos azt a gyereket, aki ellent mond megszidják. Így bólogatnunk kell gyerekként, ha boldogulni akarunk, elhagyva szívünket. Miért kell megszidni gyermekeinket, csak azért, mert nem ért velünk egyet?

Ezen kívül a gyerekek együtt lehetnének akár intimebb módon kamaszkorig, pl. meztelenül együtt fürödhetnének, így nem alakulna ki annyi perverzió, illetve sok esetben talán a homoszexualitás is ennek köszönhető, az elfojtásnak. Ha megélhetjük magunkat természetesen, akkor kit érdekelne a sok pornó? Miért kellene két külön állatfajként felnőni a gyerekeknek? A szexualitás így nem megkönnyebbülés, hanem az elő és utójátékkal együtt öröm lenne, ami nem lenne egyenlő a bűnnel, hiszen mindannyian a szexualitásból születtünk meg. Ez az egyik legtermészetesebb dolog a világon. De mikor a gyerek elkezdi felismerni pl. a fülét, kezét, hímvesszőjét, mi rá szólunk, mert elfojtásaink vannak. És ő fixálódik, pedig semmi rosszat nem tett… Szaporodni az állatok is tudnak, de megfelelően gyereket nevelni és megélni a szexualitást a maga teljességében, hogy ne legyen bűntudat, lelkiismeret-furdalás belőle, az már művészet… A gyermek hajlékony, könnyen átvesz mindent, könnyű alakítgatni. A pszichológia ezért mondja, hogy a gyermek utánzással tanul.

[adrotate group=”4″]

 

Keresztes Attila

Keresztes Attila, a cikkek írója

2005 óta foglalkozom emberekkel, ötvözve a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával, orvosi szaklapokban publikálok, 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keleti és nyugati medicina). 350+ a nyilvános ajánlások száma a honlapon. Egészséges embereknek tartok egyéni konzultációt és ezen kívül különleges masszázst.  

 

Cikk kategória (angol, magyar)

Attention

I’m not a psychologist or a doctor, I do not have a degree in science, what I do have is an individual attitude to life I have given interviews and published articles … So this is not a psychological treatment and not a cure! Please turn to your doctor with any psychological problems and for treatments. User’s and customer’s conditions and privacy policy valid for all visitors of our pages

AJÁNLOTT CIKKEK
pénz, mohóságGandhi