Leggyakoribb betegségeink és a keleti gyógyászat megoldásai: csontritkulás 4/4.

 In betegség és egészség, Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek)

A cikk harmadik része itt található meg: 3. rész

Csontritkulás (oszteoporózis)

Magyarországon ma 800 ezer-1 millió ebben a betegségben lévő páciensek becsült száma, akiknek a kétharmada nő. Az allopátiában (nyugati orvostudomány) ez a csont mésztartalmának és tömegének csökkenését jelenti, mely a kóros és spontán törések kockázatának ad lehetőséget és általában öregkori probléma.

A menstruáció megszűnésével a test egyfajta „hanyatlásnak indul” és ezért is nagyon fontos a kínai gyógyászat szerint a vese erősítése. A vese a csontokért felel. Itt található az az energiakészlet, mely a szülők jóvoltából áll rendelkezésre, ám folyamatosan csökken.

Ezt tudjuk erősíteni több féle természetes módszerrel, sőt tisztítani is. Erre vannak jól bevált természetes készítmények. Ha bele gondolunk a nyugati orvostudomány is azt mondja ki, hogy a vese a kalcium szintet szabályozza többek között. Jómagam tanultam olyan fogásokat, pl. különféle testünk ütögetése segítségével, mely nagyon jól edzi a csontszöveteket, azaz csonterősítő. Normális táplálkozásra és sportra van itt is szükség.

D3 és K2 vitamint javasol (magnéziummal, A-vitaminnal stb.) pl. Szendi Gábor a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett, aki felhívja arra is a figyelmet, hogy léteznek olyan csontritkulás elleni készítmények, melyek akár tovább növelhetik ezt a problémakört. Ebben az esetben is érdemes a pszichoszomatikában elmélyedjünk: a csontritkulás a stabilitás reprezentánsa, illetve a szilárdság nimbusza. A felesleget próbáljuk ledobni magunkról, miközben a szellemi igénybevétel nő, a fizikai sporttevékenység pedig általában csökken. Mik azok a terhek, melyek a lelki kibontakozást gátolják? Találjuk meg őszintén erre a kérdésre a választ.

Sokan arról számolnak be, hogy úgy érzik a hormonpótlás sok esetben csak becsapja a testet ideig, óráig. Persze, ettől függetlenül talán ez is lehet megoldás ideiglenesen, de a valódi okot is meg kell találnunk. Ahogy Rüdiger Dahlke német orvos-természetgyógyász, pszichoterapeuta oly találóan mondja a férfi, vagy női pólusunknak megfelelően kell teljes életet élnünk. Fontos, hogy a külső aktivitást belsőre váltsuk: nagyon hatékony meditációkat lehet ezzel kapcsolatosan elsajátítani, így összhangba kerülve a testünkkel.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
szivérrendszeri problémákorvosi szótár, szakkifejezések