Gyógyítható az epilepszia, leukémia, autoimmun betegség, skizofrénia, allergiák – Voll diagnózis és terápia 2/1.

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), egészséges test, természetgyógyászat

Forrás: dr. Rideg Sándor főorvos előadásai

„Az orvos kezel, a természet gyógyít.”

Az ayurvédikus orvoslásban már említettem, hogy gyógyítottak meg skizofrén személyiségszerveződésnek megbélyegzett embereket és a jóga és pszichoterápia is figyelemre méltó eredményeket ért el ezen a területen. Most egy újabb „csemegét” tartogatok a kedves olvasónak. Fontos, hogy most egy területet felnagyítva, ebből az egy szemszögből nézzük mega dolgokat, de szintézis nagyon fontos.

Dr. Voll német orvos az ötvenes években fejlesztette ki ezt az orvosi műszert (nemzeti nagy díjat is kapott érte), a regulációs terápiának ezt a formáját, melyet a világon mindenhol elismernek. Azt szokták támadni, ami működik… Tudni kell, hogy a nyugati orvostudománytól függetlenül a hagyományos kínai gyógyászatra épül, melyet az MTA is elismer.

A Voll technológiára épülve sokféle cseh, orosz stb. gép létezik. A lényeg, hogy körülbelül egy óra alatt képesek az orvosok, természetgyógyászok kimérni (non-invazív, tehát nem hatol a bőr alá) a pácienst fájdalommentesen úgy, hogy közben pontelektródával többnyire a kézen és a lábon végeznek méréseket megérintve a bőr felszínét. Teljes átfogó képet kapnak, sőt elektro akupunktúrát is végre tudnak hajtani (tehát terápiára is alkalmas), mely a főorvos szerint, aki akupunktőr is, 2-3-szor hatékonyabb az orvosi akupunktúrás kezelésnél. Komolyra, vagy még komolyabbra:) fordítva a szót foglaljuk össze az előnyöket ezek alapján:

Jellemzői (regulációs medicina)

– holisztikus (német szó a teljes test kiterjedésének vizsgálatát jelenti)
– nem beteg szervről, hanem energo-informatikai zavarról beszél, tehát az energiát tudjuk kimérni általa
– öngyógyítási folyamat beindítása

– reguláció (visszaszabályozható az eltérés)
– az endogén (szervezetben megjelenő) ritmus fontossága, valójában a betegség ezt a ritmust teszi tönkre és az energetika egy szuper gyors ritmust jelent
– a test non-lineáris (newtoni elmélet megbukott)
– alaprendszer (minden sejttel kapcsolatot teremtő hálózat, lásd Pischinger elmélete) mérhető, mely MR-rel, CT-vel nem feltétlenül

– mérhető a laza rostos kötőszövet, a hajszálér hálózat, a vegetatív idegi végződések, a sejtek közötti állomány

– mérhető a szervek kommunikációja
– a ha a fenti hatásmechanizmusok nem működnek, akkor a homeopátia sem működik
– a vegetatív működésről átfogó képet kapunk és az egyes szervek állapota is kimérhető
– patológiai értékelést tudunk végezni általa
– 95-98 %-os pontosság (egy röntgenhez képest ez nagyon jónak számít)
– meridiándiagnosztika (empirikus pulzus diagnosztikával egyenértékű pl. a májgyulladást és okot is láthatjuk)

Többnyire ezek az okok alakítják ki a betegségeket dr. Rideg Sándor szerint

Amalgám tömések fogakban és ezek által létrehozott megterhelés
Emésztőrendszeri működési zavarok
Oltási károk által okozott megterhelés

Geopatikus megterhelések
Ionizáló sugárzás általi károsodás, radioaktivitás
Elektromágneses hullámok által okozott károsodások
Pszichés megterhelések
Mechanikus megterhelések
Környezeti toxinok
Gócok és zavaró mezők
Hormonális zavarok
Vírusfertőzések általi károsodások

A betegségek kialakulásának valódi okai ezen elmélet szerint

Tudjuk, hogy annyi elmélet van, mint égen a csillag, és most nyilván egyféle szemszögből kinagyítva a problémákat írom le észrevételeimet dr. Rideg előadása alapján, de jómagam az egyensúlyban, egységben és szintetizálás fontosságában hiszek, így a többi megoldásról, kiegészítő lehetőségekről pl. ima, meditáció, lélek, tudat erejéről sem szabad megfeledkeznünk mikor e sorokat olvassuk.

A fent felsorolt megterhelések tehát lecsökkentik a test saját védekező képességét és kialakul a betegség. Ebből pedig az következik, hogy sokszor nem a kórokozó okozza a betegséget, hanem a megzavart immunvédekezés. Rengeteg idegmérget a táplálékkal veszünk fel, de sajnos a test is termel ilyeneket. Ráadásul idegméregként hatnak a neurotoxinok, pl. oldószerek, nehézfémek, lakásban lévő mérgek, anyagcsere termékek, amelyeket a baktériumok, a gombák és a vírusok választanak ki. És azok is ide sorolhatóak, amelyek rothadási vagy erjedési folyamatokban a bélben keletkeznek. A vegetatív idegrendszer érzékenyen reagál minden neurotoxinra, mivel több millió szabad idegvégződésével a sejtek közötti térben felveszi és továbbvezeti a mérgeket, így szervműködési zavarok és lelki panaszok is kialakulhatnak.

A neurotoxin mérgezés tünetei

A figyelemhiány, kényszerek, pszichózis, depresszió, gyengeség vagy CFS, MCS, hiperaktivitás, félelmek, fokozott ingerlékenység, gondolkodási és tanulási zavarok, feltűnő szociális viselkedés, a vér-agy gát zavarai minden következményükkel.
Gyakori és krónikus fertőzések, visszatérő arcüreggyulladás, fertőzésre való hajlam, autoimmun betegségek, allergiák, rák, SM, termékenységi zavarok, polyneuropathia.
Fibromialgia, rossz érzések, érzéketlenség és zsibbadás, autoimmun zavarok, heves szívverés, éjszakai zsibbadás, ideggyulladások, krónikus fájdalmak, krónikus váll-kar szindróma, artrosis, szívbetegségek, az agy leépülése és korai öregedés.
Ha 5 különböző anyagra reagál a szervezet, szinte biztos, hogy MCS betegséggel állunk szemben. Kizárólag lelki tünetek is lehetségesek: üresség érzése a fejben, koncentráció és memória gyengeség, a gondolkodó képesség megváltozása, határozatlanság, figyelmetlenség, tanulási nehézségek, hangulatingadozás, depresszió és ingerlékenység, feszültség, hirtelen sírás vagy dührohamok.

A gócokról, allergiáról

Az allergia immunbetegség (90 %-a bélben kezdődik), de a sallang allergia nem a fő allergia, ami a problémát okozza, így azt kell megtalálnia a harcedzett Voll-diagnosztának. A szervezet sokszor meggyógyítja önmagát, így nem találunk idővel problémát, magától eltűnik, de ha van góc, az gátolhatja a szervezet öngyógyítását. A negyedik életévben már felléphetnek a gócok. A legtöbb a fej területén pl. fogak, mandulák, orrmelléküreg található. Az emberek 90 %-as liszt és tejallergiás, ez bélgyulladást okozhat. 16 éves korig a mandula, a felnőtteknél pedig a fog szokott gócos lenni. A klinikumban általában ezek nem mérhetőek ki pl. CT-vel, vagy MR-rel, csak ha súlyos a helyzet, de Voll gép avatott kézben kiméri ezeket. Hála Istennek így egyre több orvos használja a Voll-t. A fogban lévő amalgámot nem elég kivezetni (lásd dr. Csiszár Róbert, biológiai fogászat), hanem fontos, hogy a szervezetből is kivezessük ezeket a nehéz fémeket pl. homeopátiával.

Tehát nagyon fontos az új, környezeti medicina tanulmányozása, mely megjelenik a természetgyógyászatban. A góc az alaprendszert, regulációt teszi tönkre, mely óriási károkat okozhat, pl. a góc okozhat: érgörcsöt, pl. nyirokérgörcs, vegetatív idegrendszerben befolyást gyakorol, vérképzőszerveknél is többszörös góc van pl. leukémia. Minden gócnak van humorális hatása (toxikus, vasogén, lymphogén, neurális, endokrin). Nyirokérgörcsöt allopátiában nem tudnak diagnosztizálni, a Voll ebben is segíthet.

A cikk folytatása: 2/2. oldal

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
vitaminok, csontritkulás, porcerősítésvoll-diagnózis