Miért kellene meditálnom, relaxálnom? Csakra, agykontroll, Osho, zen, vipassana, angyal, transzcendentális meditációk

 In SPIRITUÁLIS CIKKEK, tudatváltás meditációval

Egyre többen tapasztalják azt, hogy egy módosult tudatállapotban teljesen máshogy látják a világot. Legyen szó csakra, agykontroll, angyal, Osho, zen, vipassana, transzcendentális meditációkról vagy relaxációkról.Hány olyan primitív (prim, mint elsődleges szóra utal) nép van, akik a földtől enyhe túlzással néhány méterre ugrálnak örömükben és sugároznak a boldogságtól, jóllehet semmivel sem rendelkeznek és semmi közük a fogyasztói társadalomhoz.

A meditáció, relaxáció hatása

Aki el kezd meditálni (medicina szóból ered, mely gyógyításra utal) az hamar megtapasztalhatja az imént említett jótékony hatást
A meditációra azért van szükség, mert általa a kényszeres túlgondolkodás lelassítható és általa egy harmonikus, boldog állapotba kerülünk. Hiszen megpihen az elménk, mely éjjel-nappal működik álmodáskor is. Ezért van, hogy a nagy tudósok úgy tudtak feltalálni valami újat, hogy abbahagyták a gondolkodást (így a tudattalan folytatta azt) és egyszer csak kidobta a megoldást. Gondoljunk Arkhimédészre, aki ekkor jött rá arra, hogy minden vízbe mártott test…

A meditációval, relaxációval feltérképezzük tudattalanunkat és így rájövünk mit miért teszünk, gondolunk vagy érzünk, ami eddig esetleg érthetetlen volt számunkra.

Vezetett meditációk és az agykontroll

A vezetett meditáció lényege, hogy miután a relaxációs fázison túl meditálni kezdünk rendszerint vizualizációt hajtunk végre. A pszichológiában pl. KIP terápia hívatott erre, de itt folyamatos párbeszéd van a meditáció közben és a pszichológus folyamatosan figyeli a reakciókat, szimbólumokat. A többi vezetett meditációt valaki vezeti és általában kellemes zene kíséri ezt és később mi is vezethetjük saját gondolatainkat.
A buddhizmusban is sok érdekes vezetett meditációval találkozhatunk. Az agykontroll megalapítója José Silva pedig fantasztikus módszersorozatot alkotott meg, melyek könyveiben megtalálhatóak (Agykontroll, Gyógyíthatsz). Sőt, a gyógyításra is van lehetőségünk ebben a módosult tudatállapotban, hiszen érző lények vagyunk és hatunk egymásra. .

Vipassana meditáció lényege

Buddha állítólag sokat gyakorolta ezt. A lényeg, hogy olyan lassan sétálj, mozogj, ahogy csak tudsz és közben figyeld meg ezt. Több száz izom, a légzés , az energiák és ennek a csodának a folyamatát. Csak légy szemtanúja ennek az egésznek. Hasonló ehhez a csikung is, ahol előre meghatározott mozdulatsor van (hiszen ez egy ősi harcművészet valójában), melyekben pl. karate vannak ilyen bázisgyakorlatok. De a legjobb, ha megtalálod a saját csikungodat. Ahogy figyeled a fákat, akik ezt csinálják folyamatosan táncolva az esőben és szélben vagy a napsütésben.


Zen Meditáció

Ha leülsz és lehetőleg semmi sem vonja el figyelmedet (falon egy kép vagy nyüzsgés, hangos zene), akkor érdemes magadtól hozzávetőlegesen fél méterre félig nyitott szemmel tekintened. És figyelni folyamatosan a gondolataidat, légzésedet, érzéseidet. Előbb utóbb lelassulsz és különféle élmények is megjelenhetnek, de hagyj mindent figyelmen kívül.
Később már lényegtelen lesz hol leszel, bármikor folytatni tudod majd a praxisodat, gyakorlásodat. Sőt, idővel elképzelhető, hogy folyamatosan ebben az állapotban leszel, és életed minőségévé válik. A zen a zazen (csak ülni) szóból származik. És tipikus zen gondolat, hogy csak ülj csendesen, a fű nő magától, nincs értelme közbe avatkozni.

Transzcendentális, mantra meditáció

Ugyanoda vezet ez is. Egy néhány szóból álló szent szöveget (általában szanszkritul van) kell ismételni, mely szintén lelassítja az elme gondolatáramlását. Amikor istenhez imádkozunk sokszor olyankor is egy adott szöveget ismétlünk, igaz? Fontos, hogy teli szívvel, szeretettel tegyük, ne csak robotként ismételjük, így nagy ereje lesz majd ennek. A szándéknak, gondolatoknak, kimondott szónak mind van ereje. Ezért fontos, hogy tudatosan kezeljük ezeket.

Osho Meditáció

Osho nevéhez fűződnek a dinamikus meditációk, melyek segítenek a túlnyomó részt európai embernek kitörnia túlságosan felpörgetett életből. És egy európai embernek nehezebb egyhelyben ülnie. A technika lényege, hogy dinamikus zenére mozgunk spontán és tilos elfojtani bármit is (nevetés, sírás, üvöltözés stb). Természetesen Osho sok más meditációs módszert is megalkotott és az elmén történő túllépést szorgalmazta, melyet vizualizációs eszközzel nehéz megtenni, mert azt az elme hozza létre. Azonban, ha megfigyelőkké válunk, akkor túl léphetünk azon.

Csakra meditáció

Sok energiaközpontról beszélnek azok, akik hitelesen képviselik azt az indiai irányzatot. A lényeg, hogy energiának vannak központjai általában a hét fő csakráról szoktunk beszélni.
Hogy éppen milyen szinten vagyunk, ezek meghatározóak a gondolkodásunk, érzelmi világunk és cselekedeteink terén. Így érdemes fejlesztenünk, energiával feltöltenünk őket.
Ezt úgy tehetjük meg, hogy figyelmünket végig visszük ezeken a csakrákon és elképzeljük, ahogy energiával feltöltjük azokat (akár színek segítségével) vagy csak érezzük át ezt a meditációban.

Angyal meditáció

A hét arkangyal és Isten segítségét is kérhetjük meditációink során. Itt is az a lényeg, hogy őszintén akarjuk ezt megélni. És legyünk nyitottak. Hiszen teljesen mindegy a formanélkülit (mely túl van a forma világán) hogyan jelenítjük meg. Tegyük saját szájízünk szerint, amin változtathatunk is és érezzünk rá, hogy éppen melyik esne jól nekünk. Mint egy kellemes étel, forró fürdő vagy impozáns ruha stb. Mindegy hogyan döntünk, de higgyünk magunkban, a válasz mindenkiben ott van belül.

Keresztes Attila

Keresztes Attila, a cikkek írója. 2005 óta foglalkozom emberekkel, orvosi szaklapokban publikálok legújabb felfedezéseimről, 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (nyugati és keleti medicina). 300+ a nyilvános ajánlások száma a honlapon. 

„Belső szabadság – bárhol, bármikor” díjmentes online, önismereti tréning

Iratkozz fel a programra, amíg van szabad kapacitás!

 E-mail cím:*  



bővebb infó

Cikk kategória (angol, magyar)

Attention

Please turn to your doctor with any psychological problems and for treatments. User’s and customer’s conditions and privacy policy valid for all visitors of our pages

 

AJÁNLOTT CIKKEK

A KERESENDŐ SZÖVEGET ITT KELL BEGÉPELNI ÉS UTÁNA ENTER-T NYOMNI

Privacy Policy Settings

google-analytics
lusták előnybennyugalom, harmónia