Sri Vasudeva – A valódi jólét 40 / 4. nap (tudatosság = kapcsolódás)

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás

A tudatosság maga a kapcsolódás

Tegnap beszéltem a test kapcsolódásairól, és a végtelen, leírhatatlan, meghatározhatatlan forrásról -, a mindenség és az összes rendelkezésre álló erő forrásáról. Az efölött álló létezés vággyal telítettségéről, ami akkor keletkezik, ha szükség van arra, hogy teremtsen – és elmondtam azt is, hogy ez része a mi létezésünknek, ez a természet része – a vágy megalkotása a vágytalanságban. Ő megteremti a játékot: először még nem rendelkezik vággyal, de megteremti azt. Mi sosem fogjuk megérteni ezt a forrást. Belőle jöttünk létre, maga az identitásunk [sajátunk] a forrásból teremtetett –, hogyan érthetnénk meg valaha is ezt, ami oly messze van, fölöttünk? De képesek vagyunk keresni a megértést, ami már létrejött. Megkereshetjük, hogy hogyan tudjuk megérteni magunkat. Ez a vágy egóvá válik.

 

Energiák a játék világából

Tegnap említettem, hogy a forrás létrehozza a szuper egót, ami bármit meg tud csinálni, egy univerzumot létrehozva önmagában. Bármi, ami megtörténik, ennek a forrásnak a létezéséből jön létre, használva a szuper ego eszközét. Minden a forrásban történik. Fontos, hogy ezt tudd, minden a forrásban történik, nem pedig azon kívül. Ez a szuper ego egy tudatos létező. Tudatosság a teremtésben. Meséltem neked, hogy a létezés érdekében, energia keletkezik a létezésből. Az összes vágy energia. Az elmét kell használni víziókat teremtve. Ehhez értelemre van szükség, mely okot ad a teremtésre. Energiát teremt, amit szenvedélynek hívunk, ez által teremt érzelmeket. Megtestesíti a Világegyetemet, ami tele van élettel, lélekkel, vitalitással. Teremt egy univerzumot, ami képes lemásolni önmagát a gyarapodás érdekében. Létrehoz egy játékteret, játszóteret, kifejezve ezt az energiát; egy fizikai síkot, egy materiális síkot. Létrehozza ennek az energiának a perspektíváját a nagyon finom elme energiájából, a durvább energiáktól egészen a fizikaiig. Amint felfedezzük az Univerzumot tudományos módszerekkel, az összes energia fajtáját meg fogjuk találni az összes sugárzással együtt.

 

 

 

A kapcsolat az energia lények, a fizikai lények és a forrás között

Ebben a teremtésben, mi meg lettünk teremtve; “mi” alatt egy vágyakkal, elmével és mozgással, vitalitással teli energia lény értendő. Az energia testünknek egy másik részeként fizikai testek jönnek létre a természetből; amit elfoglalunk mely, olyan, mint egy jármű, ami a durva fizikai világ megtapasztalására lett létrehozva. Láthatod, hogy milyen csodálatos ennek a megtestesülése. Finom testeket hoz létre magából, ezt a finom energiát nevezzük léleknek, mely az információ és identitás hatáskörét tartalmazza. Ezen kívül a természetnek nevezett másik része pedig járműveket teremt, mint ez itt, [lásd emberi test] melyet ezek az energia lények oly hatékony módon elfoglalnak – a vágy és ego élőlényei – ezekről a fizikai testekről van szó, melynek az illeszkedése oly tökéletes.

Amit fontos megjegyeznünk, hogy mi ugyanabból a szubsztanciából állunk, mint maga a forrás.
A forrás testesíti meg magát formaként. Szóval, ez egy kapcsolat a végtelen forrás között (ami bármit meg tud teremteni) és ezek megtestesülései között, melyek energia lények, amik megteremtődnek. Ez egyfajta kapcsolatot jelent, hiszen a forrásból lettünk megteremtve. Mi a forrásban folytatjuk a létezést. Ez a kapcsolat – ahogyan mi létezünk a forrásban. De a létezés megteremtésében a mi forrással kapcsolatos tudatosságunkat és kapcsolódásunkat elvesztettük, amint beléptünk ebbe a testbe, a tudatosságunk elkezd összezsugorodni és elkezdünk belekerülni ebbe a beszűkült állapotba, korlátozottságba, és elhisszük, hogy mi egy részleges test vagyunk. Elvesztettük a forrással a kapcsolatot.

Amint a forrás megtestesíti magát ezekben az alkotásokban (az első az energia létrehozása) a tudatosság korlátozottá válik, és megjelenik benne a fizikai test, ezáltal azonban még korlátozottabbá válik. De ami a lényeges ebben, az maga a kapcsolat a bennünk lévő energia létforma, és a forrás tudatossága között. Ugyan korlátozott formában, de a kapcsolat továbbra is a tudatosságban akar lenni. A tudatosság a kapcsolat mindezek között, a tapasztalataink során. Ha azt akarjuk nyomon követni, hogy a kapcsolódás hol kezdődik, akkor arra van szükségünk, hogy megtartsuk a tudatos kapcsolatunkat és felfedezzük azt. A tudatosság az, ami összekapcsolja valamennyi testünket (részüket). A titok a tudatosságban rejlik. Mi a tudatosság?
Miért történt az meg, hogy a tudat lekorlátozódott minden megtestesülésben, és hogyan tudunk visszamenni ahhoz a kapcsolódáshoz, ezen az úton keresztül, megtapasztalva a forrást, ahonnan jöttünk. A tudatosság a kapcsolat.

 

 

Visszautazás a forráshoz

A tudatosságnak figyelmet kell fordítania erre, fényszóróként működve belül: Ki vagyok én? Honnan jöttem? Mi minden található itt? Ezek az elsődleges kérdések, ami a keresést elindítják belül. Energia megtestesülésként fizikai formában a természet által jöttünk létre, de ahhoz, hogy ezt megértsük, arra van szükségünk, hogy elmerüljünk a tudatosságban. Ki vagyok én? Ki vagyok én? Ki vagyok én? Ki vagyok én? És az utazás megkezdődik. Az út a valódi jóléttel kezdődik meg. Az utazás a hazautazással kezdődik el. A tudatosság a kapcsolat. Az elsődleges kérdésnek az utazás alkalmával is meg kell maradnia: Ki vagyok én? Ki vagyok én? Ki vagyok én? Ez itt a kérdés és ez fog visszavezetni minket a spirituális gyökereinkhez. Mi mind energia lények vagyunk, emberi megtapasztalással a testünkben lakozva, amit a természet hozott létre.

 

 

A teremtés célja

Mi a jelentése ennek? Mi a feladat? Mi a célja ennek a teremtésnek? Ez egy játék; mint a bújócska. Ez egy tökéletes kezdése a játéknak, a teremtés elrejti magát, és hagyja, hogy a játék elkezdődjön. Nem lehet szennyezett. Nem lehet homályos. Csak korlátozott lehet a tudatosságában és megtestesíti magát, aztán megkeresi magát. Egy játék kezdete; egy tökéletes játéké. Ezzel hagylak ma magadra.

Sri Vasudeva

Fordította: Keresztes Attila

Az 5. nap itt érhető el: Sri Vasudeva, jólét 40/5. nap

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Segítsd kérlek támogatással a honlap fenntartását, kutatómunkámat

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
eletrevaló testboldogság megoldások