Swami Rama (Szvámí Ráma) hihetetlen történetei és a himalájai jóga és jógik, bölcsek mély tanításai

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás

Forrás: Szvámi Ráma, Élet a Himalája mestereivel

Swami Rama (Szvámí Ráma) a himalájai jóga megalapítója és a himalájai jógik elképesztő történetei

Swami Rama hihetetlen történeteinek leírását most folytatom. Persze írtam már más történetekről korábban: Nem átlagos embernek való az igazi mester tanítása: hihetetlen, lebilincselő történetek – himalájai jóga, jógi, szerzetes, swami, szannyász
Swami Rama (Szvámi Ráma) szerint (aki a himalájai jóga, illetve jógik bölcsességét képviseli) a megszabaduláshoz szükség van az:

.
Önzetlenségre – ,,Nem adom oda az ételemet neked!”

Swami Rama beszámol egy történetről mikor mestere azt kérte tőle, hogy adja át ételét egy másik swaminak. Azonban ő naponta egyszer evett és igencsak éhes volt. Mestere (Bengáli Baba) megkérte a másik swamit (akinek az ételt kellett volna átadni), hogy áldja meg Swami Ramát.  Azonban Rama azt mondta, hogy neki nem áldásra, hanem ételre van szüksége. Ezután mestere megparancsolta neki, hogy adja át az ételét. Így is történt. Az illető megköszönte (aki mellesleg négy napja böjtölt) megáldotta, hogy onnantól kezdve csak akkor legyen éhes Swami Rama (Szvámí Ráma), ha étel kerül elé. Egyfajta átalakuláson ment át ennek köszönhetően és megváltozott az étellel való kapcsolata.

A félelem hiányára (tigrisek, kígyók szegélyezték az utat)

Egyszer mikor mesterével utaztak a természetben néhány swami jelenlétében Swami Rama-ék a mester azt mondta neki, hogy menjen el harapnivalóért, így éjszaka kellett 20 km-ert megtennie. Az útón tigrisek és kígyók keresztezték az erdei ösvényt. Nem kis kihívás lehetett…

Hát, azt hiszem, hogy egy olyan folyón átúszni, amiben krokodilok vannak, tanúbizonyságot ad a hitről, hacsak nem vagyunk őrültek. De az pszichózis és megvilágosodás között, ha látszólag nem is, de valójában óriási különbség van, lásd: A pszichopatológia, személyiségzavarok és a pszichikus élmények, médiumok közreműködése, avagy a parapszichológia megközelítések a keleti és nyugati pszichológia alapján – természetfeletti, pszichózis, neurózis

A félelem az önfenntartás ösztönéből ered. És az állatok megérzik az agresszivitást, félelmet és megvédik magukat. Nem támadni akarnak. Ha szeretettel viszonyulunk hozzájuk, akkor nem bántanak minket.

A félelem, a szorongás a világban vagy bennünk van? – megkérdeztük a cápasimogatót – félelem, félelem nélkül, kísértő félelem, félelem és reszketés, félelem leküzdése, félelem legyőzése, szorongás, szorongás ellen, szorongás kezelése, szorongás leküzdése

Orvosok vizsgálták a hölgyet, aki sosem fél semmitől – Hogyan kapcsolhatjuk ki a félelmet azonnal – félelem nélkül, félelem és reszketés leküzdése, szorongás, páni félelem?

Egy másik gyönyörű történet. Swami Rama (mikor már unta az emberek zaklatását) egy olyan helyre ment el, ahol nyüzsögtek a krokodilok és naponta egyszer hoztak neki ételt a 10-20 km-re lévő faluból. Ám néhány vadász lefényképezte, ahogy a krokodilok mellett meditált. Ez megjelent egy újságban és eljutott a hír sok emberhez. Így lett Sankarácsárja Örököse Swami Rama 1949-től ’51-ig. Ennek a rendnek a vezetőit (lásd Sankara) India szellemi vezetőinek tartják és hasonló szerepet töltenek be, mint a keresztény hagyományban a pápa. Ám Swami Rama egyre jobban eltávolodott céljától, a megszabadulástól, megvilágosodástól, mert már nem volt ideje meditálni sem. Így angolosan távozott. És többé a világi, társadalmi kísértések nem tudták megrészegíteni, hanem még jobban a célja elérését tartotta szem előtt.

A hitre és elhatározásra (szankalpa)

Amikor az ember eldönti, hogy többé nem kalkulál, nem ügyeskedik, hanem mindig tiszta szándékkal a jót szolgálja, és igyekszik felajánlani tetteinek gyümölcsét Istennek (magasabb tudatállapot és intelligencia), akkor átalakul élete. Többé nem a félelem hatására cselekszik és áldásban részesül folyamatosan.

Az igazmondásra

Egyszer egy vasútállomás vezetője kért mantrát Swami Ramájéktól. Megígérte, hogy folyamatosan mondogatni fogja, ha megkapja. Bengáli Baba azt mondta, hogy 3 hónapig mondjon mindig igazat, bármi is történik. Így is lett. Már pár hét múlva felesége és gyerekei elhagyták és letartóztatták, mert abba hagyta a sikkasztást és akik folytatták (tizenketten) összefogtak ellene. A bíróságon mikor a bíró megkérdezte miért nincs ügyvédje (aki ugyancsak annak az embernek volt a tanítványa, akitől a mantrát kapta) azt mondta, hogy azért mert ő elhatározta, hogy igazat fog mondani bármi is fog történni. Ezután megkérdezte a bíró, hogy mi történt pontosan. Ezután a vasútállomás vezetője mindent elmondott. Fel is mentették. És a harmadik hónap elteltével. Pont, miután eltelt a három hónap nyert a lottón temérdek pénzt amit feleségének és gyerekeinek ajánlott föl. Ők vissza akartak jönni hozzá, de ő ebbe már nem egyezett bele. Így képes egy ilyen csodálatos mantra megváltoztatni az életünket.


És az alázatra

Swami Rama nehéz eset volt, nagy egójú ember, tudhatjuk meg írásaiból. Azonban óriási tűz volt benne és szép lassan belátta, hogy az ego csak akadály a megszabadulásban, mikor a mindenséggel válunk eggyé. Hihetetlen bölcsekkel találkozott és tapasztalt meg dolgokat és rengeteget tanult mindebből. Legjobb tudomásom szerint több diplomával és nyelv ismerettel rendelkezett (Allahabadi Egyetemen végzett). Egy nyitott és tanulni vágyó ember volt. Akinek mestere azt mondta, hogy a Himalájai bölcsek tudását neki kell tovább adnia, ő lesz a csatorna, aki nyugatra is eljuttatja ezeket az örök érvényű információkat és bölcsességet.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
szannyász, jógiHimalája, jógi