Mindig újra a világ (fájdalom és öröm) körforgásában maradunk, hacsak nem… – a karma jelentése

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás

Forrás: Szvámi Ráma, Szabadulás a karma kötelékéből

Az önismeret egyidős az emberiséggel. Az ősi Athén Delphoi templomának falára ezt írták: „Ismerd meg önmagad.” Érdemes az önmegvalósításban a karmát is tanulmányoznunk. A háromféle karmáról írtam már itt a szent iratokat idézve, melyeket tapasztalat alapján bölcs emberek írtak több ezer évvel ezelőtt egy kiteljesedettebb tudatállapotból: Létezik-e szabad akarat? – sors és önismeret, emberi sors, karma, horoszkóp, jóslás, asztrológia

A karma jelentése, a valódi karma, mely fogva tart minket alapesetben bármit is teszünk

A cselekvés jelentése szanszkrittül „karma”. Ennek gyökere a ,,kri”, a ,,tenni” szónak felel meg a magyarban. Az ember a tettei következtében gyümölcsre tesz szert. Ám ezt tovább adva, újabb cselekvés jön létre. Vagyis a cselekedetből gyümölcs fakad, a gyümölcsből pedig ismét cselekedet. Így sosincs vége a folyamatnak. Ez a karma kereke. Ha legalábbis jutalom fejében cselekszünk. A szent iratok szerint, ha lemondunk a tetteink jutalmáról, akkor szabadulhatunk meg a szenvedéstől. Így mindenkit összekapcsolna az egymás iránti kölcsönösség figyelmessége. A Világegyetem ura pedig gondoskodik azokról, akik önzetlenül cselekszenek. Swami Rama szerint, akit boldogsággal tölt el tettei gyümölcséről való lemondás, az igazi jógi. E nélkül nem érhető el a tökéletesség.

Tehát a szenvedés oka a tetteink gyümölcse iránti vágyakozás. Így jön létre a kapzsiság. Így csak közvetlenül az adott embert és családját illeti az összegyűjtött javak hatása, illetve tetteinek gyümölcse. A társadalom nyilván támogatja ezt a törekvést, mely önzőségen alapszik. Milyen csodálatos világot hozhatnánk létre, ha egymásnak ajánlanánk fel szakértelmünket, tudásunkat? Nem tudunk addig felemelkedni, amíg a karma köteléke magával ránt minket. A szent iratok szerint két út létezik: a cselekvés és a lemondás.

karma-phala-tyaga

Eszerint az elv szerint mindenkinek el kell végeznie a kötelességét, függetlenül attól, hogy mi az és nem vágyakozhatunk annak eredményére. A karma beteljesítésének útján három akadállyal találkozhatunk:
– saját tetteink gyümölcsének élvezete, és azok önmagunknak történő megtartása
– kötelességünk szakszerűtlen és önző végzése
– helytelen dolgok (akadályok) felállítása a fejlődés ösvényén

Ezért a szent iratok szerint

– le kell mondanunk cselekedeteink gyümölcséről
– kötelességünket szakszerűen és önmagáért kell teljesítenünk
– önelégültségünket fel kell oldanunk (az élvezet iránti sóvárgás gúzsba köt minket)

Patanjali szerint uralnunk kell az érzékeket, tanulmányoznunk kell a megfelelő irodalmat és a bennünk lévő forrás felé kell irányítanunk a figyelmünket. Ezeket az öt csapás enyhítésével és feloldásával lehet elérni.

Az öt csapás és a pszichológiai megközelítés

– tudatlanság
– önhittség
– ragaszkodás
– gyűlölködés
– helytelen büszkeség

Ezek egy része rejtve marad és csak komoly erőfeszítésekkel tudjuk megtalálni őket életünkben. A gondolkodás itt kevés, gyakorlásra van szükség. Ugyanis a karma több a cselekedetek összességénél, mert magában foglalja az okként fellépő tettek következményeit és a cselekedetek által a tudattalan elmében kialakított benyomásokat, hajlamokat is.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
imádkozni, szenvedésmagasabb intelligencia