Létezik-e szabad akarat? – sors és önismeret, emberi sors, karma, horoszkóp, jóslás, asztrológia

 In Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek), szabad akarat

Érdemes a több ezer éves szent iratokat is szemügyre venni, hiszen több ezer éves leülepedett tudás mellett balgaság lenne elmenni. Ráadásul magasabb tudatállapotokban többet látni a világból és akadnak bölcsek, akik ezen meglátásukat papírra vetik. Hogy ki mennyire tudja irányítani a sorsát az azon is múlik, hogy mennyit lát belőle. Kaptam néhány kérdést egy újságírótól, először ezeket szeretném megmagyarázni, utána megnézzük az ősi írásokat, hogyan nyilatkoznak a szabad akaratról – szabad akarat, sors és önismeret, emberi sors, karma, horoszkóp, jóslás, asztrológia.

 

,,Engem az érdekelne, hogy a csaknem minden csatornán fellelhető jósműsorok, mennyiben befolyásolnak minket nézőket?” – szabad akarat, sors és önismeret

Természetesen minden befolyásol minket (persze minél tudatosabbak vagyunk, annál kevésbé), ahogyan egy vidám film hatására jó kedvünk lesz, egy horror film hatására pedig állandóan a hátunk mögé tekintünk a film megnézése után.:) Van, akit nyilván jobban, van akit kevésbé befolyásol. De amikor nem tudatosan nézünk valamit a tudattalanba akkor is landolnak információk, amiket ezáltal tudattalanul eltárolhatunk és később előhívunk.

 

„Mennyire hisznek ezekben az emberek, befolyásol-e minket a mindennapokban, ha ilyeneket nézünk?”- emberi sors, horoszkóp, jóslás, asztrológia

Az asztrológia egy komoly tudomány, megfelelő szakember segítségével az asztrológiából is sokat lehet tanulni, mert sok út van, sok megközelítés…

,,Jó-e, rossz-e ha az ember ilyen műsorokat néz? Higgyünk-e, hihetünk-e ezeknek a műsoroknak… ezeknek a jósoknak? Valódi jóslatokról beszélünk-e egyáltalán? És vajon milyen hatással vannak ránk ezek a “jóslatok?”

Mindig a szándék hatalma a döntő, bármit csinálunk. Mit szolgál az és mennyire tiszta. Ha valakit tényleg a segítés szándéka vezet az jó irányba indítja el a dolgokat de, ha a pénzről és a bármilyen – akár nem hitelt érdemlő információáramlásról szól a fáma -, akkor becsapás áldozatai lehetünk. Hogy kinek mire van szüksége, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, de érdemes hosszú távon gondolkodnunk.

Létezik a pszichológiában egy úgynevezett utópisztikus szindróma, amikor valamilyen jövőbeli eseményhez kötjük pl. a boldogságunkat. De ezt olyan dologhoz rendeljük ami sohasem fog eljönni számunkra. Pl. ,,Ha három gyerekem lesz, akkor boldog leszek” De tudattalanul úgy intézem, hogy soha ne legyen kettőnél több gyermekem, de jó hinni ebben, mert ez reményt ad, hogy boldog lehetek egy szép napon. Azonban szándékosan nem élem meg, hogy a remény folyamatosan fennmaradjon, mely hamis erőt kölcsönöz nekünk.

,,Ártalmas, vagy pozitív hatása van annak, ha elhisszük ezeket a jóslatokat, ha ezek köré, vagy ezekből építjük fel az életünket? Lehetséges, hogy ez valamiféle kapaszkodó az embereknek? Vagy az egész csupán egy hatalmas pszichológiai csapda a gyanútlan nézőnek?”

Természetesen mindkettő benne lehet, ahogyan az előző kérdésre adott válaszomban ezt kifejtettem.

 

,,Lehet-e káros? És létezik-e vajon igazából az önbeteljesítő jóslat?”

Létezik, ahogyan a Biblia mondja ,,Legyen hited szerint.” Így megteremthetjük ezt a fajta valóságunkat önmagunk számára, ahogyan az sem véletlen, hogy kitől kérünk tanácsot pl. párkapcsolati kérdésben: aki évek óta boldog párkapcsolatban él, vagy aki nem. Már ekkor eldöntöttük előre (azáltal, hogy kit választottunk), hogy a párkapcsolat mellet szónokol az illető és megmutatja hol hibáztunk, ha éppen problémánk van a társunkkal, vagy nekünk ad igazat és együtt szidhatjuk a társunkat megerősítve igazunkat. De ebből nem tanulunk semmit és önmagunkat csapjuk be ezáltal.

A szabad akarat, karma és az asztrológia, jóslás egy nézőpontból

Sok nézőpont van, én nyilván a sajátomét tudom megosztani a kedves olvasóval. A Biblia azt mondja, hogy ahogy vetsz, úgy aratsz. Tehát nem mindegy hogyan cselekszünk, mert az teljes egészében visszahat ránk. Most is és később is. Ahogyan rossz érzés mást bántani, de adni jó. Sőt, mikor meditációban feloldjuk a felesleges bűntudatot és megbocsátunk mindenért a hajlam még bennünk maradhat (azon is dolgoznunk kell) és újra következményt (karmát) teremthet, ha akár csak egy pillanatra nem figyelünk rá. Nézzük meg hányféle karma létezik, mert ez egy tanulságos dolog ebben elmélyedni.

1. Tárolt karma (szancsita)
Itt az eltárolt vágyak, hajlamokról van szó, mely mélyen a bensőnkben lapul. Ez hasonló egy íjhoz, mely a tegezben lévő íjakat jelöli (tehát még irányításunk alatt van a szancsita, mert nem lőttük ki az íjat.) De egyszer elhozzák gyümölcsüket számunkra ezek az íjak is. Tehát érdemes rajta dolgoznunk.

2. Jelenlegi megtestesülései a karmánknak (prárabdha)
Ez a mostani dolgokat jelöli, amit a múltbéli cselekvéseink eredményeinek tulajdoníthatunk. Pl. testünk milyensége, születésünk helye stb. Ezen nem tudunk változtatni. Ez a szimbolikus példánkban a kilőtt nyilaknak felel meg.

3. Jelenleg képződő karma (ágámi)
Jelenlegi tettünkre utal, mely befolyásolja életünket. A kezünkben lévő nyilakat értjük alatta. Pl. ha harag támad bennünk azt feloldjuk vagy kiöntjük a környezetünkre? Rajtunk múlik, így erre is hatást tudunk gyakorolni.

 

Ezen kívül a bolygók hatása valóban eltagadhatatlan (ha pl. a Hold tömegvonzása egy egész óceánra hatni tud árapályt létrehozva, akkor valószínűleg ránk is hat), de a mi sorsunkért mi vagyunk a felelősek. És butaság volna a racionalizáció elhárító mechanizmusát arra felhasználni, hogy a bolygóknak adnánk át az irányítást. Hatni tudunk életünkre és rajtunk múlik, hogy a széllel sodródunk (így valóban kiszámítható mi fog történni velünk, hiszen a bolygók átveszik az irányítást) vagy mi teremtjük meg saját sorsunkat. Ahogyan a pilóta repülőjét sem a szél irányítja ugyanúgy nekünk is meg tanulnunk kialakítani célunkat és vállalni a felelősséget saját életünk után.

Buddháról azt nyilatkozták a jósok, asztrológusok, amíg Sziddhárta volt (még nem megszabadult lélek), hogy vagy nagy uralkodó lesz vagy megvilágosodik. Tehát látták benne a potenciált, de azt nem tudták, hogy melyik kerül napvilágra.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Segítsd kérlek támogatással a honlap fenntartását, kutatómunkámat

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
IstenSzabó Lőrinc