Van, aki annak a számlájára írja a jelenséget, hogy pszichés állapotban elkezdünk jobban izzadni és ez hűti le a talpunkat. Ez igaz is. Hiszen a tenyéren és a talpon két-háromszor annyi verejtékmirigy található, mint amennyi átlagosan van a testünkben. De már 60 celsius fokon visszafordíthatatlan égési sérülést kéne elszenvednünk ezáltal is. A tűz általában 575 celsius fokos, a tűz belseje pedig 700 celsius fokos körülbelül. De van, ahol „csak” pár száz fokos a tűz.
Erre azzal szoktak érvelni, hogy biztos bekenik valamivel a lábukat azok, akik részt vesznek ezen a szertartáson, de ez nem hitelt érdemlő információ. Az is lehet, hogy a lábon lévő bőrréteg véd meg minket az megégéstől? Valóban vastag itt a szaruréteg, de ennek ugyanúgy el kéne égnie és ezt jellegzetes szag követné, ha valóban ez az eset állna fenn a tűzön járás alkalmával.
Érdekességképpen írom le azt, hogy ha a tűzön járás helyett az 500 celsius fokos parázs helyett, 60-70 celsius fokos vízben, vagy olajban kellene sétálnunk, akkor szinte biztosan borítékolható számunkra az égési sérülés. Ez annak tudható be, hogy a folyadék és a bőrfelület közötti hőátadás tényező kb. 10-20-szorosa a gázok és a bőrfelület esetében (a tűzön járáshoz képest). Magyarán intenzívebb a hőcsere és itt nincs párolgás, azaz hűtés, mely segítségül szolgálna.
A tűzpróba fizikai hatásainak vizsgálása orvosok által
Dr. Egely György és dr. Dús Magdolna nagyszerű dolgozata, kutatómunkája alapján ismeretes, hogy a görög Anastenasia szekta tagjait vizsgálta a genfi kanton kórház EEG-laboratóriuma a görög hadsereg segítségével a tűzön járás alkalmával.
A pulzus 80-120 között változott. Átlagosak voltak a vér, vizelet, elektrolitok is, tehát nem volt különösebb eltérés. A parázs a szélén 180 celsius fokos volt, középen pedig 450 celsius fok. Endorfincsillapító anyagot is befecskendeztek, mely meggátolja bennünk a természetes fájdalomcsillapítást. De eltérés így sem jelentkezett, mely azt bizonyítja, hogy nem a fájdalomküszöb növekedéséről van szó csupán.
Spontán tűzjárás?
Európában 1257-ben Kosti nevezetű észak-trákiai falúból származó írás szerint egyszer leégett egy templom. Mindenkit kimenekítettek, de mégis sírás hallatszott a templomból. A feljegyzések szerint a szent ikonok hallatták ki magukból ezt a hangot. Melyért néhány bátor jelentkező bement. Belesétálva a tűzbe. Senki nem égett meg, ám állítólag akik bemerészkedtek többé nem hatott rájuk a tűz ereje, és gyermekeik is örökölték ezt a képességet a legenda szerint. Lehet, hogy azért sikerült bemerészkedniük a tűzbe, mert nem azzal, hanem a mentéssel voltak elfoglalva, mely lekötötte figyelmüket? Érdekes továbbá, hogy Szaloniki környékén azóta is megünneplik május 21-én ezt a napot az Anasteranides szekta tagjai. Ekkortájt nem szabad húst enni és tartózkodni kell a szexualitástól is.
A zokni sem ég meg, ami a lábunkon van a tűzön járás alkalmával?
Basil Thompson (Scotland Yard egyik vezetője) a Fidzsi-szigeteken vett részt tűzsétán. A bennszülöttek lábán lévő bokaperec, mely szárított óriáspálmából készült meg sem perzselődött, pedig ez nagyon könnyen elég.
Mi a tanulság?
Talán az, hogy a korlátok csak bennünk vannak pszichésen sok esetben? A Kaukázusban állítólag mikor a gyerekeket órákig a falu egyik utcájában hagyták a felnőttek, amíg vásároltak, gyakran alkalmazták egy furcsa módszert. A pszichés korlátozás abban merült ki, hogy körberajzolták krétával a területet, ahol a gyerekek voltak. És ők elhitték, hogy onnan képtelenek kijönni.
Mint amikor tavasszal az istállóban a korlátok megszűnnek a lovak számára. A lovak mégis bent maradnak, mert megszokták, hogy korlátozva vannak, pedig már régen nincsenek…
Emellett sosem a módszeren van a hangsúly, hanem a bizalmon. Ha egy hiteles, megbízható ember adja ezt át, akkor még a kevésbé hatásosnak tűnő módszer is kedvünkre való lehet. Így megfelelő módon motivál a mentorunk, aki a túl parton van már ránk és elhisszük, hogy mi is képesek vagyunk elérni oda…
Hogyan szüntethetők meg a korlátok az elmében?
Kb. 10 éve egy ismerősöm egy péntek délutáni időpontban felhívott, hogy egy egyhetes spirituális táborban van Balatonföldváron, ahol az utolsó estén az lesz a záróesemény, a hét csúcspontja náluk, hogy a tábor teljes állománya, kb. 80 fő megcsinálja a „tűzön járás” gyakorlatát.
Ők mentálisan egész héten erre készültek, de ha van kedvem eljönni, magam is kipróbálhatom a dolgot. Én rögtön igent mondtam, mert arra gondoltam, ha ezt 80 ember meg tudja csinálni, akkor számomra se jelenthet problémát.
Kb. 10 km-re volt a tábor a lakhelyemtől és az ismerőseim eljöttek értem a táborból autóval, szóval elég hamar odaértünk. Ha jól emlékszem 2 e Ft-ot be kellett fizetnem a részvétel lehetőségéért és gyakorlatilag szinte a kezdetektől így azt is megfigyelhettem, hogyan készítik elő az esti programhoz a parázs-ágyat (tüzet). Mire sötét lett, a tűzmester készen állt a 2-3 m széles és emlékeim szerint nagyjából 7-8 m hosszú parázs szőnyeggel, ami szépen izzott teljes felületében. Az emberek ekkor egyesével beálltak egy sorba és mindenki fegyelmezetten betartotta azokat az instrukciókat, melyeket előzetesen elmondtak.
Az volt a javaslat, hogy ne andalogjunk és ne szaladjunk, hanem tempós léptekkel, természetes lépéshosszal és megállás nélkül haladjon mindenki és ne essünk el, erre vigyázzunk. Zoknit, harisnyát mindenki vesse le és mezítláb menjen, ez feltétel. Egyszerre csak egy ember legyen a parázson.
Az emberek elindultak és a parázságy végénél a tábor vezetője, egy idősebb hölgy várt minden sikeres teljesítőt egy öleléssel, ami nagyjából addig tartott, míg a következő teljesítő át nem ért.
Én újoncként nagyjából a sor közepére álltam be, hogy lássak magam előtt már több személyt is és amikor sorra kerültem, hogy induljak, pont engem megállított a tűzmester, hogy a parazsat felgereblyézze, mert úgy találta, az már nem izzik elég fénylően a további résztvevőknek. Ez a művelet 5-10 percig biztosan eltartott és innentől biztos lehettem benne, hogy ha sikerül, hiteles lesz az átkelésem a vörösen világító parázs szőnyegen.
A teljes táv megtétele gyakorlatilag nagyon rövid időt vett igénybe és semmiféle kellemetlen hőt, forróságot vagy égető érzést nem tapasztaltam, sőt utána az esti fényben sem láttam semmiféle égési sérülést a talpamon. Felhúztam a zoknimat meg a szandálomat és tovább figyeltem a mögöttem átkelőket, amivel gyakorlatilag az esemény részemről le is zárult.
Utólag, pár héttel később az ismerősöm szólt, hogy mindenkinek kiállítottak még egy „bizonyítványt” is a sikeres teljesítésről, de azt mondta, az én igazolásomat épp nem találja, viszont ha meglesz, szólni fog.
Sajnos erre azóta még nem került sor, így hivatalos dokumentumot a fentiekről csatolni nem tudok. Mindenki egyéni hitére bízom, hogy a fentieket most elhiszi-e nekem vagy sem. Számomra ez tulajdonképpen teljesen mindegy, csak a témához kapcsolódóan szerettem volna elmesélni a fentieket az esetleges érdeklődőknek.
Kedves István!
Köszönöm az értékes élménybeszámolót.