Öleljük át a szenvedést, hogy túlléphessünk rajta – spirituális útkeresés és ego

 In félelmek nélkül, Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek)

 

Ne erősítsük meg az önmagunkról alkotott képet a múltunk sikerei vagy kudarcai alapján

Tévesen azt hittem az a jó, ha mindig a pozitív dolgokat engedem kiteljesedni magamban és elkerülöm a rosszat. De ez valójában inkább elfojtáshoz vezetett, így átadtam az életnek az irányítást és abban bíztam, hogy amit kell úgyis meg fogok tapasztalni azzal szemben, amit nem kell, bármit is teszek vagy gondolok mindeközben. A szenvedés is az élet része, hiszen egyszer fenn, egyszer lenn… Így szeretném azt is megismerni, hisz a teljesség érdekel nemcsak az érem egyik oldala.

Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ha megtámadnak az utcán, akkor nem állok ellen, hanem azt, hogy a bennem felmerülő negatív érzelmek, gondolatok ugyanúgy teret kapnak tapasztalatként, mint a pozitívak. És jobb arra figyelnem, ami az egész mögött van, amit semmi nem érint meg. A többi csak tapasztalat…

A lelki gyakorlás nem azt jelenti számomra, hogy ragaszkodunk egy képhez, hitrendszerhez, elképzeléshez, hanem a valóságot fürkésszük, melyekben ez a „vallás” is felbukkanhat. Ha a spirituális téziseimhez ragaszkodom, akkor erős én-központúságot hozok létre, mely szenvedést szül.

 

Spirituális úton terjedő betegségek és ego

Ellenben, ha elengedjük a múltat, akkor nem hozunk létre hamis én-tudatot önmagunkról. Kik vagyunk, ha nem követjük az elme múltba vagy jövőbe irányuló törekvéseit? Hiszen minden emlék szubjektív… és nem az a fontos, hanem maga a tapasztaló. Ami örök…
Nem szabad a nézőpontunk foglyaivá válnunk és ragaszkodni a múltban elért sikerekhez vagy kudarcokhoz. Mintha egy láthatatlan erő ezekkel formákkal azonosulna, de ez csak ruha, semmi más. Ahogy a zenben mondják, az „örök kezdő szellem” hozzáállására van szükségünk, ha nem egy egoisztikus szemszögön keresztül akarunk a világra kukucskálni.

 

A világ illúzió?

Sok bölcs mondta, hogy a világ illúzió. De nem úgy értették, hogy nem valóságos, hogy létezünk, hanem inkább a bennünk szubjektíven felmerülő világra utaltak. Hiszen mindenki egy másik szubjektív valóságban létezik (saját öröklött mintákkal, szűrökkel, tapasztalatokkal, késztetésekkel, tulajdonságokkal stb.). Ha elmenekülünk a földi élet elől (munka, család, megélhetés) az nem feltétlenül spirituális. Nem élhet mindenki folyamatosan egy meditatív állapotban a hegyekben… néhány kivételtől eltekintve. Nem az a megoldás, hogy a spirituális élményeinket örökké fenn akarjuk tartani. Ez olyan, mintha folyamatosan fenn akarnánk tartani a jóllakottság érzését vagy a mosolyt éjjel s nappal. Nem, néha szomorú dolgokat tapasztalunk és arra természetesen reagálunk akár sírással… Utána ez az érzés is tovaszáll.

 

A kulcs semmihez sem ragaszkodni – spirituális útmutatások

A bölcsek istenek és emberek egyszerre. Nincs bennük megosztottság. Az életet szőröstül, bőröstül elfogadják úgy, ahogy van. Nem húzzák közelebb a (számukra) jót és tolják el a rosszat. Számukra minden isteni, mindenben ezt látják… Ezt az elme nem értheti meg soha, mely mindent jóra s rosszra oszt fel. Ez azon túl van és csak nyitott szívvel tapasztalati úton fedezhető fel. Tehát, ha erre vagy arra vágyok, elvárással ilyenné vagy olyanná akarok tenni helyzeteket, embereket, akkor a szenvedés borítékolva van, hiszen ez az agresszió egy formája. Át kell adnunk az irányítást egy magasabb intelligenciának és a természet gondoskodni fog rólunk, ha nem is úgy, ahogy elképzeljük és elvárjuk azt.

Mi azt hívjuk kegyelemnek, ami nekünk pozitív, de valójában a szenvedés is az, ha azt a célt szolgálja, hogy felébredjünk csipkerózsika álmunkból.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
negatív érzelmek ,gondolatok kezelésegerincfájdalom csillapítása, gerincfájdalom kezelése otthon, gerincfájdalom kisugárzása, nyaki gerinc fájdalom tünetei, ízületi és gerincfájdalmak, nyaki gerinc bántalmak, nyaki gerinc kezelése, nyaki gerinc okai