A nyirokrendszer

 In egészséges test, természetgyógyászat, Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek)

FIGYELEM! Tankönyvszagú, de hasznos elméletek.
Erről a témáról már sokat írtam: A varázslatos, lenyűgöző emberi test titkai: az emberi agy – működése hogyan hat a gondolatainkra? Mit csinál probléma esetén az emberi agy? 2/1. rész
Fontos, hogy legalább nagyon alap szinten tisztában legyünk testünkkel, mely egy csoda. De mivel ajándékba kaptuk talán sokszor nem becsüljük meg és természetesnek vesszük létezését, működését.

 

A nyirokrendszer lényege

A nyirokrendszer bejárja egész testünket és védelmet biztosít számunkra, egyfajta szűrő feladatot ellátva pl. egy esetleges baktériummal szemben. Szóval ő a mi kis házi FBI rendszerünk.:) A nyirokrendszer szerepe a lymphocytatermelés és a védekező működés a fagocitáló sejtek révén. Ez azt jelenti, hogy egyes baktériumok a fehérvérsejteknek köszönhetően bekebelezésre jutnak, vagy elkezdenek ellenanyagot termelni ellenük.

A nyirok a nagy vérkör hajszálérhálózatának területén képződő folyadék, mely a vérplazmából származik. A sejtek közötti (intersticiális) folyadék, melynek egy részét a sejtek termelik, más része pedig a vérből a hajszálereken keresztül jut a sejtek közötti résrendszerbe. Ahogy a keringési rendszerről írt cikkemben utaltam rá, a szervezet „szennyvízhálózta” és nagyon fontos, hogy a gyakori mozgással elősegítsük működését. A nyirokrendszer a vénák, artériák útját követő kisebb erekből álló rendszere, mely napi 3-4 L folyadékot folyat át rendszerén. Hát igen, a testen belül minden precízen, szorgalmas munka árán működik. Példát lehet róla venni.:)

A mellkasi fő nyirokvezeték (ductus thoracicus) a test ¾ részéből gyűjti össze nyirkot, a jobb oldali nyiroktörzs a nyirok ¼-ét szedi össze.

 

Nyirokszervek

– mandula (tonsilla) hámmal borított nyirokszerv, feladata a helyi védekezés és immunvédekezésben történő közreműködés a lymphocyta révén

– a lép (lien), feladata a lymphocytaképzés, a vér raktározása, vörösvértestek és vérlemezkék lebontása

– csecsemőmirigy (két lebenyből áll, a pubertás idején sorvadásnak indul és zsírszövet foglalja el a helyét, egyébként a T-lymphocyták érésének és fejlődésének legfontosabb szakasza)

A legprecízebb, ha azt mondjuk, hogy a nyirokszervek a: lép (lien, splen), mandulák (tonsillae, egy orr-, és két garatmandula), nyirokcsomók (nodi lymphatici), csecsemőmirigy (thymus), féregnyúlvány (appendix)

A fej-nyak régió fontos nyirokcsomói az állkapocs alatti, a nyaki, a fül mögötti és a tarkótáji nyirokcsomók, ahonnan egyaránt a fül alatt elhelyezkedő mély nyaki nyirokcsomókba vezetődik el a nyirok. Ezen kívül a mellűri nyirokrendszer a mellhártya mellkasfali, a tüdő felőli felszíne, és a zsiger, a tüdő ereit és a testüreget (a hörgőket) követő részekből áll. Ezen kívül hasonlóképpen az egész testet behálózza a nyirokrendszer.

Az emésztőrendszer nyirokszervei kapcsán fontos tudni, hogy a tápcsatorna a gyomortól a vékonybél utolsó harmadáig steril, a vastagbélben pedig több baktérium él, mint ahány ember van a földön. Mivel a vékonybél nagy felületű, felszívódásra kialakult nyálkahártyája egyrétegű hám, megvan a veszélye, hogy ha a normál bélflórában változások következnek be, hatalmas baktériumtömeg támadhatja meg a szervezetet.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
a keringés szervrendszerelégzőtechnika, levegő, légzés