Az ayurvéda érdekességei és összefüggései a nyugati medicinával

 In ayurvédikus orvoslás, Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek)

Forrás: Bhaktipad Das előadásai

Az ayurvédáról már sokat írtam. Az emberiséggel egyidős ez a tudás, melyből az orvostudományok is kialakultak. A családok a kisebb betegségeket meg tudták gyógyítani, de az ayurvéda orvosok oktatták és gyógyították a komolyabb betegségeket. A sebészetet használták a legvégén, ma pont fordítva van… A HKO-hoz hasonlóan, akkor fizettek (tartották el az orvost és családját), ha a faluban nem volt beteg ember. Különben elzavarták az orvost… Nem kísérletezés különféle szerekkel… Mivel az alapokról már sokat írtam, most néhány egymással nem összefüggő szemelvényt emelek ki.

Minden 3 minőségből áll

Ez az anyagi természet három kötőereje, pl. ételeknél:

– szaftos, friss, örömet okoz (jóság)
– régi, penészes étel (tudatlanság)
– fűszeres, túl csípős (szenvedélyek)

 

Az ősi 5 finom elem

– Éter, mely nem látható (teret ad a tárgyaknak, lásd “térség” és a hang is ebben terjed, azaz hallás…Pl. sorvad a vese, máj, mert nincs elég tere és diétára lenne szüksége

– A levegő (nem légköri levegőt értjük alatta, hanem azt, mely a mozgás lehetőségét biztosítja, ennek köszönhetően tud mozogni: bél, vérkeringés, pislogás, végtag emelése stb. Pl. asztmánál, több a levegő elem. De ez kicsit összetettebb. Pl. túl nagy szárazság is okozhatja a tüdőben vagy pitta is okozhatja, pl. nagy forróság van a tüdőben vagy kapha nyálkát folyadékot okoz a légutakban, így minden esetben másfajta kezelés szükséges.)

– A tűz (emésztés, étel átalakítása, több szintje van, pl. csípős paprika, gyertyaláng).

– A víz (megkötés minősége és minden ami folyékony, de nem a H2O-t értjük alatta pl. benzin is folyékony, de tűz elem is van benne, mert égésre képes… Pl. náthánál, több a víz elem. )

– Föld (Tulajdonsága kemény. Nem a talajt értjük alatta, hanem ami a földnek formát ad, így nem folyékony. Fával pl. nem lehet fémet megkarcolni, mert fémben több a föld elem. A gyulladásban pedig több a tűz elem. Elhízásnál, több a föld és a víz elem.)

 

A három dosa és a hozzájuk tartozó betegségek

Erről részletesen már írtam, a lényeg, hogy ez az alap az ayurvédában. Mind a három minőség megtalálható bennünk, de egyes típusok jobban dominálhatnak. Ez az első, hogy megállapítjuk a dosánkat és ez alapján éljük az egészséges életmódot elkerülve a betegségeket és a gyógyítás is ez alapján következik be.

 

Váta típus

Vékony magas vagy alacsony testalkat, sötét bőr (természetesen nincs összefüggés a fekete bőrűek kapcsán), göndör haj, székrekedés, száraz bőr, vérkeringés gyengébb, nem tud dönteni, felszíni alvás, kicsi, gyors beszéd, fogak között rés, emésztés gyengébb, mindig kutat, sok mozgás, de túlzásba viszik mindezt, törékeny tehát könnyű, hideg, száraz végtagok, könnyen lebarnul, utálja hideget, esőt, nem izzadékony

Típustól függetlenül, érdes, száraz bőr pl., utal arra, hogy a váta dominál. Ilyenkor nehéz ételre és melegre, akár édesre van szüksége a vátának pl. édes köménytea, mely a kaphát erősíti (puffadásra, gyomorkorgásra, csuklásra, böfögésre – mely váta jelenség). Túl száraz pl. nyálkahártya, hüvelyszárazság, akkor több olaj, gyömbérre van szükség.

Kb. 80 féle váta betegség van. A betegség, különféle állapotok pszichésen kezdődnek: pl. neurózis, gázok felhalmozódása, fáradtság, böfögés, ízület recsegése (krepitáció a nyugati medicinában), aggódás, gyenge emésztés.

 

Pitta típus

Zsíros, meleg és nedves bőr, könnyen tud böjtölni, mert van állandó energiája, de ha késik egy picit az étel akkor rögtön aggódik, mert erős benne a tűz. Fekete, egyenes haj, szeplő, napon könnyen leég, közepes testalkat, meleget nem szereti, gyulladásra hajlamos, izzadékony… Kb. 40 féle betegség van, mert stabilabb a test a vátához képest. Betegségek, állapotok: gyulladás, furunkulus, bőr problémák, pattanás (rossz emésztés), éhség, szomjúság, kopaszodás (túl sok tűz, kiégeti a hajhagymát), korai őszülés.

Kapha típus

Nagy test, zsíros, hideg és nehéz minőség jellemzi (de nem fázik). Puha és vastag bőrű, könnyen elhízik, a meleg és hideg időjárás sem zavarja. Nem jók számára a sajtfélék, az édesség, és az alvására vigyázni kell, inkább több puffasztó, csípős dolgot enni, mert az a zsírt is égeti.

Kb. 20 féle betegség van, mert ez a legstabilabb minőség. Betegségek, állapotok: genny, zsír pl. elhízás. Tovább részletezve pl. fájdalmas furunkulus (váta), gyulladt része (pitta) és a genny (kapha) minőségre utal, tehát az is fontos, hogy mihez képest viszonyítunk valamit.

Általában a betegég vátával kezdődik pl. aggodalommal. Ez magával rántja a pittát pl. gyulladás és utána a kaphát. A kapha már nehezebben gyógyítható, mint a pitta és legkönnyebben a váta (pszichés probléma gyógyítható).

 

Egyéb minőségek

– vér (pitta minőség)
– szentimentalizmus, szenvedély (kapha)
– düh, csípős (pitta)
– tompa, buta (kapha)
– naiv (váta)
– tűz, szem (pitta)
– hallás (váta)
– megértés (pitta)
– ráncos, víz kevesebb a bőrben (váta)
– gyerekkor (kapha)
– felnőtt kor (pitta)
– idős kor (váta)
– idősebb korán felkel (váta)
– puffasztó, kevés víz, száraz (váta)

Ezért az ayurvéda szerint nem szabad a tüzet lepisilni, elfújni, mert ez a szemmel van kapcsolatba. Jobb kezünkre fújva (tiszta kéz) érdemes eloltani a tűzet.

 

A pránajámáról néhány gondolat

A pránajáma alapján tudjuk, hogy a jobb orrlyukú légzés fűt, a bal orrlyukú légzés pedig hűt. De légzéstechnikákkal akár a gyomrunkat is tudjuk hűteni, ha a pitta dominál.

A pránajáma meghosszabbítja az életet. A sport, rendszeres mozgás is nagyon fontos és a masszázs segít a méregtelenítésben. Az élsport azonban megrövidítheti az életünket (előre adott életünk során a légzésünk száma).

 

A betegség oka az ayurvéda szerint

– karma vagy életmód, a gének csak közvetítenek
– tisztátalanság lásd tudat vagy test (mi kódoljuk a saját génünket és ez jelenik meg a következő életben, de már öregkorban visszajön a hatása)
Ha pl. nem vagyunk rugalmasak, akkor az ereink is szklerotikussá válnak (megkeményednek)

 

Egyéb szemelvények érdekességek

Az immunrendszert károsítja a sugárkezelés, kemoterápia és akár 20 évvel is megrövidítheti az életet (azért talán az is elképzelhető, hogy segítség is lehet egy drasztikus eljárás és az ayurvéda idejében még nem volt kemoterápia).
A gyógyszerek, melyek méreganyagból készülnek, ezért mellékhatása lehet, sajnos az is előfordulhat, hogy megsüketülünk, megvakulunk… Néha az ayurvéda is felhasznál méreganyagokat és alapvetően erősíti az immunrendszert. Az ayurvéda lassabban hat, mert nemcsak a felszínre hat tünetkezelésként. És végstádiumban pl. ne kísérletezzünk természetgyógyászattal ilyenkor gyorsan szükség lehet a nyugati medicina orvosi ellátására. Az ayurvéda orvos minden reggel egy pozitív mantrára „vibrál” (mantrameditáció).

A pszichiátriai betegekkel élő embereket nem szabad összezárni az ayurvéda szerint.
Náthára pár napig, pár csepp aloe virágból származó „folyadék” (nem aloe vera) nagyon hatékonyan gyógyít.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

További cikkek
mantra meditáció, meditációs gyakorlatok otthon, transzcendens meditáció, transzcendentális meditáció mantrákayurvéda, jóga, ayurvéda az élet művészete, ayurvéda az öngyógyítás tudománya