Alvászavar, álmatlanság okai és kezelése

 In alvászavar és alvás-meditációk, Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek)

A cikk végén egyik rádióinterjúm is meghallgatható.

Hogyan tették el régen láb alól az alvó embert?

Az alvás során többféle fázison megyünk keresztül (módosult tudatállapotok), melyek meditációban is megtapasztalhatóak. De vajon mik az alvászavar okai és hogyan kezelhetjük őket? Régen bizonyos mendemondák szerint, mikor a király valakitől szofisztikált módon meg akart válni, akkor a mágust bízta meg ezzel. Aki megkereste azt a pontot, mely során ha felkeltette az illetőt alvás közben, akkor megterhelte az illető szívét a hirtelen ébredés következtében. Ez minden alvás során nagyon rövid időre bekövetkezik állítólag. És, ha ezt többször megéli az illető, akkor komoly esélye van arra, hogy szívrohamot kapjon. Ki tudja, hogy ez igaz vagy sem, de nézzük meg, hogy mi az, ami már bizonyított.

 

 

Alvászavar okai

Először meg kell győződnie orvosunknak, hogy van-e organikus oka a tüneteknek. Például magas vérnyomás, általános testi panaszok, de egy szervi elváltozás is okozhatja az alvászavart. Szív (vérkeringés) és légzési rendszer is lehet a ludas. Persze idegrendszeri és mozgásszervi elváltozások is okozhatják ezt.

Ha azonban nincs ilyen jellegű problémánk (ki lett zárva az organikus oldal), akkor pszichés dolog állhat a panaszok mögött. Ezt hívjuk pszichoszomatikus jelenségnek, melyben a szóma a testet jelenti (pszichénk hat a testünkre). Például valami zavar minket, vagy túl sokat gondolkodunk és ezt képtelenek vagyunk szüneteltetni. Ilyenkor is segítségünkre lehetnek meditációk, amik megtanítanak minket kordában tartani az elménket.

Álmatlanság

Az is előfordulhat álmatlanság alkalmával, hogy rengeteg energiával rendelkezünk és a testünknek nincs szüksége alvásra. Ilyenkor az alvási böjt segít, mely akár módosult tudatállapotot is létrehozhat. Töltsük el hasznosan ezt az időszakot, depresszió alkalmával szokták ezt alkalmazni, de itt egyetlen éjszakáról van szó, huzamosabb ideig ne nélkülözzük az alvást, mely elménket megnyugtatja, segít feldolgozni a napi eseményeket.

 


Alvászavar kezelése

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen alváshigiéniára van szükségünk. Ha arra alszunk el, hogy krimit nézünk, akkor az szinte biztos, hogy alvásunkra is hatni fog. Mert az egész napi hozzáállásunk kihat az alvásunkra. Ha azonban lágy zenére egy relaxáció közben alszunk el, akkor más lesz a minősége az alvásunknak. Kellemes dolgokra, tájra gondolva érdemes elaludnunk. Esetleg olvassunk ezzel kapcsolatban valamit, ami szintén erre hangol rá minket. Persze komolyabb problémáknál ez kevés, forduljunk feltétlen szakemberhez.

Alvászavarról még több infó:

Nem vagyok pszichológus, sem orvos, nem rendelkezem tudományos fokozatokkal, csupán sajátságos életszemléletemről beszéltem interjúim, publikációim során… Így nem tartok pszichológiai kezelést, és nem gyógyítok! Pszichés probléma esetén, illetve gyógyítás kapcsán keresse fel a szakrendelést!

 

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
halálközeli élményOktatás személyesen és online