A sejtek (testünk) megújulása – a természet világa, csodái, gyógyító erő, mágnes erőtér, mágnesterápia

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), pszichológiai érdekességek

Forrás: prof Sandyk, Oxfordi Egyetem, McLaughlan és Dr. Paul Rosch, Harrisburg
(Pennsylvania) Egyetem

Nem kell mindent elhinni, de tagadni sem kell mindent előre a vizsgálódásunk előtt – helytelen pszichés meggyőződések

 

Kérem a kedves olvasót, hogy fokozott szkepticizmussal olvassa ezt a cikkemet is, mert ebben a témában úgy érzem még jobban el lehet mélyedni, és kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy sok érdekességet találunk ezen a téren is. Legyen ez a cikk amolyan étvágygerjesztő csupán. Természetesen a szkepticizmust illetően itt is az aranyközépút a nyerő. A nyitottság az objektivitás része, hiszen, aki előre eldönti, hogy a végeredmény milyen lesz, az aligha mondható objektívnek – pszichés, a természet világa, természet világa, természet csodái, gyógyító erő, mágnes erőtér, sejt, mágnesterápia…

 

A természet világa és csodái közül

Vannak dolgok, melyek annyira nyilvánvalóak, hogy észre sem vesszük őket. Pl., ha társunkkal régóta együtt élünk idővel természetesnek vesszük, hogy mellettünk van és megfeledkezünk arról a csodáról, melyet hajdanán éreztünk, mikor megismerkedtünk egymással. És lehet, hogy csak akkor vesszük ezt észre, mikor véget ér ez a fajta csoda. De ez sok mindenben visszaköszön, de a pszichénk megváltoztatásával megszüntethetjük ezt a fajta vakságot. Csodákkal a természetben is találkozhatunk, melytől egyre jobban eltávolodunk és sokszor ellenségként tekintünk rá. Pedig a napfény, a lazítás, a tiszta levegő és a víz, a friss vegyszermentesen előállított élelmiszer és a Föld elektromágneses sugárzása is, állítólag segíti a sejtek megújulását.

A pszichológiai problémák: a rosszkedv, a fáradtság, a stressz, ingerültség így ennek köszönhetően is kialakulhat, mely következtében az immunrendszer is legyengülhet és ez a betegségek melegágya lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a természetben gondtalanul bóklászva azonnal megváltozik a hangulatunk és megkezdődik a feltöltődés. Talán ennek köszönhető az is, hogy vidéken kedvesebbek, kevésbé stresszesek és lelassultabbak (relaxáltabbak) az emberek.

 

Mágnes erőtér, mint a sejtek gyógyító erőinek képviselői? – Fájdalomcsillapító, de működik a Parkinson kórosok és a Sclerosis Multiplex betegségeknél és cukorbetegeknél is

A test energiaellátása az évek előrehaladtával csökken és, mint egy akkumulátort fel kell tudnunk később is tölteni. Nem véletlen, hogy a több, mint 5 ezer éves jóga tudománya gyakorlati módszerekkel ezt teszi lehetővé. Talán az sem véletlen, hogy a kínaiak már tudták, hogy a testünk szervei előre meghatározott ritmus szerint dolgoznak és regenerálódnak. Minden szervnek megvan a 2 órás periódusa, amikor jobban meg lehet erősíteni az adott szervet pl. Idővel tehát testünk elhasználódik. Állítólag azonban a mágneses erőtér képes lassítani ezt a folyamatot. Ezért szokták mágnes terápiával kezelni az ízületi, neurológiai és érbetegségeket.

Persze fontos, hogy orvosunk véleményét kikérjük a dologról, hiszen minden eset egyéni. Prof. Sandyk szerint (1993) váltakozó mágneses mezők eredményesen használhatók a Parkinson kóros, illetve a Sclerosis Multiplexben szenvedő betegek esetében. A mágnes a tobozmirigyre hat, gátolva a melatonin kiválasztást, csökkentve a vércukorszintet. McLaughlan (Oxfordi Egyetem) szerint a mágneses mező befolyásolja a kémiai reakcióinkat (elektronok keringése és az idegsejtek ingerelhetősége lelassul). Ennek állítólag fájdalomcsillapító hatása is van.

Még a meszesedésre, reumára, csonttörésre, bronchitisre, bőrbetegségekre is jó a felsoroltakon kívül a mágnesterápia?

Az orosz kutatások szerint a mágnesek jó hatással vannak az érelmeszesedésre (1989) is. 104 gerincsérültet vizsgáltak (400-700 gauss – gauss=a mágneses indukció egysége – erősségű statikus mágnessel). Egy másik kísérletben 24 krónikus bronchitisben szenvedő gyermeket vizsgáltak meg. Minden esetben bizonyított volt a mágnes tér ereje és gyógyító hatása.

A bőrbetegségek egyes részei is gyógyíthatóak állítólag a mágnessel, hiszen az oxigénben dúsabb vér és a jobb véráramlás hozzájárul az anyagcsere folyamatok normalizálódásához.

 

Hiperaktív gyerek és a vérkeringés kezelése ezzel a mágneses erőtérrel

30 hiperaktív gyereket kezeltek (1998, Harrisburg Egyetem) mágnesterápiával, és már egy hét után jelentős változás következett be viselkedésükben. A betegség okozója és maga a gyógyítás is minden esetben a szervezet energia rendszerében bekövetkező változásnak volt köszönhető.

A mágneses erőtér a hajszálerekben javítja a mikrokeringést (vörösvértest több hemoglobint – vas tartalmú fehérjét – tud szállítani, emellett csökken a trombózis esélye).

Egy logikus magyarázat a mágnesterápia hatékonyságára

Szervezetünk 72%-át víz alkotja (ezek legnagyobb része ionokat tartalmaz). Ezek reakcióba lépnek a mágneses erőtér hatására. És a mágnes kiegyenlíti a szervezet átmeneti vagy tartós energiahiányát.

Vigyázat! Nem mindenkinél működik

Vannak olyan esetek, amikor semmiképpen sem szabad mágnest alkalmaznunk pl. áldott állapotban lévő hölgyek, vagy szívbetegek esetében. Ezt körültekintően kell megvizsgálnunk, körbe járni ezt a kérdést, mely kapcsán ez a cikk nem tartalmazza ezeket az információkat!

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Segítsd kérlek támogatással a honlap fenntartását, kutatómunkámat

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
meghökkentő válaszokashtanga jóga