A hagyományos (ősi) tibeti és népi orvoslás (etnomedicina)

 In kínai orvoslás, Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek), tibeti orvoslás

Forrás: dr. Tamási József (szerk.) – Természetgyógyászati alapismeretek

A vázlatszerűen megírt természetgyógyászati témám ma a hagyományos tibeti és népi orvoslásról fog szólni. Ismét lényegre fókuszálva szedtem össze a legfontosabb információkat ezekről az ősi tudományokról.

A hagyományos tibeti gyógyászat

Fejlett szintézise a Hippokratész és galénoszi görög medicinának, indiai és kínai gyógyászatnak. A VIII. században ült össze az első orvoskongresszus Tibetben ebből a témából kifolyólag. A XII. század óta leírt formában szerepel a tibeti medicina, többféle támadásoknak kitéve. Ezt a holisztikus gyógyító rendszert (diéta, megfelelő életmód, gyógyszerek) a buddhista filozófiához kötjük.

 

Alapjai

Minden élő és élettelen öt kozmikus energiából (őselemből) áll: éter, levegő, víz, tűz, föld. Ezek ősképeket jelentenek, tehát nem feltétlen szó szerint kell őket értelmeznünk. Náluk erre épül az anatómia is, ezáltal a betegség és a gyógyszer azonos anyaggal bír. A testet három testnedv (életnedv) és testet felépítő hét alkotórész alkotja meg.

 

Életnedvek (testet élettanilag alkotják)

– szél (életáram) – Rlung, vágy
– epe (életenergia) – Mkhrisz-Pa (tűz, levegő elem), harag
– nyálka (életerő) – Bad-Kan (föld, víz elem), tompultság

A három nedv közül a legfontosabb a rlung, mely az izgatottságért felelős, illetve a kórokozók koncentrációjáért. Ez a három főbűn (hiba) egyikéből, a vágyakozásból ered. A tudati és izomtevékenységet irányítja, és öt típusa van:

– életfenntartó
– felfelé mozgató
– szétterjedő
– tűszerű
– lefelé tisztító

Ezek felelősek a szívverésért, légzés ritmusáért a test mozgásáért. Az mkhrisz-pa („lángra lobbanás”) szintén az egyik főbűnből (hiba), a haragból ered. Hatására beindul a tűz és a levegő elem túltengése. A harmadik főbűn (hiba) a tompultság, és a cikkben felsorolt három bűn (harag, vágy, tompultság) okozza az egyensúly (mkhrisz-pa, rlung és bad-kan) felborulását, azaz a betegségek állapotát. A bad-kan a folyékonyságot jelöli. Az mkhrisz-pa jellemzője, hogy az egész testben megtalálható a test hőjét képviselve és így a test életének hosszát határozza meg.

Nekem a hiba fordítása jobban tetszik a bűn helyett, főleg a buddhizmust ismerve, ahol pl. nem parancsolatok, hanem javaslatok vannak. A keresztény terminológiában is azt mondják, hogy a bűn eredeti jelentése elvétés volt, csak rosszul lett lefordítva. A bűntudatkeltése más irányba vinne el minket, melyre nincs szükségünk a kiteljesedéshez.

Hét alaptípus

– tiszta Rlung
– tiszta Mkhrisz-Pa
– tiszta Bad-kan
– Rlung és Mkhrisz-Pa összetett típus
– Rlung és Bad-Kan összetett típus
– Bad-kan és Mkhrisz-Pa összetett típus
– Rlung és Bad-Kan kevert típus

A testet felépítő alkotórészek

– táplálékesszencia, mely felszívódik
– vér
– izomszövet
– zsírszövet
– csontszövet
– csontvelő
– sperma / epe

A rendellenességet kiváltó okok

– évszakok hatása
– helytelen étrend
– kórokozók hatása
– nem megfelelő életmód

A betegség kifejlődésének módjai

– bőrön terjed
– húsban terjed
– erekben terjed
– az öt tömör szervben marad meg (a tömör szervek a kínai medicinában a yin szervek, lásd Fu- szervek)
– a csontokhoz kötődik
– üreges szervekben rakódik le

Diagnózis felállítása

Hasonlóan a kínai gyógyászathoz, a kikérdezésen, megfigyelésen és tapintáson alapszik.

 

A nyelv és vizelet alapján levont következtetések

– vörös, száraz és durva (rlung betegség esetén). Erre a betegségre utal az is, ha kékes, habos a vizelet.
– vastag, száraz lepedék fedi (mkhrisz-pa betegség esetén). A vizelet vöröses sárga, gőzös, büdös.
– halvány, puha, nedves lepedékkel borított (bad-kan betegség). Fehér a vizelet, szaga, gőze csekély. A nyugati medicinában a szalmasárga vizelet a jó, de ez nyilván függ attól, hogy mennyi vizet iszunk. A bad-kan állapotot nem megfelelő táplálkozás, cselekedet vagy trauma válthatja ki és bizonyos speciális tulajdonságok lecsökkennek ezáltal.

 

Pulzusvizsgálat

– üres, lebegő, meg-megáll (rlung)
– gyors, kiterjedt, hömpölygő (mkhrisz-pa)
– hanyatló, lassú (bad-kan)

Így nevezi a Négy Tantrából származó leírás.


Terápia

– megfelelő táplálék
– megfelelő életmód
– külső gyógymódok pl. moxaterápia
– gyógyszerek

A moxaterápia (moxibúciós) lényege

A moxaterápia (meggyújtott gyógynövény rúddal a bőr felületét égetik meg egy pillanatra,  a kínai medicinában a bőr felület fölé tartják egy ideig, vagy kis dobozkába helyezik el) emeli az endorfin szintet és leukocytaszámot (húgyutak, prosztata, vese gyulladását jelzik) és a vörös vértestek számát, ezen kívül hatására a sebgyógyulás gyorsul, az immunrendszer stimulálódik. A moxibúciós terápia (a hagyományos kínai orvosláson belül az akupunktúrához tartozva ingerterápiának számít) a yang energia mozgatására alkalmas, ezért hideg-nedves kórképeken, energiahiányos állapotok, illetve pangások megszüntetésére, prevencióra alkalmazzák.

A rlung betegek legyenek minél többet napon és barátok társaságában. A mkhrisz-pa betegek pedig hűvös helyen, vízparton, tartózkodjanak a nehéz fizikai munkától, nyugalomban éljenek. A bad-kan éljen aktív életet, tartózkodjon melegben, mozogjon, sportoljon. A gyógyszerek között ásványi, állati, növényi alkotóelemek vannak ebben a gyógyászati eljárásban. A rlung-osoknál beöntést, a mkhrisz-panál hashajtót, a bad-kannál pedig hánytatást alkalmaznak az emésztőcsatorna tisztítására.

Patológiás területek

– rekeszizomig a test felső része
– rekeszizom és medence közötti terület
– a medence alatti rész

 

Hagyományos (ősi) népi orvoslás (etnomedicina)

A Föld lakosságának 70-80 %-ának esetében (WHO szerint) természetes gyógymódokat (lásd hagyományos) használunk. A hagyományos gyógyászat alatt természetgyógyászatot értünk, mely ősi tudomány és nem modern medicina.

[adrotate group=”6″]

A természetgyógyászat nyugati orvostudománnyal (allopátia) történő szembeállításakor gyakran használják helytelenül a modern medicina esetében a hagyományos orvoslás kifejezését, mely nem helytálló. Csontrakó, jós, füves, bába névvel illették eleink a gyógyító embereket, akik nyilván nem végeztek orvostudományi egyetemet, csak gyógyítottak…

 

Gyógyanyagok (materia medicina)

A gyógyítás alkalmával állati, növényi és ásványi eredetű anyagok segítségével hajtják végre a kezelést. Egyre több igény van az etnobiológia, etnoökológia, környezetorvoslás stb. iránt az orvosi egyetemen is. Sok esetben a modern orvostudomány eredményei szerénynek mondhatóak, ahol nagy szolgálatot tehet a természetgyógyászat, pl. a harmadik világ országaiban, társadalmi beilleszkedési zavarok, Culture-Bound-Syndromes esetében.

A magyar népi orvoslás

Erről már írtam korábban, lásd ősmagyar megközelítések a gyógyászatban, melyben a rákot is gyógyították. A kutatások 1945-ig elírt eredményeiről Vajkai Aurél írt összefoglaló tanulmánykötetet. A magyar népi orvoslás történetéről Oláh Andor tanulmánykötete áll rendelkezésünkre, ha szeretnénk jobban elmélyedni a témában.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
ajurvéda, ayurvéda, természetgyógyászatyin, yang, jin, jang, HKO