A családterápia klasszikus, tudományos megközelítései I.

FIGYELEM! Tankönyvszagú elméletek. Ezeket a cikkeimet azoknak javaslom, akik komolyabban pszichológiát tanulnak (rendelkeznek már valamilyen alappal) és szeretnének még jobban elmélyedni ebben a tudományban a klasszikus megközelítéseket illetően. De az út végtelen hosszú (főleg az abszolút igazság tekintetében) és a kedves olvasó talál olvasmányosabb, játékokban gazdag egyéb cikkeket is ezen az oldalon.

Ezek a cikkek sajátságos életszemléletemről szólnak, kérem ne tekintse őket szakpszichológiai írásoknak.

Forrás: Dr. Szőnyi Gábor és prof. Füredi János, A pszichoterápia tankönyve

A tankönyv kivonatát szeretném ismertetni a kedves olvasóval a családterápia kapcsán.

A családterápia rövid történeti háttere

A családterápia az 50-es években született az USA-ban a rendszerelmélet és kibernetika bázisán. Kialakulásában és elterjedésében szerepet játszottak a fentiek mellett a pszichoanalízis, a csoportterápia és a kommunikációelmélet kutatási eredményei – családterápia, család terápia, pszichológus magánrendelés.

A XX. század második felében széles körben elterjedt Európában és a világ minden részén. A kapcsolati tényezők figyelembe vétele és rendszerszemléletű gondolkodás paradigmaváltást képviselt az egyéni, intrapszichés (belső) megközelítéshez képest.
Magyarországon 1989-ben az MPT családterápiás munkacsoportjának tevékenysége után alakult meg a Magyar Családterápiás Egyesület, amely ma is a hazai képzés, továbbképzés és családterápiás tevékenység koordinálója, jelentős külföldi társszervezetek partnere (EFTA, IFTA).

A családterápia alapvető felfogása

A családterápia nem egyénben, hanem homeosztatikus rendszerben gondolkodik, ahol pozitív és negatív feedback (visszajelzés) mechanizmusok működnek. E rendszerben való megközelítés lényege, hogy az egyén csupán tünethordozóként jelenik meg benne.

A rendszerszemlélet fontosságának bizonyítéka, hogy gyakori jelenség, hogy ha kórházba viszik a pacienst, kikerül a családi környezetből, és javulni kezd az állapota, de ha visszakerül a családi közegbe, akkor visszaesik az eredeti állapotba, azaz egyfajta relapszusban van része a páciensnek.
Éppen ezért kell a családot ebben a helyzetben nyílt rendszerként kezelni, hiszen ebben az értelmezésben a kórház egy zárt rendszer. És ebben a zárt rendszerben működik egészségesen, a nyílt rendszerben azonban nem.

A családterápia célja

A családterápiának nem az a célja, hogy megszüntesse a tünetet vagy meggyógyítsa a pacienst, hanem egy ÚJ EGYENSÚLYI STRUKTÚRÁT hozzon létre a rendszeren belül.
A régi rendszer neurotikus elemekkel rendelkezik.
Sokszor egész apró változtatásokkal tudunk segíteni. És meghökkentően nagy eredményeket elérni. Nézzük ezt meg egy példán keresztül:
A feleség új házasságot kötött, ahol már nagyok voltak a gyerekek. Unokák is voltak. Belépett a családba, ahol nem találta a helyét. Úgy érezte, hogy ő kiutasított kirekesztett, nem fogadják be. A coping (megküzdési stratégia) nem megfelelően működik.

Ezt leginkább akkor élte meg , amikor vasárnaponként családi vacsorák voltak.
Jöttek az unokák, a gyerekek és akkor nemcsak ő és a férj voltak kettesben, hanem a család többi tagjával is találkoznia kellett.

Úgy nézett ki a családi vacsora, mivel ő sütött főzött, készült és ő volta konyhában, hogy volt egy asztal és egy pótasztal, ami hozzá volt tolva a nagy asztalhoz. Körben pedig székek voltak.
Apa asztalfőn, körben ültek a többiek, a nőnek pedig a konyha felől az asztal sarkán maradt egy hely. Úgy érezte, hogy ez szimbolizálja azt a helyet, ahova őt minősíti a család.

Miután ez volt a legkarakteresebb hely, ahol megérte a megaláztatását, a következő megoldással rukkoltak elő:
A pótasztalt máshová tették. A többiek meg voltak zavarodva. Az apa helye nyilvánvaló volt, de mellette csak egy kitüntetett hely volt. A pótasztalból lett valójában a főhely. Így végül egyenrangú helyet hagytak.

Ettől kezdve arról számolt be, hogy szimbolikusan is befogadta a család. Elkezdett jól működni a struktúra.
Ezt nem verbálisan kellett a többiekkel átbeszélni, hanem HIERARCHIÁRA EMELÉSSEL lehetett megoldani a helyzetet.
Igazi változást csak úgy tudunk elérni, ha másodfokú változásokat hozunk létre.

ELSŐFOKÚ VÁLTOZÁS – ami nem bomlasztja meg struktúrájában a rendszert, hanem csak felületes változást hoz.
Egyszerű példa – elsőfokú változásra: megnyomom a gázpedált és gyorsítok.
– másodfokú változásra : gyorsítani csak egy ideig lehet, így
sebességet kell váltani, magasabb szintre emelni a dolgot.

Akkor tud változni egy rendszer, ha pozitív visszacsatolásra építek, mely minden rendszer változásának az alapja.

Negatív visszacsatolással az lehet a célom, hogy stabilizáljam a rendszert, amely el akar mozdulni vagy úgy gondolom, hogy olyan változást akar önmagától létrehozni, ami nem lenne jó. Ezért a negatív visszacsatolást stabilizációra tudom használni.

2. rész