Vagy a valóságot vagy az elvárásaimat követem. De a börtön is a létezésben van. A valóság spontán frissességgel ünnepli a létezést. Isten pedig sehol sincsen, mert csak ő van mindenhol. Ő nem egy tárgy. Ő maga a tárgy, is és nem is. De ki látja őt? vajon a látó elkülönül tőle? Vajon a gondolatok létrehozhatják a valóságot, vagy ez is csak egy puszta gondolat, melyekből felépül a szerepünk? Látható a gondolatok mögötti végtelenség… Egy élet, csak egy pillanat ebből a perspektívából.
Vajon ezt a sort ÉN írom le, vagy ez is csak magától megtörténik? Nem tudom mi lesz 5 perc múlva és erősen koncentrálnom kell, hogy megtudjam mi történt 5 perce. De ez a feledékenység a legnagyobb szabadság. Ez a nagy tér nem állapot, hanem maga a valóság, melybe minden lágyan belekúszik, majd tovább áll. Én álmodom a valóságot vagy a valóság álmodik engem? Nincs is ÉN, csak létezés, ezt a létezés mondja… Figyelem, miközben megtörténik, ami nekem is új. Sőt, valójában nem történik semmi, nincs idő, csak AZ van…
Keresztes Attila
A tünet mögött mindig egy téves önkép áll
Kezelheted a fizikai tüneteket vagy elemezheted a pszichológiai problémáidat évekig – de amíg nem látod be, hogy ki az, aki valójában szenved, a probléma vissza fog térni. Nem módszerekre vagy újabb technikákra van szükséged, hanem a tévedések azonnali, logikus átlátására.
2005 óta ötvözöm a nyugati logikát a keleti szemlélettel. Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus (bár 3 egészségügyi szakvizsgám van és orvosi lapokban publikálok), és nem kínálok újabb spirituális taposómalmot.
Ha készen állsz a sablonos megoldások mögé nézni, kezdd itt egy 2 perces, objektív vizsgálattal: