Megjelent: Elle Magazin

Keresztes Attila minden pszichológiai irányzat közös alapját kereste, amellyel hozzá tudja segíteni az ügyfeleit a boldogság megtapasztalásához. Ehhez a keleti pszichológiát és a különböző vallásokat is tanulmányozta. Akkor szenvedünk – állítása szerint -, ha a valóságot nem fogadjuk el olyannak, amilyen de ez a valóságot nem érdekli és hozzáállásunk bármikor megváltoztatható. „Nincs olyan, hogy valaki mindig boldog.
Az érzelmi állapotunk pillanatról pillanatra változhat, abban hiszek, hogy a tudatban van egy fix pont (amit az alkalmak során az ügyfél maga fedez fel saját magában), ami túlmutat az érzelmeken, gondolatokon, hangulatokon és állandó. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy a hegy lábánál nem látod a szikrázó napot, a felhők eltakarják, viszont a hegy tetején, mindig süt a nap. Ha ezt megtapasztaljuk, akkor a mindennapi konfliktusokat, már nem élet-halál harcnak fogjuk értékelni.”- mondja Attila. A kliens hozzá is egy konkrét problémával érkezik, de nem analizálják, hanem azt keresi az ügyféllel együtt, hogy milyen módszerekkel lehet kilépni az adott helyzetből, megkérdőjelezve a valóságról, igazságról alkotott téves elképzeléseinket.

„Azt szoktam mondani, hogy sok betegség van, de egészség csak egy. Ez a lényeg. Nem az kérdés, hogy miért lett sötét a szobában és ki kapcsolta le a villanyt, hanem, hogyan lehet felkapcsolni.” Attila, az elmével foglalkozik, mert szerinte minden szenvedés forrása, hogy nem tudjuk kezelni a gondolatainkat, érzelmeinket és hangulatunkat. Alapvetően három dolgot lehet kezdeni velük: továbbgondolni, elfojtani vagy kívülről objektíven megfigyelni. A leggyakrabban az első két módozatot követjük, ebből születnek a problémák és konfliktusok.

Csak a több ezer éves keleti tudományoknak köszönhetően kapunk útmutatást arra nézve, hogyan tudjuk magunkat kívülről, objektíven megfigyelni akár meditáción keresztül. Ezt a nap 24 órájában, bármikor lehet gyakorolni, több száz formája van, de az eredmény ugyanaz: ha önmagadat kívülről szemléled, akkor nem azonosulsz az érzelmeiddel, gondolataiddal és objektív felismerések, megoldások születnek meg benned, melyek gyökeresen változtatják meg pozitív értelemben az életedet.

 

Attila Cross

                           Keresztes Attila

A tünet mögött mindig egy téves önkép áll

Kezelheted a fizikai tüneteket vagy elemezheted a pszichológiai problémáidat évekig – de amíg nem látod be, hogy ki az, aki valójában szenved, a probléma vissza fog térni. Nem módszerekre vagy újabb technikákra van szükséged, hanem a tévedések azonnali, logikus átlátására.

2005 óta ötvözöm a nyugati logikát a keleti szemlélettel. Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus (bár 3 egészségügyi szakvizsgám van és orvosi lapokban publikálok), és nem kínálok újabb spirituális taposómalmot.

Ha készen állsz a sablonos megoldások mögé nézni, kezdd itt egy 2 perces, objektív vizsgálattal:

[Kitöltöm a díjmentes tesztet]

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés