Forrás: dr. Tamási József (szerk.) – Természetgyógyászati alapismeretek

Folytatva a természetgyógyászati sorozatot vázlatszerűen írom le „szárazon” a tényeket összefoglalva. Így el tudjuk dönteni, hogy melyik szakágban szeretnénk esetleg jobban elmerülni.

Enzimterápia

Ide tartozik az enzimterápia, mely alkalmával az enzimek átalakulás nélkül is átjutnak a nyálkahártyán. Intravénásan trombózis és embóliák kezelésére is alkalmas.

 

Színterápia

A színek és a fénysugárzás elválaszthatatlanok egymástól. Ezért a fotokémiai hatás (pl. fotoradiáció), illetve fototermikus és fotoerapciós hatás nagyon fontos részét képezik ennek a tudománynak. A fénysugárzás nem más, mint elektromágneses energia áramlása. A színek pedig szubjektív, tanult érzelmekhez kapcsolódhatnak. Hatása a vegetatív idegrendszerre fejti ki erejét.

Hangterápia

Egyik legősibb gyógymódunk. Őskiáltás indukáló módszerek a pszichoterápiában is megtalálhatóak, de gondolhatunk az óm ősi rezgésre, hangra is. A mantrák is akár ének formájában hasonló célt szolgálhatnak. A hangszínnek, ritmusnak, hangmagasságnak meghatározó szerepe van. De itt vannak a népdalok is, melyek szintén ékes bizonyítékot jelentenek számunkra ezen a téren.

Magnetoterápia

Már mintegy négyezer évvel ezelőtt gyógyítottak mágneskővel Indiában, Kínában, Egyiptomban. A mágnes erővonalai két szembenálló pólusban találkoznak egymással. Később felfedezték a mágnes forgató hatását is. Hazai kísérletek bizonyították, hogy a sclerosis multiplex következményes jelenségeire is jó hatással vannak, lásd pl. tremor, vagy vizelési inger, melyet csökkent stb.

A vér oxigenizálásán alapuló terápiák

Ez egy több metódusból összeálló gyógymódegyüttes. Háromféle területe ismert:

– oxigénterápia

Megfelelő vitaminok beszedése után párásított oxigén belélegzése közben folytatott sport tevékenység, mely az oxigén tartalmának növelését célozza meg (stressz, mozgásszegény életmód alkalmával lehet rá szükség többek között).

– ózonterápia

Frissen képződő ózon oxigénkeverékben vérrel keverve alkalmazzák. Az ózonterápia fertőtlenítés, csírátlanítás, gyulladásgátlás, anyagcserejavítás kapcsán nyújt segítséget számunkra.

– hematogén oxidációs terápia

Fotóbiológiai terápia, mely alkalmával a levett alvadásban gátolt vénás vért oxigénnel dúsítják és ultraibolya sugárzásnak vetik alá, majd saját vérinfúzióként visszajuttatják.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, író és mentor. A munkám célja, hogy egyszerű és gyakorlatias utat mutassak a belső békéhez, a gondolatok zűrzavarán túl.

Ha ez elindított benned valamit, itt a három lehetséges út:

  1. Ismerd meg a filozófiát: Olvasd el a legfontosabb alapgondolatokat a Megközelítést.
  2. Nézd meg a bizonyítékokat: Láss közel 400 valós Eredményt és személyes tapasztalatot.
  3. Indulj el a saját utadon: Ismerd meg a Közös Munka részleteit.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés