Mit lehet még mondani, ha az erdőben nem találjuk az oxigént? A beteljesülésről, megnyugvásról…

 In megvilágosodás, SPIRITUÁLIS CIKKEK

Néha minden rendben van, néha jönnek a rossz dolgok, amiket katasztrófának élünk meg. Ekkor elindul a szenvedés: mintha valami hiányozna. Vagy pszichés problémák, betegségek formájában törik meg a jól, rengeteg energiával felépített álomvilágunk. Elkezdjük a külvilágban keresni a megoldást, ahol saját gondolataink, érzéseink tükröződnek vissza. Elkezdjük magunkat – pontosabban az önmagunkról alkotott képet -, megváltoztatni. Egy darabig sikerül is, de nagyon sok idő, energia és lelkesedés kell hozzá. Tökéletes megoldást nem fogunk találni. Mert, ha csupán módszereket, másik embert követjük (önmagunk helyett), akkor hogyan lehetnénk szabadok? Enyhülés jöhet, de valódi szabadság nem… Így feladjuk ezt is. Lehet, hogy újra szenvedünk egy darabig. De valami hajt minket, hogy kifürkészzük a dolgokat, hogy megtudjuk mi az élet mögött, mi ez az egész? Miért vagyunk itt? Hová tartunk pontosan?

Aztán egyszer csak felsejlik, hogy nem a személyiségünket (ruhánkat) kell folyton megváltoztatnunk, hanem megfigyelni azt a tág teret, amiben a személyiség is – mint apró elem -, felmerül. Ekkor kitágul a tudat. Pontosabban mindig is itt volt ez, de mással voltunk elfoglalva. Már nem annyira az életünkre, problémáinkra és a többi emberre figyelünk, hanem egy állandó térre, forrásra, mely óriási stabilitást ad. Sőt, csak ez adhat stabilitást, a többi dolog – velünk együtt -, folyton változik. Ez pedig minden mögött ott van, mindig…

Kezdetben még lázadozik az elme és vissza akar térni a régi szokásaihoz: összehasonlítás, pletyka, jövőn való aggódás, múlton való merengés, unalom elkerülése valamivel stb. De közben egyre mélyebbre húz egy csodás dolog. Valami, ami nem új, mégis mindent megváltoztat. Erőt ad, elfogadást, békét és megnyugvást. Mintha minden ebből a forrásból születne meg, ebből az örök térből. És felötlik, hogy hogyhogy eddig ezt nem láttuk meg, mikor mindig itt volt, sőt mi a részei vagyunk ennek? De valahogy az álomból lassan felébredünk, de nem mi keltettük fel magunkat, hiszen az lehetetlen.

Hogyan lehetséges, hogy a hipnózis megszűnt? Mert eddig nem azért vettük ezt észre, mert buták vagyunk, hanem, mert valami más teljesen elvonta a figyelmünket… Ahogyan most sem tekintünk szinte soha fel a hatalmas, végtelen égboltra mikor kilépünk az utcára. És miközben beszélgetünk valakivel, saját gondolataink szövevényes hálójában vagyunk, de most végre megtaláltunk valamit, aminél nincs mélyebb érzés. Ami mindig feltölt minket testileg és lelkileg. Amit nem lehet megunni… Mintha folyamatosan nyaralnánk. És ez nem valami jó dolognak a mellékhatása, hiszen könnyű úgy boldognak lenni, ha minden sínen van. Ennek semmi köze a külső dolgokhoz, ez a létezés öröme.

De mi el akarunk valamit érni, ahelyett, hogy megkérdőjeleznénk mindezt és azt a teret figyelnénk meg, melyben ez a törekvés, gondolat is felmerül. Mindez nem egy hirtelen váltás…, szép lassan kikopik a félelem – eleget megéltük már–, és a fókusz erre kerül, amíg eggyé nem válunk vele teljesen. Talán néha még a régi szokások (elme) elviszi a figyelmet, de már az sem zavar minket. Elhalványodik… Mintha valami folyamatosan látná és tudatában lenne ennek, egy leírhatatlan erő, mely spontán és nem erőfeszítéssel van jelen, saját magától. De hogyan lehet ezt a csodát megmutatni az embereknek? Hogyan lehet átadni, mikor ezt semmi senki sem birtokolja?

Többé nem kell semmi miatt aggódni, mert az élet irányít mindent, melynek a részei vagyunk mi is. Egy dolgunk van: együtt áramolni vele… Az élet hozza magától a dolgokat, csak hagynunk kell kibontakozni mindezt, elvárások nélkül. Így nincsenek „miért”-ek, a valóság „csak” létezik… De az elme előbb utóbb talál válaszokat (létrehoz sémákat) és arrogánsan át akarja venni az irányítást. És ekkor felbukkan a félelem, mert mi van akkor, ha ez nem fog sikerülni? Az elme fél az élettől, inkább uralni akarja, főnök akar lenni, ezért a sok „miért” kezdetű kérdés… De, ami rögzítve lett, az halott. Nem élő többé… Az elme fél a változástól, amit nem tud uralma alá vonni. Pedig csodálatos dolog a misztériumban elveszni… Ez a valódi megnyugvás, mely nem tévesztendő össze a beletörődéssel.

Jelentkezzen az online vagy személyes egyéni, öngyógyító, oktató konzultációra

Személyre szabott megoldás (keleti pszichológia és gyógyászat) már első alkalommal: érdekel a program

Keresztes Attila

Keresztes Attila, a cikkek írója

 

AJÁNLOTT CIKKEK

A KERESENDŐ SZÖVEGET ITT KELL BEGÉPELNI ÉS UTÁNA ENTER-T NYOMNI

Privacy Policy Settings

google-analytics
Bevonzás