Őszinte párbeszéd: valódi tudás, bizalom, párkapcsolat, ügyetlenség felszámolása, szerelem, stabilitás

 In életvezetés, Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek)

Miért van az hogy amikor tudja az ember mit kell tennie, beleadja szívét lelkét, és mindig sokkal rosszabbat kap vissza mint amit várt volna a dologtól?

Pontosan ismerni kellene részleteket, de általánosságban szívesen leírom a tapasztalataimat. Ha beleadom a szívemet a dologba, akkor annak totálisnak kell lennie (nincs benne elvárás). Nincs semmi “hajszálnyi” ellenőrzés, hátra tekintés. Előre megyek és arra nézek, nem pedig hátra. Különben van benne egy pici félelem, ami megölheti a dolgot, csak pici patkánymérget teszek a fél literes koktélba, de azt már senki nem fogja meginni…

Szóval totálisnak kell lennie a bizalomnak, különben nem teljes bizalom, hanem alku. Bele adom magam, de folyamatosan ellenőrzöm a folyamatot és kontrollálok. Ez nem bizalom.

És felmerül a paradox intenció, azaz nem lehet akarattal (feszültség) elaludni…

A misztikum a valóság?

 

Csak még arra lennék kíváncsi, hogy az ember hogyan tudja elérni a totális bizalmat (tegyük fel önmaga felé), mikor tudja, hogy mindig van olyan dolog amit nem tud, és vannak olyan dolgok amire az ember rá se gondol, hogy tudnia kell? Tegyük fel egy vizsga az egyetemen. Mindig van olyan dolog amit tud kérdezni a tanár és a diák nem tudja.

A bizalomnak nincs köze a tudáshoz. A bizalom az élettel szemben alakul ki, melynek mi is a része vagyunk (a gyerek is bízik, pedig nem tud még semmit a világról), de ez nem azt jelenti, hogy csak jó dolgok történnek, mert ugye nem lehet mindig, minden lámpa zöld, mikor a városba megyünk kocsinkkal… Szóval ez egy teljesen más szemlélet. Talán nem “énként” tekintve a valóságra nincs benne semmi személyes. Csak fluktuál a jó meg a rossz, ami relatív, mert mindig viszonyítás kérdése. Most jónak tűnik, később lehet megbánjuk és akkor rossz lesz… Aki azt gondolja tudja, az bezárja magát az újabb tanulás előtt… “Aki tudja, nem tudja”, erre utal szerintem a szent irat is… A tudásom szerint.:)

Egy új oktatási program, mely örömmel és értelemmel, bölcsességgel tölt el minket – módszerek a gyakorlatban

A megtanult dolgok, pl. az egyetemen, nagyon hasznosak lehetnek, de azok csak információk. Egy computerbe is be lehet táplálni, sőt ők sokkal gyorsabbak és pontosabbak. Számomra a valódi tudást meg kell, hogy előzezze a saját tapasztalat. Nyilván empirikus (gyakorlati) képzések alkalmával ezt valamilyen szintén megkövetelik. Induljunk ki legalábbis ebből.:)

Ha csak a múltból reagálunk az életre folyton pl. az előírásoknak megfelelően, akkor robotok vagyunk. A tudatnak, léleknek is meg kell nyilvánulnia, még akkor is, ha ez kiszámíthatatlan és emiatt félelmetesnek tűnik.

 

A párom már nem szeret és valószínűleg megcsal. Úgy érzem „szétestem”, és most nem bírnám ki, ha kiderülne, hogy már nem vagyok neki fontos, inkább fenn akarom tartani ezt a látszatot… Hogyan tudnám újra visszaszerezni őt és stabilitásra szert tenni?

A kettő együtt nem megy (illúzió fenntartása és stabilitásé). Az a baj, hogy folyton másoknak akarunk tetszeni. Mert, ha ők elismernek minket, akkor önmagunknak tudunk ezáltal tetszeni. Nem egyszerűbb, ha megismerve önmagunkat önmagunkban találjuk meg a belső stabil pontot? Az illúzióknak pedig össze kell dőlnie, ha őszinte, mélységekben gazdag, boldog, stabil életet akarunk élni….

 

Mindig mindent elrontok, mert figyelmetlen, ügyetlen vagyok. Mit kell ilyenkor tenni?

Ilyenkor le kell földelnünk magunkat. Ez koncentrációval fejleszthető. Nagyon klassz, egyszerű meditációk vannak erre pl. mikor egy egészséges fát elképzelve eggyé válunk vele, vagy egyszerűen csak a közelében vagyunk. Így az indiszponált, elkalandozó elme megtanul egy helyen lenni, ahol éppen van, aztán ez megszokássá válik. Így mélyül el a koncentráció…

 

Szakítottunk, de nem tudok nélküle és vele sem élni és nagyon rosszul érzem magam. A cél, hogy ne legyek folyton rosszul…

Valójában ez maga a probléma gyökere. A párkapcsolat csak felerősíti mindezt, melynek az eleje nagyon jó, mert megfeledkezünk egy darabig önmagunkról és a problémáinkról. Eközben egy mindenki megjátssza magát, csak az előnyös oldalát mutatja meg. Ezután elkezd elmélyülni a kapcsolat és a hazugságra épített világ összedől és még nagyobb lesz a baj, mint azelőtt volt. Aztán előfordul, hogy elkezdjük a másikat hibáztatni és eszközként felhasználni, hogy betömjük azt a nagy űrt, melyet alapjáraton érzünk önmagunkban és amit valójában a másikkal megosztunk. Mert azt tudjuk adni, ami bennünk van. Mi a megoldás? Az önismeretben való elmélyülés. De ez munka, ami nincs ínyünkre, persze a szenvedés sem tartozik ezek közé… Az első lépés, hogy az önmagunkról kialakított képet felejtsük el és ne akarjuk folyton megváltoztatni, helyette önmagunkat kellene megtalálnunk és ebbe energiát fektetni.

 

Meghalt egy hozzátartozóm és azóta nem találom a helyemet, és a stabilitásomat.

Mindannyian stabilitásra vágyunk. És ezek a tragikus események elindítják bennünk azt a vágyat, hogy megtaláljuk belül valódi önmagunkat, és ez erős stabilitást ad számunkra. Ez az önismereti munka és gyakorlás eredménye. Fontos, hogy minél hamarabb elinduljunk ezen az úton, hogy kezelni tudjuk érzéseinket, hangulatainkat, gondolatainkat (elménket).

A halál művészete

 

„Lúzernek” érzem magam és olyan elfoglaltságokat keresek, melyek otthoniak, mert az emberek előtt hülyén érzem magam, zavarban vagyok.

Érdemes minél hamarabb megoldást találni, elkezdeni az önismereti munkát, hogy gyorsan ki lehessen lépni ebből a helyzetből, és ne építsük be az énképünkbe ezt a az önmagunkról alkotott negatív képet. Egy önmagunkról alkotott képpel hogyan téveszthetjük valódi énünket össze? A színházi leírás egyenlő a színházi előadással? Ha az önismeretünk stabil alapokon nyugszik (ez megtanulható), akkor szinte mindegy mi történik a külvilágban. És, ha Ön „lúzer”, akkor az miért van, hogy sok helyzetben ezt nem érzi, pl. az otthoni tevékenységek elvégzése közben, vagy a természetben, séta alkalmával? Mert, ha valaki sánta, akkor mindig sánta…

 

A másik ember messze van tőlem, akit szeretek, de egy tárgyról, illatról eszembe jut. Most akkor belé vagyok szerelmes, vagy a tárgyakba?

Talán a szerelembe vagyunk szerelmesek sokszor és nem a másik emberbe. Egy tárgy, illat, mely a másikra emlékeztet, az valójában egy érzésre emlékeztet minket,melyet a másik ember vált ki bennünk, de az érzés mibennünk van. Ez azt jelenti, hogy egy érzésbe vagyunk szerelmesek. A szerelembe… Ami a mi szívünkben van – ha nem ott lenne, hogyan tudnánk érezni? -, mégis a másik ember váltja ki belőlünk. De, ha a másik ember nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk, akkor rossz érzés jön elő bennünk, és akár meg is haragszunk rá. Ahelyett, hogy tanulva a helyzetből ezt a rossz érzést rendeznénk önmagunkban.

Az az igazság, hogy önmagunkat szeretjük. A másikat pedig akkor szeretjük, ha úgy viselkedik, ahogy mi szeretnénk, ha viselkedne, mert akkor azt kapjuk, amit szeretünk. tehát ilyenkor is önmagunkat helyezzük előtérbe. Persze nagy tisztelet a kivételeknek.

A szerelem alkalmával jelentkezik egy érzés, ha ezt megvizsgáljuk és feltesszük a kérdést mikor éreztem ugyanezt legelőször életemben, akkor elképzelhető, hogy meg fogjuk találni ugyanezt vagy hasonló emóciót (lásd referencia élmény). És az is lehet, hogy akkor még nem is ismertük azt az embert, akibe most szerelmesek vagyunk és még is ugyanazt éreztük…

A szexualitás, szeretet és szerelem pszichológiája

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Segítsd kérlek támogatással a honlap fenntartását, kutatómunkámat

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
epilepszia, Parkinson-kórvalódi boldogság