Kérdések és válaszok az élet nagy kérdéseiről 3/1. rész

Az elme (gondolatok, érzések, hangulatok) megnyilvánulási szándéka olyan, mint a felhő, mely eltakarja a napot. Mi rá figyelve azonosulunk vele és hiszünk benne, ez hozza létre a szenvedést. Mivel elkülönültségre törekszik, hogy fenntartsa hamis létezését (lásd ego, mint fiktív éntudat), így általában szenvedéssel kapcsolatos dolgokat „dobál” a tudatunkba, hogy felkeltse és fenntartsa az érdeklődést. Ám egy idő után azt mondjuk, hogy szép a maskarád, de viszont látásra! Hagyjuk megnyilvánulni, de nem foglalkozunk vele. Így elmélyül a csend és a béke.

Pontosabban észrevesszük azt, ami mindig is ott volt. És nem az elme ragaszkodik hozzánk, hanem mi őhozzá. Az elme egy rossz szokás, ami nagy úr. Eleinte… Ezért győz sokszor, de szép lassan ez kikopik, ha a szándékunkkal mindig visszatérünk a semleges térbe, ami elkezd automatizálódni. Megtanulja az elme a leckét és félreáll, többé nem hat ránk. Valójában az elme legfeljebb egy jó számítógép, ha a helyén van. És nem az elme gyógyít. Az Önvaló – ahogy a hinduk nevezik -, csinál mindent. Ő játssza azt, hogy azonosul az elmével és így jön létre a zavar.

Tehát a bölcsek azt mondják, hogy valójában az Önvaló talál az Önvalóra. És sajnos a boldogság tűnik megjátszásnak, de a szomorúság nem ugyanaz? Arra mindig találunk indokot, de ha valaki nevet azt flúgosnak tartjuk. Próbáld ki. Nevess ok nélkül és el fogsz tűnni és csak a nevetés marad. Nem számít honnan indult el a lendület, ki tolta meg a kocsit az elején, a lényeg, hogy utána megmarad a nevetés, és nem tekinted megjátszásnak, amiért elindult mindez. Minden héten nevetünk a klubomban évek óta, pedig sokféle problémával jönnek az emberek. De ez mindig fix pont. A nevetés, az én-nélküliség megtapasztalása. A komolyság pedig betegség. Merj tapasztalni, én is ebből írok most. De vizsgáld meg Te magad, én lehet, hogy tévedek, vagy Neked más ízű lenne ez a palacsinta.:) Ez csak egy invitálás és most járj utána Te magad.

2. Miért alakult ki nálam ez az állapot egyik napról a másikra? Előtte ilyen szenvedéseim nem voltak,élveztem az életet.

Majd a végén nekem is van néhány kérdésem Istenhez:), bár egyre többször tapasztalom, hogy mindegy mi történik. A lényeg a végtelen tér, amiben megtörténhet. Talán ez a kegyelem, hogy kapunk egy rúgást, hogy végre az élet valódi dolgait fürkésszük: Miért vagyunk itt (?), mi történik a halál után (?), kik vagyunk valójában (?) stb. Ma mellettem csapott be a villám 10 m-re egy fába, éppen a forrást figyeltem, hogy ki az, aki létezőként megnyilvánul. Ki tapasztalja mindezt? Érdekes tapasztalat volt, az élet mindig felkínálja a lehetőségeket…

És, hogy előtte nem voltak szenvedések az nem garantálja azt, hogy ugyanez lesz holnap is. Senki nem ígért semmit. Mi mégis azt nézzük mit nem kapunk meg és nem azt, amit megkapunk. Aztán mindent természetesnek veszünk. Mit lehet tenni? Valójában még a kérdés, amit felteszel sem a Tiéd… Egy kondicionált elme része. Szerte a világban mindenki – talán kicsit máshogy megfogalmazva -, felteszi ezeket a kérdéseket.

3. Ha már megtörtént bennem a felismerés, hogy ezt az elme műveli velem, azaz annak a játéka, akkor miért nem szűnik meg a rosszullétem? (Sőt, mostanában nagyon felerősödött, úgy, mint a kezdetekkor.)

Mert ez nem valódi felismerés és az építkezés kosszal jár. Ha elméletben tudod, hogy a mikulás nem létezik, akkor az csak hit. Hiszel benne. De, ha megláttad, hogy a szakálla felcsatolható, és valójában a szomszédban lakik és sok sört iszik azért nagy a hasa:), az már tapasztalat. Vajon kell-e akkor folyton emlékeztetned Magad minderre, minden évben? Ha látod, hogy a kígyó csak egy kötél valójában, megszűnik a félelem? Ha megláttad ki vagy valójában, pontosan ki nem, akkor hogyan maradhat fenn a szenvedés? Ki szenved?

4. Mi a MEDITÁCIÓ? A nem gondolkodás állapota? Mi a lényege? Kikapcsolni az elmét? Megtalálni valódi önmagam? Elképzelni közben, hogy gondtalan vagyok? Sok gyakorlással megszűnnek a szenvedéseim?

A meditáció a nem gondolkodás művészete. Lehet a művészetet csinálni vagy az csak megtörténik magától? Azt tudod tenni, hogy hagyod a gondolatokat, érzéseket, hangulatokat felbukkanni, nem küzdesz velük, mert ami ellenáll, az fenn áll… Szóval, hagyod megjelenni, de nem érinted meg őket. Nem gondolod tovább, nem elemzed, erről sokat írtam már itt a cikkekben. De mi mindig valamit csinálni akarunk, ami egy erőszak valójában. „Így kell lennie, nem így kell lennie, miért gondolja ezt vagy azt stb.” De sosem kutatjuk fel a forrást, aki ezt gondolja. Olyan, mintha az aranytojó tyúk helyett a tojásokkal lennénk elfoglalva.

Folytatás: 3/2. rész