Elgondolkodtató kérdések: a misztikum a valóság?

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), tapasztalatokról - a létezés öröme

Mi lenne, ha az ember olyan kifinomult hallással rendelkezne, mint a kutyák, bálnák vagy delfinek? Megváltozna ennek köszönhetően a valóságról alkotott képünk? Mi lennek akkor, ha a valóságot nem megcímkézve szubjektív módon vizsgálnánk (egysíkú logikát követve csupán), ahol a róla alkotott kép fontosabb, mint maga a valóság? Ha pl. az emberi test határát szenzitívebb, precízebb módon tudnánk érzékelni és az azt körülvevő energiát is láthatnánk (lásd auralátás)? Ha így lenne és megtapasztalnánk mindezt, akkor megváltozna a mostani felfogásunk, ahogyan most látjuk a valóságot? Akkor melyik lenne a valóság? És mihez képest?

[adrotate group=”4″]

Ha tudjuk, hogy a fény csupán keskeny spektrumát látjuk (melyet mindkét oldalról az alacsonyabb és magasabb rezgésszámú hullámok hatalmas elektromagnetikus skálája vesz körül) akkor miért tűnik ez hihetetlennek, melybe beletartozik a röntgen sugár is? Miért félünk átadni a kontrollt a valóságnak, melytől mindent megkapunk?

Mi van akkor, ha csupán egy forrás van és minden abból származik? Még az is, hogy biztonságra vágyunk, vagy meg akarjuk fejteni a valóságot? Miért kajtatjuk ennyire a biztonságot? Mitől félünk valójában?

Mit veszíthetünk, ha igaz, hogy a végén úgyis meghalunk? Ki az, aki hajlandó kockáztatni mostani értékeit, tudását, hogy eldobjon mindent és felébredjen ebből az álomból? Ha mindenki másmilyennek látja a valóságot, saját transza alapján, akkor egy valóságot látunk mindannyian? Igen, de mégis máshogy értékeljük, tehát akkor nem látjuk mindezt objektíven? Ki hozza létre ezt a szubjektív szűrőt?

Ha a testünkben lévő sejtek, szervek, szervrendszerek folyamatosan harmóniában együtt működve segítik egymást, mi emberek miért nem tesszük ugyanezt? Ha egy valóság van csupán, akkor miért osztjuk azt fel részekre sokszor az elképzeléseink, és gyógyítás terén is? Ha ilyen sok könyvet teleírtunk már az igazságokkal, meglátásokkal, tapasztalatokkal, akkor mi okozhat még gondot számunkra az egészséges és harmóniában gazdag élet megélése terén?

Istenhez imádkozunk, mikor félünk pl. a szellemektől, de ha hiszünk Istenben az nem ugyanolyan hit, mintha a szellemekben hinnénk? Mi a különbség? Ha nem hiszünk semmiben és nem vagyunk ateisták, csak egyek vagyunk a valósággal akkor szükségünk van bármire is? Kell a lábunkban hinnünk ahhoz, hogy elfogadjuk, szeressük és használjuk nap, mint nap?

[adrotate group=”6″]

A fejünkben lévő tudásnak, információnak mi köze a valósághoz? Ha az elménk folyamatosan megváltoztatja a valóságról alkotott információit, akkor mi értelme hinnünk neki bármikor is? Ha az elme szubjektíven létre hozza az egót és ebből a szemszögből néz a valóságra, akkor mi értelme hinnünk neki?

Mi marad a valóságból, ha nem értelmezzük azt sehogyan sem (félelmeink, babonáink, reményeink alapján)? Mi van akkor, ha a létezés szemszögéből tekintünk önmagunkra és a valóságra? Mi akkor a cél és a normális, természetes hozzáállás lényege?

Ha nem tudunk semmit és nyitottan, ártatlanul létezve szemléljük a valóságot, melyben eltűnünk, akkor mi történik? És kivel? Ki, vagy mi az, ami, aki megválthat minket, ha valójában nem elkülönülve létezünk, csak elképzeléseink, gondolataink sűrű hálója hozza létre ennek illuzórikus elképzelését? Miért kellene bármit elérnünk, ha már a valóság részeiként folyamatosan létezünk?

Miért kellene valamilyen térkép alapján élni az életünket (melyet lehet nem is tudjuk ki készített el), ha nincs célja a létezésnek? A céltalan biztos, hogy negatív kicsengésű, ahogyan az értelmetlen sem jelenti azt, hogy nincs értelme, csupán nem egy cél lekicsinyített eszköze?

[adrotate group=”4″]

Miért kellene bármit is magunkra erőltetnünk, ha automatikusan gondoskodik rólunk a valóság, és ellazulhatunk ebben, ha nincsenek a valósággal ellentétes elképzeléseink, melyek csak ideig-óráig és sok-sok energiával tarthatóak fenn? Végül úgyis a valóság, gravitáció győz, bármit is hangoztatunk? Akkor mi döntünk erről, vagy becsapjuk saját magunkat?

Az önbizalomhiány, vagy bármilyen pozitív, negatív tulajdonság nem csak egy mentális címke ugyanúgy? Miért hiszünk benne? És miért akarjuk ezt a fantáziált képet megváltoztatni? A valóság vagy az álomképben akarunk élni? Mindegy, úgyis a valóságban élünk, bármit is gondolunk róla… Erővel kapaszkodunk, sodródunk, vagy áramlunk? És végezetül, ki vonja ezt kétségbe és miért? És az nem csupán egy elképzelés?

Miért keressük az oxigént az erdőben?

[adrotate group=”6″]

 

Keresztes Attila

Keresztes Attila, a cikkek írója

2005 óta foglalkozom emberekkel, ötvözve a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával, orvosi szaklapokban publikálok, 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keleti és nyugati medicina). 350+ a nyilvános ajánlások száma a honlapon. Egészséges embereknek tartok egyéni konzultációt integrált önfejlesztéssel és csoportos önfejlesztést gyors felismerésekkel, különleges, lényegre törő gyakorlati módszerek segítségével.

Belekóstolnál?

 

 

Cikk kategória (angol, magyar)

Attention

I’m not a psychologist or a doctor, I do not have a degree in science, what I do have is an individual attitude to life I have given interviews and published articles … So this is not a psychological treatment and not a cure! Please turn to your doctor with any psychological problems and for treatments. User’s and customer’s conditions and privacy policy valid for all visitors of our pages

AJÁNLOTT CIKKEK
laborvizsgálat eredményeivegetáriánusa étrend előnyei és hátranyai