Aki nem változik meg, a múltat ismétli újra s újra

Megjelent: Studium & practicum – továbbképző folyóirat gyógyszerészek részére, XIX. évfolyam 6. szám, 2025. november-december

Túlélő üzemmód helyett választható a szárnyalás és anyagi függetlenség?

Lépjünk egyet hátra és próbáljuk meg megérteni az összefüggéseket. Ezzel nemcsak egy fantasztikus élet alapjait fektethetjük le, hanem némi kreativitással pénzügyeinket is rendezhetjük.

Például megfelelő önismeretet összekapcsolva a tőzsdével, kényelmesen otthonról teremthetünk vagyont. De ez egy másik történet, egy igazi önismereti játék, ahol mohóságot és félelmet kell kezelnünk gyakorlati szinten, mellyel azért hozakodtam elő, hogy jelezzem az önismereti munka minden téren gyümölcsöző lehet. Legyen szó az önmagunk és társas vagy pénzzel való kapcsolatunkról.

 

Mi határozza meg, hogy mi fog velünk történni?

Azt senki sem tudja de, hogy miképpen éljük meg az rajtunk áll mely, ha szubjektív is, de valójában ez határozza meg azt, hogy hogyan észleljük a valóságot. Tehát ami történik az relatív, a kérdés, hogy mit hozunk ki belőle és hogyan éljük ezt meg. Ez lesz a mi valóságunk. De, erre hogyan tudunk hatni? Tudatossággal. Tudatosítjuk, megfigyeljük, hogy percről percre mit érzünk és gondolunk. Mint egy filmet megfigyeljük objektíven.

 

Ekkor feltűnik, hogy a napi több tízezer gondolat nagy része ismétlődik, melyeket főképpen a múlt tapasztalatai hoztak létre, például a neveltetésünk. Tehát a múltat ismételve, ergo a múltban élünk. Ráadásul sokszor a gondolatok hozzák létre az érzéseinket, hangulatunkat.

Hogyan befolyásolható az, hogy mi fog történni?

Számtalan kutatás rámutatott arra, hogy az agyunk nem arra reagál, amit szeretnénk, hanem amit ebben a pillanatban megélünk (Lásd Dr. Joe Dispenza kutatásait). Számára nincsen múlt vagy jövő, nincs tagadás (negálás). Csak jelenidő. Ha egy jó vígjátékot nézek meg, nevetni fogok, ha pedig egy horror filmet, akkor valószínűleg az arcomon lévő mosolyt felváltja a rettegés és kétszer is ellenőrzöm, hogy bezártam-e a bejárati ajtót. Ugyanígy működik más gondolatok esetében is az agyunk.

Amire fókuszálunk, az lesz a tapasztalatunk főként, hogy a végtelen valóság elenyésző részét tudjuk csak felfogni. Nézhetjük a fűben lévő piciny hangyákat vagy a több hektár területű kertet ugyanazokkal a szemekkel. Ha nem megtagadva és elfojtva a múlt elemzése helyett (lásd pszicho vagy neoanalitika) elkezdem a figyelmemet a pozitív gondolatokra, érzelmekre terelni, akkor tudatosan megváltoztathatom a hangulatomat. Emellett a légzés lassításával (agyhullámok lelassulnak), elmélyítésével a stressz üzemmódból átváltok a gyógyító paraszimpatikus üzemmódba.

 

 

Miért vagyunk alapból stressz üzemódban?

Ahogy dr. Selye János mondta a stressz az élet sava-borsa, de nem mindegy, hogy pár percig vagy hónapokon keresztül vagyunk ebben a létállapotban. Ilyenkor ugyanis az „üss vagy fuss” üzemmódban nem tud a test ellazulni, regenerálódni. De miért ragadunk akkor bele ebbe az állapotba? Azért, mert a test és elme a negatív dolgokat komolyabban veszi mint a pozitív történéseket. Ugyanis a halál elkerülése létfontosságú számára. Ezért egy negatív vélemény nem semlegesít egy pozitívat, hiába egyenrangú.

Ez az oka annak, hogy meg kell tanulnunk a testünket és pszichénket megtanítani arra, hogy ne a múltat ismételje csakis kizárólag a negatív dolgok elkerülésével, benne maradva a komfort zónában. A valódi fejlődés a szenvedésben, pontosabban a komfortzónából való kilépésben rejlik. Pontosan lemérhető, ahogyan új idegpályák alakulnak ki (neuroplaszticitás). Kezdetben koncentrálni kell az új készség kialakulásakor, ahogyan autót vezetni megtanultunk. Ezután automatikusan megtörténik, nem kell már rá figyelnünk, mert ilyenkor a tudattalan vezérli a tevékenységet. Ekkor már nincs erőteljes fejlődés (új kapcsolatok, áramkörök nem születnek az idegpályában) az új idegpályák létrejötte kapcsán, de minél többet ismétlünk valamit (legyen az pozitív vagy negatív) annál erősebb lesz az adott szokás, mert a szokás nagy úr.

 

 

Hogyan változtatható meg az alaphangulatunk?

Ha lelassítjuk, elmélyítjük a légzést, illetve a fókuszt pozitív gondolatokra, érzésekre helyezzük, akkor elindítjuk a változást. Azonban a testünk, elménk megpróbál a régi sémába visszahúzni, mondván, hogy ez badarság. Minek kockáztatnánk azt, hogy kilépjünk a jól megszokott (posványból)? Sokféle érvet feldobhat számunkra, de objektíven csinálni kell és megfigyelni, hogy mi történik. Előre meg kell élnünk azt, amit szeretnénk, erről szól a Neuro-lingvisztikus Programozás (NLP) is. Fontos megemlíteni, hogy a korlátolt tudatos éntartomány szűrőként kételkedik, ezért meditációban alfa vagy még mélyebb tudatállapotban kell megélnünk azt minden nap rendszeresen, amit szeretnénk. Nagyjából 20-30 percig érdemes kitartani ezt az állapotot, melyet lelkes gamma tudatállapotban, illetve hálát megélve felerősödik. Gyakorlatilag az ima is erről szól, lásd Neville Goddard megközelítéseit. Figyeljük meg szóhasználatunkat is, mely szintén visszahat ránk és a környezetünkre.

Ezután amikor úgy éljük meg a dolgot, mintha már megtörtént volna, felülírjuk az elménk régi sémáját, mely a meggyőzödéseink alapján bekorlátozza a lehetőségeinket, a múltunknak köszönhetően. Észreveszünk olyan dolgokat, amiket eddig nem láttunk meg. Fontos, hogy cselekedjünk, ha kell és ne a sült galambot várjuk, azonban nem mindegy, hogy stresszből vagy nyugalmi állapotból reagálunk. Ez az oka annak is, hogy hiába mondunk békés hangszínen valamit, ha bennünk háború dúl, az csak olaj a tűzre és fordítva.

 

 

Belülről élve vagyunk a leghatásosabbak

Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy az első helyen az életünkben az álljon, hogy megfigyeljük, hogy mi zajlódik le bennünk. Mit érzünk, mit gondolunk, mitől félünk? Mi valójában az indítéka a cselekedetinknek? Ha bennünk béke és nyugalom van, amit hajlandóak vagyunk akár a jelenlegi tapasztalat fölé helyezni, azaz jobban hiszünk ebben, mint a pillanatnyi tapasztalatban, akkor válunk sikeressé. Ezáltal olyan, mintha a külvilág semleges lenne és ahogy keleti bölcsek mondják, csupán visszatükrözi a belső világunkat. Ebből következik, ha valaki lenéz minket, akkor valójában sokat dolgoztunk azon, hogy lenéztük magunkat, melyet a külvilág most megmutat nekünk, mert magunkban nem láttuk meg. Itt indulnak a metafizikai okfejtések, mely egy egységes világképet tár elénk, mely sosem fordulna önmaga ellen.

Egy kis tudományos háttér

Meglepő, de az új kutatások alapján gyógyíthatóak egyes idegszövetek egy magasabb síkról, meditációban „dolgozva rajta”, hiszen a DNS is megváltoztatható. A test megújul és regenerálódik. Az atom 99,9%-a üres tér, egyfajta lehetőség és a testünk sok-sok sejtből épül fel, így hatással lehetünk az egész testünkre és csak negatív hitünk tud korlátozni ebben. Hiszen pont azt fogjuk megélni, amiben hiszünk. A hála érzése pedig dopamint és szerotonint termel, mely az idegpályák újrahuzalozásának katalizátora.

Mit veszíthetünk és mit nyerhetünk?

A panaszkodásból fakadó pillanatnyi megkönnyebbülés hozhat tartós sikert? Miért ne hihetnénk el a pozitív céljaink teljesülését, ha korábban mások hiedelmeit (családunk, egyéb környezetünk) meggyőződésit is elhittük? Hiszen, ha valamit sokszor hallunk, olvasunk, azt előbb utóbb elhisszük. Mi értelme a szenvedésnek, mely másokra is kihat? Mit veszíthetünk, ha egy pozitív világot teremtünk magunk köré, mely nem tévesztendő össze a naivitással? Hogyan várhatjuk el, hogy más higgyen bennünk, ha mi sem hiszünk önmagunkban? Miképpen válthatjuk valóra a pozitív dolgokat, ha nem hiszünk benne?

Ha elképzeljük, hogy milyen nyitott, energikus, egészséges, empatikus, szerető, intelligens, bőségben élő emberek szeretnénk lenni és mint egy tervet minden nap emlékeztetjük magunkat erre (mintha már azok lennénk), akár átgondolva az adott napi cselekedeteinket ezzel kapcsolatosan, akkor mi akadályozhat meg bennünket abban, hogy azzá váljunk? Ezt akár gyógyulás szándékával is használhatjuk, de fontos, hogy ne kívülről lássunk mindent (disszociáció), hanem a saját testünkbe bújva éljük meg a mély lelkes élményt, az érzésre fókuszálva, félálomban miden nap megismételve bármi is történjen. Tartózkodhatunk az üres térben is feloldódva teljesen divergens (szétáradó) fókusszal, ha nem szeretnénk semmit sem megélni, mert az ebben való feloldódás minden egoisztikus dolgot felold.

Ha túl fejlett és egyeduralkodó a racionalitás (prefrontális kéreg), az agy hullámai nem koherensek, rendezettek, csupán egy-egy területen mutatnak aktivitást. Ha nincs nyitva a szívünk, akkor a szellemi életről, fantáziáról lemaradva, a földön maradva, kimarad az életünkből a szárnyalás. Tehát, ha nem engedjük, hogy meglágyuljon a szívünk, akkor az agyunk fogja ezt megtenni.

Félre a tréfával, nem kell tudjuk, hogyan és mikor bontakozik ki az élet, ami maga a meglepetés, ezért a túl specifikus cél csak stresszt okoz, ellenben a laza jó érzéssel megélt pozitív érzelmekkel.

A szív és agy összefogása a kulcs. Felejtsük el a biztonságot, a komfortzónát egy folyamatosan változó világban, merjünk játszani, hibázni és bízzunk az életben, mely végtelen és örök, ahogyan Juhász Gyula Béke verse is erre utal.