Hogyan működik a HKO és a nyelvdiagnózis, mely azonnal elárulja szerveink állapotát?

 In kínai orvoslás

Megjelent: Masszázsterápia Magazin

 

1.) Általánosságban mit lehet tudni a nyelvdiagnosztikáról (kialakulása, honnan ered)?

Több fajta teljes értékű (diagnózissal, terápiával) rendelkező medicina van, melyek sokkal régebbiek, mint a nyugati medicina (allopátia). A hagyományos kínai orvoslás (HKO) egyik diagnózis felállítására szokták többek között a nyelvdiagnózist alkalmazni, mely krónikus dolgokra hívja fel a figyelmet. Ugyanis a pulzus diagnózis általában pillanatnyi dolgokat mutat meg (ehhez képest). Amíg az allopátia a pulzus számot vizsgálja, addig a pulzusdiagnózisból a létfontosságú szervek állapotára, személyiségre és sok minden másra is következtetni lehet a ritmus, mélység stb. meghatározásának segítségével.

A tao adja a filozófia hátterét a kínai gyógyászatnak, mely több ezer éves. Régen nem volt röntgen és más képalkotási eljárás. A test “felnyitása” nélkül lehetett következtetni a test állapotára. Ha a császár orvosa hibázott, a föld alá került, élve, családjával. Jónak kellett lenni, nem volt kísérletezés! És nincs negatív mellékhatás.

A nyolcvanas évek környékén érzéstelenítés nélkül végeztek hasi műtétet az akupunktúrának köszönhetően.

Azonban nem gépi gyógyászatról van szó, mely alkatrészenként tekintene az egyes szervekre, hanem az egész testet egységesen vizsgálja, mely részek egymásra hatnak.

Nincs rossz és jó szándékú baktérium, Isten, aki minket megleckéztet stb., hanem jin (yin) vagy jang (yang) többlet vagy hiány, illetve az energiák áramlással kapcsolatos problémák léteznek. Ez teljesen semleges, objektív és tudományos, mely vegyül a művészettel (pl. pulzus leírásának metaforái).

A másik fontos dolog, hogy a HKO a megelőzésre helyezi a hangsúlyt (már az esetleges betegség kialakulása során elkezd kezelni), így nem várja meg, amíg a szervgyógyászati diagnózis kialakul és tényelegesen bajba kerülünk egy betegségnek köszönhetően. Ezt úgy mondják a kínaiak, hogy nincs értelme szomjasan kutat ásni.

 

Egy hiteles vizsgálatnak Pálos professzor szerint 1-2 óráig kellene tartania. És utána van lehetőség alkalmazni például a népszerű akupunktúrát, mely a kínai gyógyászat tárházának nagyságrendileg a 10%-át képezi, így rengeteg egyéb megoldás is rendelkezésre áll.

A HKO-ban mindennek van belseje, alja (jin, mely befelé, lefelé, áramlik, zsugorodik, pihen) és külseje, teteje (jang, mely kifelé, felfelé áramlik, tágul, aktív). Ez a ritmus adja az életet, a nappal a jang, az éjszaka a jin. A fejen több a jang, mint a jin. Az energia gyorsabban kering, jang-abb, mint a vér, ami jin-ebb ezáltal.

A jin sötét, földi, befogadó, nő, anyag, mozdulatlan, rejtőzködő, Hold, ősz, hideg, tél a jang pedig a világos, ég, energia, férfi, változás, nappal, tavasz, nyár.

Nemcsak a funkcionális működést, hanem a lelki folyamatok összefüggéseit is magába foglalja a HKO. Íme néhány példa az egyensúlyzavarra:

 

Jang többlet

– magabiztosság, agresszív, ingerlékeny
– erős szövetek, jó izomtónus
– erős fizikai megnyilvánulás, jó állóképesség
– magas láz, görcsök, hirtelen fellépő akut betegség iránti hajlam
– ha az arcon jang többlet van (melegebb, mint a lábak)
– meleg bőr, pirospozsgás
– ragyogó, élénk szemek, normál vagy fokozott anyagcsere
– jobb pulzus erősebb, mint a bal, felszínes erősebb, mint a mély, a perifériás erősebb, mint a centrális
– ha az alsó testen jang többlet van (melegebbek a lábak, mint az arc)

 

Jin többlet

– kedvetlen, közömbös, passzív viselkedés
– szomorú, bátortalan
– kifejezéstelen arc, fényvesztett szemek
– kevés gesztikuláció
– gyors kifáradás (szellemileg és fizikailag is)
– renyhe keringés
– aluszékonyság, lassuló anyagcsere
– gyenge izomtónus, petyhüdt szövetek
– sápadt, hideg bőr
– idült állapotok, lassú lefolyású betegségek
– jin többlet, alsó testen (meleg arc, kézhez képest nagyon hideg lábak)
– jin többlet a felső testen (sápadtság, kéz hidegebb, mint a láb)

 

A betegségek okai

Külső és belső oka van. A belső okok lassan kialakuló krónikus betegségeket okoznak, ide tartozik: a bánat, düh, félelem, aggódás. Az érzelmek ugyanúgy energiamozgást hoznak létre és megtámadnak egy-egy szervet. A nem megfelelő életmód, egyoldalú pl. munkavégzés is betegséget okoz a HKO-ban is. A külső okok pedig a klimatikus csoportba tartoznak: szél, nedvesség, szárazság, hideg, meleg, forróság, melyek általában akut betegségeket okoznak.

 

2.) Milyen problémák látszanak egyértelműen egy ilyen vizsgálat során?

Következtetni lehet a jin és jang többletre, ill. hiányra és a legfontosabb szervek állapotára pl. Szív, Máj, Vese, Lép, Tüdő és a hozzájuk tartozó jang szervekre (gyomor, bélrendszer). Ezeket a szerveket nagybetűvel írjuk, ezzel megkülönböztetve a nyugati medicinától. A testet három részre osztott alsó, középső és felső melegítő (összes szerv működését szabályozza) kapcsán is láthatunk infót. A vízháztartás állapota egyes rendellenességek is leolvashatóak. Azonban az anatómia és élettan másképpen működik. Például, ha valaki dühös lesz, arra azt mondjuk, felszáll a máj tüze. Talán ez egyfajta energia többlet. A mérgelődést a mi kultúránk is a májhoz köti, mely többek között a méregtelenítésért is felelős.  Az indiai ayurvéda gyógyászat nem véletlenül kezd minden terápiát méregtelenítéssel.

Az allopátia EKG segítségével méri a szív akciós áramát, a HKO pedig meridiánokról (energia csatornákról) beszél, melyek a legfontosabb szervek pályáját is leírják. Leendő akupresszőrként megtanultuk ezeket a pontokat melyekkel következtetni lehet a szervek állapotára és többlet energiát adni vagy szedálni (elvonni energiát) bizonyos pontok stimulálásával. De más módon is lehet energiát “bevinni” a szervezetbe, például hatásos gyógynövények (kínai fitoterápia) segítségével, melyet a mai napig használnak többek között Kínában.

Az emberek rendszeresen megmutatják a pulzusukat, nyelvüket és így előre látni mikor egy esetleges betegség próbál szárba szökkenni.

 

 

3.) Lehet-e gyógyítani általa vagy csak diagnosztizálni?

Teljes értékű medicináról van szó, melyet a Magyar Tudományos Akadémia is elismer. Az akupunktúrás eljárást többnyire (nem minden esetben) orvosok végzik. A terápia és a felhasznált eszközök teljes testet vagy fület érintő akupunktúra, gyógynövény készítmények használata lehet, akupresszúrás masszázs, köpölyözés, étrend terápiák, moxibució (lásd moxa, azaz gyógynövény rúd égetése), tai chi (lágyabb energiák áramoltatása), csikung (erőteljesebb energiák áramoltatása, mely megrekedése okozhat problémát) stb.

Elektro akupunktúrás gép segítségével sokak véleménye szerint tűszúrás nélkül, akár hatásosabb terápia is végrehajtható. Ilyenkor nagyon gyenge (nem igen érezhető) áramot vezetnek egy-egy akupunktúrás / akupresszúrás pontra vagy marok elektróda segítségével töltik fel a pácienst. Ennek segítségével egy pillanat alatt felmérhető egy ember energiaszintje is. Egy ismerősöm egyszer olyan alacsony energia szinttel rendelkezett, hogy reflexológia (talpon található mini akupunktúrás pontok stimulálása) segítségével sikerült energiát adni neki és utána lehetett kimérni a szervek állapotát.

 

4.) Van-e valamilyen speciális előkészület egy ilyen vizsgálat előtt?

Fontos, hogy ne fogmosás, étel, italfogyasztás után közvetlenül történjen. Ezután kiöltjük a nyelvünket, lazán, könnyedén. És túl sokáig nem szabad kint hagyni a nyelvet pl. percekig, hanem ilyen esetben (ha feltétlen szükséges) pár másodperc után vissza kell helyeznünk a szájüregbe. A nyelvhát területének vizsgálata is fontos lehet. A nyelvünkkel többféle formát alakíthatunk ki (lásd logopédiás gyakorlatok), így meghatározó, hogy mennyire feszesen tartjuk. Példának okáért apró sulcusok (repedések) kevésbé láthatóak lehetnek, melyek az emésztőrendszeri problémára is utalhatnak.

A különféle lepedékek felismerése kapcsán is ismeretekre van szükség, mikor a nyelvtérképpel összevetjük a nyelv felületét. Továbbá, ha több a jin, kevesebb a jang és fordítva. Az egyensúly visszaállítása a cél.

A diagnózis a HKO-ban általában nyelv-, pulzus diagnózisból és kikérdezésből áll.

– megtekintés (mozgás, leülés, beszéd)

– kikérdezés (nem megbízható, kevesebbet vagy többet mond)

– hallgatózás és szaglás

– tapintás (hiány, üresség, pangás, többlet)

 

5.) Pontosan mi a nyelvdiagnosztika technikája?

(lásd korábban megírtam)

 

6.) Mennyi ideig tart a nyelvdiagnosztikát kitanulni?

Az elméleti rész tanulása egyszerűnek tűnhet, de a gyakorlati tudás megszerzése egy medicina területén eltagadhatatlan fontosságú. Sok száz nyelvet elemeztem és tanulmányoztam és kijelenthetem, hogy sokszor a tankönyvekben fekete-fehérnek ábrázolt esetek a valóságban “keverve” jelentkeznek. Ma már az orvosi egyetemen is vannak olyan képzések hazánkban, melyek kínai egyetemen zárulnak, kórházban eltöltött tapasztalatszerzéssel.

 

7.) Hol és hogyan lehet az ilyen tudást elsajátítani?

Hazánkban legjobb tudomásom szerint orvosi egyetem után van lehetőség például két éves képzés során akupunktőrré válni. Azonban van olyan természetgyógyászati képzés is, mely során akupresszőrként lehet szakvizsgázni. Úgy látom ez csupán az első lépés, ezután rengeteg tapasztalatra és továbbtanulásra van szükség.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
hagyományos kínai gyógyászat, HKO, kínai orvoslás