A mi döntésünk helyett az egymással is kommunikáló géneknek köszönhető az empátia és altruizmus? – önzés, boldogság

Forrás: Departments of Communication Sciences and Psychology, University of Connecticut

A gének döbbenetes kommunikációjáról szól ez a cikk az empátia, önzés és altruizmus jegyében. Ezen kívül a boldogság is szóba kerül…

Az altruizmus lényege, hogy akár saját kárunkra is segítünk valakinek. A megértés, empátia és altruizmus lehetőségei a gének spontán kommunikációs folyamatiban és annak következményeiben észrevételezhetőek. Pontosabban az ezért a tulajdonságért felelős géneket illetően sok érdekesség merült fel. Így önként kínálkozik a kérdés, hogy a valódi szolgálatnak, önfeladásnak genetikai okai vannak, vagy a mi döntésünk következménye? Esetleg mindkettő?

Darwin “szociális ösztönök és együttérzés” elmélete alapján a biológia alapú motívumokat és az érzelmeket megkérdőjelezte, mely szerint a gén felel működési szinten az empátiáért és altruizmusért.

Az „önző” gén

Kutatók azonban az önző gén hipotézis lényegét abban látják, hogy az evolúciós fejlődés része, hogy szelektálni kell, így csak életképes egyedek maradhatnak fenn. Emellett létezik egy úgynevezett „önző gén”, mely csak másolatot készít önmagáról. Érdekessége a dolognak, hogy nemcsak a küldés és fogadás kapcsán történik a géneknél kommunikáció, hanem a köztük lévő kapcsolat során más génekkel is kommunikálnak. A kommunikációja szelekciója pedig magába foglalja a fenotípust (teljes fizikai megjelenését, vagy egy specifikus jelleg megjelenéséért felelős), ami meghatározza a gének és azok kapcsolatát. A gének a különféle kiválasztódás terén meghatározó szerepet töltenek be, mind a szociális, mind a szexuális kapcsolatok terén.

Ez egy kicsit tudományos, akkor most mi is a lényeg?

Összefoglalva, ha csupán az emberi testet vizsgáljuk, akkor a géneknek nagy szerepük van az empátia, megértés, altruizmus tekintetében. Azonban ez nem minden, hiszen a szociálpszichológia létjogosultsága eltagadhatatlan a különféle pszichológiai szerepeink betöltését illetően, azaz lehetőségünkben áll megváltozni és segíteni másokon is. Vajon valódi önzőség, ha pl. Teréz anya rengeteg emberen segít, még akkor is, ha ezért cserébe folyamatosan egy áldásban élhetett? Önzésnek számít-e, ha valaki meghaladva személyiségét, korlátlan bizalomban átadja az irányítást egy magasabb intelligenciának, mely csatornaként használja őt fel, folyamatosan egy pozitív boldogságban tartva? És elképzelhető-e, ha a darabokra boncolt  valóságot nagyobb perspektívából tekintve azt találjuk, hogy minden összefügg mindennel és hatásuk megmutatkozik az apró részletekben is?

Mi köze ennek a boldogsághoz?

Létezik azonban egy lehetőség, mely segít megismerni a teljes spektrumot: az elménk működésének feltérképezése gyakorlati módszerekkel azonnali eredményt hoz el számunkra. Így rögtön egyértelművé válik, hogy miért felelős a jobb vagy a bal agyféltekénk és hogyan tudunk gondolatinkra, ennek köszönhetően érzelmeinkre hatni. Egy biztos belső, stabil pontot találunk ezáltal önmagunkban.