A világ és a valóság a bölcsek szemszögéből

 In elme és a nyugati, keleti pszichológia

 … buddhák, megvilágosodottak megtapasztalásai a leírhatatlanról

Megjelent: Pszichológia és practicum

 

A nemes küldetés a fizikai és lelki szenvedés megszüntetése

Több, mint húsz éve vált életem első számú feladatává, hogy megfejtsem miért születtünk, kik vagyunk valójában, hogyan működik a test és mi vár ránk az életünk után. A buddha, krisztusi vagy más szóval illetett beteljesülés egy állapotra utal, mely elérhető számunkra.

Úgy tűnik továbbá, hogy a bölcsek sírva születnek, de nevetve, boldogan távoznak a játék végén megszüntetve minden félelmet és vágyat. Jómagam az energiát ennek felkutatására szenteltem, Jézus mondásával egyet értve miszerint nem érdemes hídra házat építeni. Számtalan szerzetessel, pappal diskuráltam a témában buddhista és egyéb templomokban, ashramokban gyakorolva itthon és külföldön.

 

Úgy döntöttem, amíg nem fedezem fel az igazságot, addig muszáj a bölcseket bosszantanom e kérdéssel, munkám is e köré a meggyőződés köré szerveződött és lelki, valamint fizikai problémákkal egyre többen kezdtek megkeresni.

Az elején meglepődtem mikor egy síró, panaszkodó embert megkérdezve, hogy mit akar, a lelki békét jelölte meg válaszként, melyet pár perccel később meg is tapasztalt, de ahelyett, hogy azon maradt volna a figyelme, ő újra a szenvedést választotta.

Aztán rájöttem, hogy az elmével azonosulva a cirkuszt, drámát jobban szeretjük az elvontnak tűnő egyszerű, „unalmas”, igazságnál. A fogyasztói társadalom inkább az élvezetek áruba bocsátását tűzte ki célul, a változó tapasztalásra helyezve a hangsúlyt, a tapasztaló felkutatása helyett.

Fontosabb a tapasztalás, mint mi magunk. E szavakat csak az hallja meg, aki már erre rájött, miképpen csak az tud kínaiul, aki megtanulta a nyelvet, másnak csak merő halandzsa az egész. Spirituális és egyéb élmények, melyek jönnek s mennek, különféle látványos „varázslások”, melyek szintén csak az elme eszközeiként csillannak fel, szintén közkedveltek, de kit érdekel a minden mögött meghúzódó örök igazság, melyben a színek megjelennek a fénynek köszönhetően?

 

Mindent az elme teremt meg, mely a háború alapja

A test-elme alatt első körben a testünket, illetve gondolataink, érzéseink, hangulataink, különféle észleléseink, hiányos memóriafoszlányok, vágyaink és félelmeink kötegeit értjük. Ez hozza létre a hamis én-tudat képzetét. Ezekkel és a testtel identifikálódva (azonosulva) létrejön az én-tudat és az ,,én”, „enyém” fogalma, felosztva a valóságot részekre. Hány gondolatunk forog e körül nap, mint nap, mely az önzésről ad tanúbizonyságot?

Az újszülött és az alvó ember nem tud saját létezéséről, mégis létezik… Ennek ellenére megszületésünk után kezdetét veszi a birtoklás, annak védelmezése, a vágyak hajszolása és a félelem elkerülése. Egyikkel sincs baj, de egy idő után az ember megunva a körbe-körbe rohangálást, az örök értéket keresi az állandó érzelmi hullámvasútozás helyett.

A „hátteret”, mely mindehhez lehetőséget ad, magát a létezést. Lesz, amit szeretni fogunk s olyan is, amit az utálat szemszögén keresztül vizslatunk teljesen szubjektívvé válva.

Shakespeare nem véletlenül mondta bölcsen, hogy nincs jó s rossz, csak a gondolkodás teszi azzá. A tudomány szemszögéből az elme az anyag egyfajta működéseként tekint a valóságra, a vallás pedig az anyagot az elme termékeként aposztrofálja. Önmagában úgy tűnik, egyik sem létezik, hiszen az anyag maga a forma, az elme pedig maga az elnevezés, amivel illetjük.

Ezt haladja meg a létezés (sat-chit-ananda), vagyis lét-tudat-üdv. Ez a végső valóság, maga a forrás, mely nem látható, csak az állandóan változó alkotásai, melyek ebből eredve megjelennek. Ha nem osztjuk fel részekre (gondolatban), akkor minden a tiszta tudat leképeződése, mely úgy ismeri meg saját magát, hogy „besűrűsíti” önmagát, hogy létre jöhessen a tapasztalás és a tapasztaló kettőssége.

Ahogyan például a kezünket vizsgálva tudjuk, hogy az egy velünk, nem egy különálló dolog. Az elme megpróbálja leírni a valóságot, mely azért abszurd, mert egy korlátozott kifejező képességgel rendelkező nyelvre épített egysíkú logikai eszközzel leírni a mindenséget olyan, mintha egy picike pohárba próbálnánk tuszkolni egy hatalmas házat, mely maga is a házban lelhető fel.

Millió elmélet, elképzelés a felfoghatatlanról, tudományos vizsgálódás, művészeti alkotások… Mindegyik egy-egy részigazságot rejt magában, de a teljes képet sosem tudjuk megragadni.

 

A bölcs nem akar nekünk megfelelni, csak az igazságnak, mellyel egylényegűnek tartja magát

A legmélyebb szinten kevesen vannak, mert ez a legobjektívebb vizsgálódás, munka eredményeként valódi tapasztalatként bontakozik ki egy ember életében, elvetve minden hiedelmet, információt. Sajnos sokan útközben beérik egy mesével az igazságról, mely az elme számára oly szórakoztató.

A bölcsekre pedig hibásan „emberként” tekintenek, ahelyett, hogy az abszolút valóság egy hangszórójaként látnák őket, akik semmitől nem függnek már.Folyamatosan tudatában vannak „annak”, így a múlandó dolgok, mint élethelyzetek, gondolatok, érzelmek, test és egyéb fizikai tárgyak nem a valóság részét képezik számukra, mert az örök létezéstudathoz képest ezek múlandóak.

Egy emberélet számukra olyan, mint nekünk egy napunk. A testük pedig úgy nyilvánul meg életükben, mint ahogyan mi a ruhánkra tekintünk. Nincs túl nagy jelentősége, még akkor sem, ha halálos betegséget kapnak. A testük nem feltétlen működik tökéletesen. Miért foglalkoznának folyamatosan egy bárányfelhővel, ha rádöbbentek, hogy ők maguk a végtelen tér, melyet semmilyen vihar, napsütés nem érinthet meg?

 

Mindannyian álmodozók vagyunk

Valamennyien máshogy látjuk a világot, más-más tartalmat kivetítve múltunk alapján. Egyszer okosnak, majd butának hisszük magunkat, attól függően, hogy a tudat melyik gondolattal azonosul éppen. A sűrű gondolkodás, és érzelmek pedig létrehozzák az énkép hamis illúzióját.

A bölcsek szemszögén keresztül a tudatosság az emlékezeten keresztül képeket vetít az agyra, mely szubjektív módon valamit preferál, más dolgokat pedig elítél. A forrás azonban egy, a többi csak projekció (kivetítés, lásd Anna Freud elhárító mechanizmusát).

Ennek köszönhető, hogy a világ megmentése helyett (álomkép, mozifilm) a felébredést szorgalmazzák, hiszen nem lehet olyan problémát megoldani, ami nem létezik.

Ez azt jelenti, hogy a mozi vászon a fontos számukra (örök élet) és nem a rá kivetített képsor (ideiglenes élethelyzetek). A probléma kezelése pedig, ami manapság divatos, továbbra is fenntartja a problémát és képmutatást rejt magában. Példának okáért, ha aggaszt, hogy Földünk el lett szennyezve, akkor nem az a megoldás, hogy 2-3 órát ülünk autónkban minden nap a dugóban.

Aztán hazamegyünk és a pincében tekerünk egy órát és adakozunk az afrikai éhező gyerekeknek, hanem, hogy biciklivel megyünk dolgozni. Ez a tünetkezelésre is igaz. A problémát kell megoldani a tünet kezelése helyett, megszüntetve azt. Ráadásul hogyan akarunk egy dualisztikus világban folyamatos békét és boldogságot megtapasztalni?

 

Egy forrás létezik csupán

A forrás, a tudat tehát egy, a többi csak projekció. Azonban a forrás nem leírható, mert maga a leírás iránti igény is a forrásból ered. A nyelv legfeljebb csak metaforákból, parapolák (lásd Jézus) segítségével tud a leghatékonyabban rávilágítani a végső valóságra. Ahogyan a humorban Karinthynak köszönhetően nem ismerünk tréfát, mely a lineáris logikát megtörve – dialektikára törekedve, abszurditásával -, megállítja az elmét egy pillanatra és ekkor nevetésbe kezdünk. Talán hatékonyabb és élvezetesebb lett volna ezt inkább egy vicc segítségével megmutatnom.

Másik fontos észrevétel, hogy egy leírás nem lehet egyenlő a leírttal. Éppen ezért az egyik lelki vizsgálódás hatékony alapja lehet a tagadás (neti-neti), jelentése sem ez, sem az. Ez azt jelenti, hogy bármit tapasztalunk (leírásként), azt tagadjuk (advaita vedanta megközelítései).

Kiváló és tanulságos gyakorlat az is, mikor azt vesszük górcső alá, hogy a testen belül jelenik-e meg minden (számunkra érzékelhető világ) vagy éppen fordítva. Saját tapasztalatunk segítségével könnyedén kitisztul a kép, függetlenül attól, hogy előtte milyen információban hittünk. Mindez tehát megtapasztalható, ahogy nem érezhetjük szánk ízét, de ha objektív módon tisztán tartjuk (elme elcsendesítése), akkor a különféle jelenségeket (egyetlen forrás alkotásait) objektív módon látjuk, mely mögött semmilyen hiedelemrendszer nem húzódik meg. Ekkor rádöbbenünk, hogy nem az elme elcsendesítése, hanem a tőle való elcsendesedés a cél.

Ezeket a szavakat azonban csak akkor értjük meg, ha saját tapasztalatokra teszünk szert gyakorolva a módszert (sadhana), különben csak elkezdünk véleményt alkotni arról, amiről valójában semmit sem tudunk. Sokszor tiltakozással történik mindez, mert senki sem szeret a komfort zónájából még a szenvedése ellenére sem kilépni.

Ha azonban figyelmünket az állandón tartjuk, az állandóan változó jelenségek által lenyűgözött öröm-fájdalom állapotban időzés helyett, akkor eltűnik az elme az általa kivetített világgal együtt (ahogy álmodás nélküli állapotban is meditációs praxis alkalmazásával mindez megtapasztalható, ahol már sem test, sem elme tudatosság nincsen).

E tapasztalat nem a misztikuma miatt leírhatatlan, hanem mert ott már nincs én-tudat, mely tudósítana. Nem élő, mert sosem változik, nem halott, mert tudatos, de túl van életen és halálon. Ahogy Szókrátész oly bölcsen mondta: egyet tudok, hogy nem tudok semmit, hiszen ez nem összegyűjtött információ és nem is filozófia, hanem a megtapasztalható végső valóság, mellyel mindenki rendelkezik. Halálakor ezért mondta, hogy „nem érzem a lábaimat” de én még mindig létezem…

Ha egy gondolatnak túl nagy erőt kölcsönzünk, máris elvek jönnek létre, melyek fekete-fehérben láttatják színes világunkat. Például, aki embert öl az börtönbe kerül, de ha ezt katonaként a haza érdekében teszi, akkor még kitüntetést is kaphat annak ellenére, hogy egy anya ugyanúgy siratja a gyerekét. Van, aki a Mindenható létezését tagadja, de nem veszi észre, hogy valójában hisz benne, mert csak az tagadható, aminek a létezését nem vonjuk kétségbe. Ahogyan nem lehet semmi, valami nélkül. Íme a nyelv korlátozottsága.

Amint komoly, kitartó vizsgálódásba kezdünk és test-elme képzetén túl a tapasztaló, tapasztalás és tapasztalt felosztás helyett mélyebbre jutunk felfedezve, hogy „mindig is azok voltunk”, az önismeret segítségével talán elejét vehetjük a háborúskodásnak és megtapasztalhatjuk az örök életet félelmek és vágyak nélkül. Lehet ennél fontosabb feladatunk, mellyel mindenkinek a segítségére lehetünk?

 

Keresztes Attila

Keresztes Attila, bölcsész, a cikkek írója. 2005 óta foglalkozom emberekkel, orvosi szaklapokban publikálok legújabb felfedezéseimről, 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (nyugati és keleti medicina). 300+ a nyilvános ajánlások száma a honlapon.

De nem vagyok pszichológus, sem orvos és nem rendelkezem tudományos fokozatokkal. Nem gyógyítók, nem tartok pszichológiai kezelést! Oktatással foglalkozom.

Iratkozz fel most!

Akciók, izgalmas előadások, online és offline programok és könyvek, cikkek egy helyen

Cikk kategória (angol, magyar)

Attention

I’m not a psychologist or a doctor, I do not have a degree in science, what I do have is an individual attitude to life I have given interviews and published articles … So this is not a psychological treatment and not a cure! Please turn to your doctor with any psychological problems and for treatments. User’s and customer’s conditions and privacy policy valid for all visitors of our pages

További cikkek

A KERESENDŐ SZÖVEGET ITT KELL BEGÉPELNI ÉS UTÁNA ENTER-T NYOMNI

Keresztes Attila