Szakmai háttér

Közel 400 nyilvános pozitív visszajelzést kaptam ügyfeleimtől (Facebook és Google értékelések alapján). A diploma megszerzése után pszichológiát tanultam, valamint a keleti és nyugati medicina területén államilag elismert egészségügyi szakvizsgával rendelkezem.

Részt vettem zen-buddhista dharma (oktató) képzésen, éveken át oktattam felnőtteknek pszichológiát és önismeretet. Egy főorvos felkérésére lektoráltam egészségügyi szakdolgozóknak írt oktatókönyvet. Jelenleg felkérésre orvosi, pszichológiai, gyógyszerészeti és egészségügyi szaklapokban publikálok, valamint rendszeresen adok TV-, rádió- és sajtóinterjúkat.

2005-ben kezdtem el emberekkel foglalkozni, ötvözve a nyugati racionalitást a keleti filozófiák gyakorlati tapasztalataival. Önálló könyvem 2013-ban jelent meg, melyet keletkutató tibetológus, buddhista tanító és pszichoterapeuta is elismerő szavakkal méltatott.

Diplomám megszerzését követően tanulmányaimat szabadegyetemi és akkreditált képzéseken folytattam. Az emberi működés összefüggéseiről írt szakmai dolgozatomat az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora és szakpszichológus is pozitívan véleményezte. (Nem rendelkezem orvosi vagy pszichológusi diplomával, tevékenységem nem minősül egészségügyi ellátásnak vagy pszichoterápiának.)


Főbb eredmények és szakmai elismerések

  • 377 nyilvánosan felvállalt elégedett ügyfél + szakmai ajánlás vélemény a honlapon
  • 59 különböző újságban publikáltam (online, offline)
  • 15 különböző TV és rádió állomáson adtam interjút
  • 3 különböző könyvkiadó jelentette meg írásaimat
  • Szakmai ajánlás Dr. Bilkei Pál szakpszichológus, valamint pszichológiai oktatással foglalkozó felnőttképzési cég által (2008)
  • Egyesítő Pszichológiáról írt dolgozatom pozitív véleményezése (prof. Mérő, Dr. Bilkei), ELTE Pszichológiai Intézet (2008)
  • Who is Who életrajzi lexikonban történő megjelenés (2009)
  • Szakmai véleményezés, csoportos oktatás kapcsán: pedagógiai szakpszichológus által (nevelési tanácsadó vezetője) és pedagógiai szakszolgálat főigazgatója által (2012)
  • Dr. Sári László, József Attila-díjas magyar tibetológus, keletkutató, elismerő szavakkal dicsérte megjelent könyvemet (2014)
  • Dr. Csizmadia Ágnes, pszichoterapeuta, természetgyógyász-tanár elismerő szavakkal dicsérte megjelent könyvemet (2015)
  • Laár András, buddhista pap, humorista elismerő szavakkal dicsérte megjelent könyvemet (2015)
  • dr. Szántai Károly főorvos megtisztelő felkérésére az egészségügyi dolgozóknak szánt anatómia-élettan tankönyv javításában való részvétel (2017)
  • A Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány kuratóriumi elnöke (Dr. Riesz István (Ayu) Hon.) az általam gyűjtött és fordított szanszkrit anyagokat elhelyezte Európa legnagyobb ayurvéda könyvtárában, melyet oktatási anyagként használnak (2017)
  • Wikipédiában történő megjelenés (2019) 
  • Nemzetközi Coach Szövetség (International Association of Coaching – IAC) tagság

Tanulmányok és képesítések kronológiája

  • Alapvégzettség: Felsőfokú diploma (BDF)
  • Egészségügyi szakvizsgák (Állami Egészségügyi Ellátó Központ): Gyógy- és sportmasszőr, akupresszőr-természetgyógyász, természetgyógyászati és egészségügyi modulvizsgák
  • 1999: Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat (önkéntesként ifjúságvédelem, hajléktalanok segítése)
  • 2001: dr. Oravecz Mária – Reflexológia workshop
  • 2004: KAPSZLI (Károli Gáspár Református Egyetem, pszichológiai szakmai napok)
  • 2005: Molnár Gábor – Az önmegvalósítás művészete (1 éves képzés: tudat fejlődése, kínai orvoslás alapjai)
  • 2006: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola előadásai, meditációs elvonulások
  • 2007: Kriminálpszichológia (1 éves, akkreditált képzés) – Best-Work OKJ- és felnőttképzés
  • 2007: Pszichopedagógia (1 éves képzés) – Best-Work OKJ- és felnőttképzés
  • 2007: Pszichológia és vállalkozásszervező pszichológia képzések – Best-Work
  • 2008: Komplex önismereti rendszer oktatói felhatalmazás
  • 2009: Személyi és életvezetési tanácsadás (life és business coaching megoldások, 1 éves akkreditált képzés, Humán Institute)
  • 2009: Mentálhigiéné és szexuálpszichológia (1-1 éves képzések) – Best-Work
  • 2010: Iskola-óvoda pszichológia (1 éves képzés) – Best-Work
  • 2011–2013: Meditációs elvonulások külföldön és belföldön (Hollandia, Trinidad és Tobago, Eredeti Fény Zen Templom)
  • 2015–2016: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ államilag elismert szakvizsgái (egészségügyi modul, természetgyógyászati modul, akupresszőr természetgyógyász szakvizsga)
  • 2016–2018: Nemzetközi Masszázs Akadémia (helyszín: SOTE): anatómia-élettan, klinikum, gyógy- és sportmasszőr szakképesítés
  • 2017: Dr. Sumit Ashok Kesarkar B.A.M.S., PhD – Ayurvéda kurzus és vizsga
  • 2019: Zen-buddhista Dharma oktatói képzés és fogadalomtétel (Eredeti Fény Zen Közösség)
  • 2020: dr. Rusznák Tamás – Proaktív life coaching és életviteli fejlesztő képzés (Pro Bona)
  • 2024: Buteyko Breathing Center – Buteyko-féle funkcionális légzésmódszer tanulmányozása és élettani kutatások