BMI, testvíz, haskörfogat, csonttömeg táblázat és izomtömeg százalék, testzsírszázalék normál érték, napi kalória

 In egészséges test, természetgyógyászat, Pszichológia, medicina és egyéb (cikkek)

“Súlyos problémák”, avagy “beszólt” Önnek a diagnosztikai, testelemző mérlege? – miket mér és mennyibe kerül?

Ha az ember őszinte magához és a tükréhez:), akkor láthatja hogy mi a helyzet. Kivételes eset az testképzavaros állapotok, ami már klinikai eset: evészavarok. Azonban, ha nem csinálunk ebből sem problémát, akkor jó játék lehet ez a fajta vizsgálódás, jóllehet érdemes mindig “belülről ráérezni” műszeres vizsgálat nélkül, hogy éppen mi a helyzet állapotunkat illetően. Ezek a diagnosztikai mérlegek általában bevásárló központban is megvásárolhatóak 4 e Ft-tól 15 e Ft-ig lelhetőek fel, 1-5 évig szoktak garanciát adni rá. Segítségükkel megállapítható a: a testvíz értékünk, a csonttömegünk, a testzsírszázalékunk, a BMI (testtömegindex), az izomtömeg százalékunk és a napi kalóriaszükséglet, mely a normál anyagcseréhez szükséges, ha nem végzünk semmilyen tevékenységet. Ezen kívül mérőszalaggal könnyen lemérhetjük még a haskörfogat értékünket.

Persze alaposabban meg kell nézni, hogy melyik mérleg miket tud ezek közül. És a használati leírás sokszor eltér a többitől és más-más értékeket kaphatunk. De akkor hogyan tudjuk megállapítani, hogy mi a helyes érték? És azt mihez képest állapítják meg? Próbáltam hiteles forrásból kutakodni és egy helyen minden értéket leírni, hogy ennek segítségével bármikor meg tudja nézni a kedves olvasó figyelemmel követve a változásokat. Tesztelem továbbra is a dolgot és, ha új tapasztalatok születnek, akkor módosítom ezt a cikket.

Utólagos kiegészítés

Kiegészítésként annyit fűzök hozzá utólag – ígéret szép szó alapon -, hogy egyes mérleg valószínűleg az elszarusodott bőrön más értéket olvas le a kézen vagy a lábon, amit nem feltétlen jelez „error” jelzéssel sem. Még mindig rejtély számomra, hogyan működnek ezek a ketyerék. És aki kétkezű fizikai munkát végez többnyire, vagy, aki sokat jár mezítláb, elképzelhető, hogy más értékeket fog kapni. De viszonyításnak jó lehet az éppen aktuális értékeket leolvasni a mérlegről.

Sajnos a mérleg az anyagcserét nem méri, ami nagyon meghatározó. És a súly mérése több mérlegen is eltért, így, ha van lehetőség akkor érdemes a mázsáló mérlegen (mely hitelesítve van) megmérni magunkat és összehasonlítani az otthoni mérlegünkkel azonnal és ennek aránya alapján kiszámolni a testsúlyunkat. Ha pl. 1,2 kg-mal többet mutat az otthoni, akkor ezt az értéket mindig vonjuk le belőle. A fogyást pedig cm-rel is nyomon követhetjük (lásd haskörfogat), mert lehet, hogy nem fogytunk, de izmosodtunk stb. Érdekességképpen írom le, hogy ha zsírégető pulzustartományban futunk, akkor is valamennyit izmosodni is fogunk, szóval ha ugyanannyi a testsúly, de a haskörfogat csökkent, akkor „lefogytunk”. Ehhez csak egy intelligens cm kell.:)

Több mérleget kipróbáltam, elég érdekes, téves infókat kaptam…

Testvíz, zsírarány, izomtömeg százalék normál értékei

Reggel végezzük el a mérést, de ne azonnal felkelés után, hiszen ezáltal kevésbé hitelt érdemlő értékeket kaphatunk, ami a pillanatnyi állapot alapján dől el. Figyeljünk rá, hogy van olyan mérleg, ami %-ban írja ki az értékeket, de van olyan is, ami kg-ban, lásd pl. csonttömeg meghatározása.

Nem Életkor Zsírarány       Vízarány Izom aránya
év % % % % % %
Férfiak 10-12 <8 8-18 18-24 >24 >64 <45
Férfiak 12-18 <8 8-18 18-24 >24 >63,5 <45
Férfiak 18-30 <8 8-18 18-24 >24 >62,5 <45
Férfiak 30-40 <11 11-20 20-26 >26 >61 <43
Férfiak 40-50 <13 13-22 22-28 >28 >60 <41
Férfiak 50-60 <15 15-24 24-30 >30 >59 <40
Férfiak >60 <17 17-26 26-34 >34 >58 <40
Nők 10-12 <12 12-23 23-30 >30 >60 <40
Nők 12-18 <15 15-25 25-33 >33 >58,5 <40
Nők 18-30 <20 20-29 29-36 >36 >56 <40
Nők 30-40 <22 22-31 31-38 >38 >53 <39
Nők 40-50 <24 24-33 33-40 >40 >52 <38
Nők 50-60 <26 26-35 35-42 >42 >51 <36
Nők >60 <28 28-37 37-47 >47 >50 <36
[adrotate group=”6″]

BMI (testtömegindex), napi kalóriaszükséglet és haskörfogat normál értéke + testzsír értékek

A hastérfogatot a köldök vonalában mérjük meg. De ne hanyatt fekve az ágyon.:) 

Súly (kg) Energia szükséglet (kcal) Magasság Ideális testzsír (%) Haskör fogat, normál (cm) Haskör fogat, magas (cm)
Férfi  80  2040 180  24,7   10-19 94 102
Férfi  85  2100 185  24,8   10-19 94 102
 70  1428 165  25,7   20-29 80 88
 75  1470 175  24,5   20-29 80 88

Az energia szükséglet ülő életmódra értendő.
_
Csonttömeg táblázat és százalék

Kb. 10 % a normális, + – 4 kg-mal szokott eltérni, ami még normálisnak bizonyul egy cikk alapján. Jómagam úgy tapasztaltam, hogy azért nagyobb eltérés is könnyen felbukkanhat. Nyilván itt a csontritkulás miatt fontos lehet ez a szempont.

Testzsírszázalék normál érték – más megközelítések

Egészséges ember esetében: 

Életkor Férfiak Nők
17-29 15% 25%
30-39 17,5% 27,5%
40 év fölött 20% 30%

Fitt ember esetében:

Életkor Férfiak Nők
17-29 8-10% 12-15%
30-39 10-14% 14-18%
40 év fölött 14-16% 16-24%
[adrotate group=”4″]

Egy másik szintén hiteles forrás kissé eltér ezektől az értékektől:

Nők: 20-39 év között:
21 %-ig túl vékony,
22-33 % egészséges,
34-39 % túlsúlyos,
39 % fölött elhízott
40-59 év között:
23 %-ig túl vékony, 24-34 % egészséges,
35-40 % túlsúlyos,
40 % fölött elhízott
60 év fölött:
24 %-ig túl vékony,
25-35 % egészséges,
36-42 % túlsúlyos,
42 % fölött elhízott

Férfiak: 20-39 év között:

8 %-ig sovány,
9-20 % egészséges,
21-25 % túlsúlyos,
25 % fölött elhízott

40-59 év között:

11 %-ig sovány,
12-22 % egészséges,
23-28 % túlsúlyos,
28 % fölött elhízott

60 év fölött:
13 %-ig sovány,
14-25 % egészséges,
26-30 % túlsúlyos,
31 % fölött elhízott

Így tudjuk kiszámolni, hogy sport alkalmával mennyi kalóriát égetünk el pontosan:  Ép test + lélek: Így fogyhatunk gyorsan lazább sportolással. Normális, hogy sport közben „nincs energiám” effektust élünk meg. Nem akkor égetjük a zsírt, mikor intenzíven sportolunk – sport előnyei és fogyás, fogyókúra, pulzusmérés zsírégetés, futás kalória, tévhitek, futótechnika  Ne használjunk körülbelüli értékeket, mert ez sok mindentől függ, pl. milyen intenzíven sportolunk.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés

AJÁNLOTT CIKKEK
India bölcsességeorvosi vizsgálat