Sri Vasudeva – A valódi jólét 40 / 10. nap (kundalini energia)

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás

 10. nap – KUNDALINI – Személyes vezetőnk a Szabadságba

 Az elmúlt két napban a szellemi felébredésről beszéltem: az emelkedésről egy magasabb tudatosságba, a lélek felszabadításáról az emberi létezés börtönéből. Azt is mondtam, hogy mi alapvetően a Tudatosság Lényei vagyunk – akik a tudatosságuk legmélyén vágytalanok, szabadok, időtlenek és differenciálatlanok. A Legfelsőbb Tudatosság alkalmazza illetve használja a lényeknek az energiáját, hogy vágyakat teremtsen – a vágy egy kifejeződése az energiának a megtestesülés során. A vágy korlátok közé kerül a testben és eszközökre van szüksége, ahhoz, hogy használhassa saját korlátozott tudatosságát. Minden, ami ezen a Legfelsőbb Energián kívül létrejött, abból a legfelsőbb forrásból nyilvánul meg. Tudom, néha nehéz ezt megérteni, de tarts ki velem és időben meg fogod tudni.

A Legfelsőbb Energia ismeri az utat

Ez a Legfelsőbb Tudatosság önmaga által korlátozott és én belőle vagyok és te is belőle vagy, korlátozott teremtmények, elvesztve a kapcsolatunkat a Legfelsőbb Tudatossággal. Tehát, mi ebben a tudatosságban élő teremtmények vagyunk, mi, emberi teremtmények, elfelejtve, hogy kik is vagyunk valójában. A Legfelsőbb Energia által testesültünk meg és kerültünk korlátok közé számos lépésen keresztül és végül ez az ami teremtetett: az emberi lény, halhatatlan lélekkel a végtelen Forrásban, tudatfeletti hatalommal.

A Legfelsőbb Energia tett minket korlátolttá, ezért a Legfelsőbb Energia pontosan tudja, hogy hogyan lehet minket visszavinni. Mivel mi mindnyájan egyedi teremtmények vagyunk, különböző módokon használjuk az elménket, különböző módokon használjuk az érzelmi lényünket, különböző módokon használjuk a fizikai testünket. A visszatérés útja szintén egyedi, mint ahogyan különböző személyiségek vagyunk. Tehát a Legfelsőbb Energia ismeri az utat, hovatovább, ismeri az egyéni útvonalat mindegyikőnk számára.

 

Kundalini – a személyes vezetőnk

 A Legfelsőbb Energia lejött az energiának ebbe a korlátozott formájába és vissza is tud menni az ő felsőbb szintjére. A korlátozott formáját – az individuálisban – Kundalini-nek hívják. Így nevezik a jógik. Tehát ezt az energiát, amiről beszéltem, ami ebbe a korlátoltságba hozott minket és vissza is tud vinni, Kundalini-nek hívják a misztikusok. Ő pontosan ismeri az utat a szabadságba. Mindaz amire neked szükséged van egyénként a tudatlanságodban, az az, hogy megértsd, hogy hogyan működik benned ez az energia és hogyan támogat téged, hogy megtegye azt az utat visszafelé. Ez az amiről beszéltem. A spirituális felébredést ez az energia megtervezte. Amikor elkezdjük a keresést, Ő támogat minket. Én hívom Őt, Ő egy erőteljes energia, mint egy anya, Ő segít minket azzá formálódni akik vagyunk, és ő bennünk van és segít minket. Ő pontosan tudja, hogy hogyan vigyen minket haza.

Jóllehet, utunk egy utazás a tudatosságba, mert a tudatosságunk teljesen kitágul, de az energia az egyetlen, aki vezet bennünket az úton – a Legfelsőbb Energia bennünk – a Kundalini. Az Univerzumban ezt a rejtett energiát Maha Kundalininek hívják – a hatalmas feltekeredett energiának, a nagyszerű rejtett energiának minden létezőben.

 

Egy utazás különleges tapasztalatokkal

Amikor ez az energia felébred bennünk, elkezdünk újra lélek tudatossá válni. Elkezdünk eltávolodni az emberi test bebörtönzöttségétől. Ő egy izgalmas utazáson vezet bennünket, amikor mi elkötelezzük magunkat az úton a szabadság felé. Ez egy utazás mindenféle tapasztalatokkal. Ne hasonlítsuk össze más ember energia élményeit a sajátunkéval azt gondolva, hogy nekünk is hasonlót kellene megélnünk. Látom, hogy hány ember hasonlítgatja önmagát a másikhoz: “Ó, nem látok fényeket, nem érzékelek ilyen mozgásokat!” Nos, az utazás során nem számít, mennyi fényt látsz. Nem számít, mennyi fizikai erő érkezik hozzád. Nem fontos, mennyire erőteljesen rázkódik a tested, az sem számít, hogy milyen gyönyörűen táncolsz ezekkel a létrejött energiákkal. Ez egy tudatosság, ami elvisz téged oda, ez a legfontosabb. Ez a lényeg: “Mennyire vagyok képes tudatossá válni a saját erőmre? Mennyire tudok csendessé válni; mennyire tudok szeretetteljesé válni? Mennyire tudok spirituális lénnyé válni az emberi megtapasztalásban, hogyan tudok még tudatosabb lenni?”

 

Fókuszálj a tudatos átalakulásra

Az utazás a tudatosság kiterjesztését jelenti. Az energia jelenségek is ennyi csupán. Mindenféle csodálatos jelenséggel találkozhatsz utad során, de a legfontosabb az hogy: “Mivé lettem? Jobb emberré váltam? Jobb személyiséggé lettem? A béke, a szeretet, a jóság és a bölcsesség állapotában vagyok-e amikor befolyást gyakorolok a világomra? Csendes vagyok-e? Eltűnt a nyugtalanság az elmémből? Jobban tudatában vagyok-e a Legfelsőbbel való kapcsolatomnak? Képes vagyok-e sokkal több békét, szeretetet, jóságot és bölcsességet megnyilvánítani a saját teremben?” Ezek a legfontosabb megfigyelések, nem pedig az, hogy mennyi fényt látunk vagy mennyire rázkódik a testünk. Nem az, hogy hogyan táncolunk az energiákkal. Nem az, hogy mennyire erőteljesen tudunk tapsolni. Hanem az, hogy mennyire váltunk tudatossá. Ne hasonlítsd össze az energia élményeidet a másokéval. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy mennyire válok tudatossá a saját erőmre és arra, hogy ki vagyok én valójában. Mennyire erőteljesen vagyok képes áttranszformálni ezeket a belső energiákat és tudom behozni a világomba őket, fényesebbé téve azt. Mennyivel vagyok erőteljesebb, amikor kihívásokkal találkozom az életemben? Mennyire tudom jobbá tenni a testem, elmém és érzelmi lényem világát? Mennyivel több erőt vagyok képes kezelni az emberi megtapasztalásomban? Ezek a legfontosabb észrevételek.

 

Különböző energia megtapasztalások

Rengeteg energia megtapasztalásunk van az utazásunk során, de ez önmagában is egy fantasztikus utazás. A spirituális felébredés során néhány embernek lehetnek negatív tapasztalatai, míg másoknak pozitívak. Ez a tudatossági szintjüktől függ, hogy ők mennyire tudatosak, az élményeik jöhetnek elmúlt életekből, amelyeket ők még mindig magukkal hordoznak a lelkük mélyén. Mindezeken a tapasztalatokon alapszanak azok, hogy az egyéneknek milyen különböző energia élményeik vannak a spirituális felébredés során.

Ezek különböző szinteken történhetnek: fizikai szinten, érzelmi szinten, mentális szinten és spirituális szinten. Mindezek megnyilvánulhatnak ezeken a különböző szinteken attól függően, hogy az egyén hol tart a tudatosságában. A spirituális felébredés során természetesen van olyan is, aki egyből a meditáció mélyére képes hatolni. Más pedig azonnal elkezd sírni vagy különböző érzelmi traumákat átélni, de mindezek elkezdenek majd eltűnni. Néhány embernek nagyon erős fizikai megtapasztalásai lehetnek. Ez attól függ, hogy te hol tartasz; hogy mire van szükséged. És mindez egy intelligens térben történik a Legfelsőbb Energia irányítása által, ami megnyilvánul benned.

Szóval a Kundalini utazás egy csodálatos utazás, egy misztikus utazás, egy utazás, ami a szabadságba visz téged. A jól-léted szempontjából nagyon fontos, hogy megértsd ezt az utazást. A Kundalini a valódi jól-létbe vezethet minket. Képes minket a valódi jól-lét helyére vinni.

Sri Vasudeva

Fordította: Bódor Enikő

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
iranyítástapasztalatok