Sri Vasudeva – A valódi jólét 40 / 39. nap – A betegségek felszabadító perspektívából történő szemlélése

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás

Képesek vagyunk a betegségeket kihívásnak tekinteni, melyek az áldás álruháját viselik számunkra? Ma arra invitállak, hogy vess egy pillantást a felszabadító betegségekre; hiszen nem kell áldozattá válnunk, inkább együtt működhetünk a Magasabb Énünkkel, és a természettel, a tudatosság evolúciójaként.

Felelősségvállalás a betegség áldásának felfedezése kapcsán

Képes a betegség hajtóerőként megváltoztatni minket? És képes az életcélunk kapcsán segítségünkre lenni, mely miatt idejöttünk, hogy megtapasztaljunk egy bizonyos betegséget? Hogy tanuljunk belőle és, hogy a betegség segítségével létrehozzuk a tudatváltást? Ez a tapasztalata a betegségnek egy áldás álruhában. Ez a teljesebb elképzelés a rossznak tűnő csapások közepette áldást kölcsönöz a lélek, tudatosság evolúciójának utazásához. Mindez arra ösztönöz minket, hogy egy másik szemszögből lássuk a dolgokat és, hogy felelősséget vállaljunk az együttműködésben, mely az emelkedés tudatosságát hozza el számunkra.

Ezáltal én a természettel összhangban dolgozom, a magasabb ÉN-nen belül, megtapasztalva az emelkedést a tudatosság terén. El tudod képzelni, hogy közülünk néhányunknak végig kell mennie végzetes betegségeken, megtapasztalva mindezt, ahol tudjuk, hogy a test el fog távozni? Áldozatokká akarunk válni, vagy látni szeretnénk, hogy ez a hajtóereje a változásnak, az áldása a betegségnek? Olykor pedig pihenés gyanánt van szükségünk egy betegségre életünk során.

Észre vesszük az áldását ami ebben megnyilvánul? Ez egy invitálás arra, hogy máshogyan közelítsük meg a betegségeket, ne úgy, mintha akadályok lennének, hanem hajtóerőként, mely átalakulásunkért felelős. A lélek, mely az elkövetkező életünk során megnyilvánul, előre eldöntve, hogy ezt a tapasztalatot akarjuk megélni, erre van szükségünk, mely hívogat minket. Ez a fajta tapasztalat az életcélnak egy részét képezi. Érdekes nézet mindez, igaz? Számomra ez nagyon felszabadító.

 

Bölcsen keresd az átalakulás lehetőségét a betegségben

Említettem neked, hogy az univerzumban van egy Isteni Elrendeződés, mely szerint minden történésnek oka van. Részletesen ezt a Karma Törvénye fogalmazza meg, mely leírja, hogy minden eseménynek oka van.  Tehát vég nélkül a betegségben létezünk, hacsak nincsen mögötte egy másik ok, mely feloldja ezt.  De vajon megteremti-e a gyengeséget mindez bennünk? Megteremti-e ez a blokkot mibennünk? Vajon ez csak egy mentális hit számodra vagy a valóság?  És vajon ez egy érzelmi blokkot alkot meg a számodra? A betegség felfed valamit nekünk, ami visszatarthat minket a tudatossága evolúciója terén?

Ha gondosan megvizsgálod ezt, akkor láthatod mindezt. Láthatod a negatív érzelmeidet, hogy hogyan hoznak létre nagyon gyorsan egy betegséget.  És amíg te a szimptómákkal vagy elfoglalva és azt kezeled, nem biztos, hogy foglalkozol az okkal. Az ismételt előfordulás a betegségben arra ösztönöz téged, hogy nézd meg, hogy pontosan mi alkotja meg az okot. Ami sokkal finomabb, szubtilisebb dolog, mint gondolnád. A betegség képes egy áldássá válni, ha bölcs keresőként szemléljük azt, és így számunkra az átalakulás hajtóereje lesz. Azt mondom “bölcs kereső”, mert a tudatlanság azonnal áldozattá tesz minket, átkozva életünket.

De a bölcsesség elindítja bennünk a kérdést: “Miért bukkant fel bennem ez a betegség? Mit akar mondani nekem? Mi az a tapasztalat, ami kialakulhat ebből? Mi az eredménye ennek a tanulási folyamatnak?”  Ez maga képes egy elképesztő felfedezéssel szolgálni, ami megváltoztathatja az egész tudatosságunkat és segíthet neked sokkal jobban kezelni a szituációkat, több rálátással fűszerezve azokat. Képes a betegség segíteni nekünk abban, hogy kicsit jobban tiszteljük a testünket és, hogy rádöbbenjünk, hogy az valójában egy ajándék? Képes a betegség segíteni nekünk abban, hogy egy nagy érzelmi szabadságban teljesebb térbe kerülhessünk, a megbocsátásnak köszönhetően, a harag fölé emelkedve? Képes a betegség elvezetni bennünket a hitrendszerünkön túlra; egy térbe, amiben hittünk és amiben realizálódik számunkra az, hogy van egy részünk, ami nélkülözi a betegségtudatot? Képes-e elvezetni minket oda, ahol láthatjuk, hogy a halhatatlan részünk létezik vagy ahol kapcsolatba tudunk kerülni a magasabb ÉN-ünkkel, legbelül Istennel? Ez egy józan elképzelés, tény, hogy a lélek az átalakulás irányába kíván elmozdulni, ami önnön részét képezi: tehát az átalakító tényezők nyilvánulnak meg a betegségben, és az átalakító folyamatok hozzák létre a betegségeket és ebben a tapasztalatban jelenik meg maga a folyamat.

Nyisd ki a tudatosságodat, hogy többet láss

Ez magától megnyilvánul beszéd nélkül is, mert van bennünk egy hely, ahol képesek vagyunk megtapasztalni a betegségek egy másfajta megközelítését. A lélek evolúciójában, ha hiszünk abban, hogy többek vagyunk egy fizikai testnél, akkor  kell lennie egy helynek belül, ahol a betegségeket egy jobb perspektívából láthatjuk. Csak a bölcs képes létrehozni a tudatváltást látva az áldást az álruhában. A kihívás az, hogy megértsük még jobban a lelkünket, hogy mélyebbre kerüljünk belül, a lényünkben és, hogy használjuk ezt, egy transzformatív elemként a spirituális növekedésünk kezdetén.

Azelőtt a kihívás előtt állunk, hogy még jobban megértsük a lelkünket, hogy mélyebbre hatoljunk önmagunkban. És az ottani tapasztalatokat átalakító erőkként kell felhasználjuk a spirituális növekedésünk tekintetében. Amikor egy betegség kapcsán kihívás előtt állunk, akkor ez megismétli folyamatosan önmagát és arra van szükségünk, hogy mélyebbre tekintsünk önmagunkban. Ez karmikus betegség? Ez egy olyan betegség, ami a tudatosságunkból ered, ami a múltból hordozza azt a lelkünkben és most visszajött és manifesztálódott ebben az életünkben? Van neki karmikus irányultsága? Ez a jelenség kifejezi, elmondja számodra a teljes történetet.

Képesek vagyunk használni a meglévő forgatókönyvet, hogy kidolgozzuk magunkból ezt a karmát, ami talán ott van és növekszik ebben a folyamatban? Ezt hívjuk egyfajta nyitottságnak, mikor többet látunk a tudatosságunk segítségével.

Azok, akik újfent megélik ismételve a betegség állapotát, azért történik ez meg velük, mert szükségünk van arra, hogy különféle módokon a magasabb tudatosság felé megnyíljanak és több féle szemszögből láthassák a létezést.

A betegség szerepe az evolúcióban az, hogy a tudatlanságból a halhatatlanságba kerüljünk

Mindig nagy öröm számomra, mikor látom, hogy valaki megnyílik a tudatosság irányába és más szemszögből nézi a betegséget, mely szabadságot teremt meg számára. Ők nem áldozattá válnak, hanem részt vesznek egy transzformáción, ami elvezeti a lelküket egy magasabb tudatosságba. Emlékezz, az élet célja az, hogy fejlődjünk a tudatosságunkban, nem csak az, hogy tökéletes egészségnek örvendjünk, ez a tudatosság fejlődése. Képesek vagyunk ezen a folyamaton keresztül, ebből a szemszögből látni a betegséget?

Közülünk akadnak olyanok, akik ki vannak téve ennek a kihívásnak, abban a térben, ahol a halhatatlanság létezik. Van egy tér bennünk, ahol a tudatosságunk megtapasztalása halhatatlan, melyben képtelenek vagyunk meghalni. A test

talán megbetegszik, talán van egy lelki blokkunk, talán rendelkezünk egy mentális elképzeléssel, ami megmérettet minket. De van egy tér, mibennünk, ahol találkozhatunk a kihíváshoz szükséges összes erővel, szilárdsággal, hittel, a magasabb éberségnek köszönhetően. Ez a meghívás valóban egy olyan helyen tud érvényesülni, ahol a halhatatlan tudatosság birodalma létezik. Ez az a hely, ami minden betegséget meggyógyít, vagy inkább felszabadít téged az összes betegségtudat alól.

Természetesen, ha tudatlan vagy (tudatlan azzal szemben, aki vagy), akkor az a legrosszabb betegség az emberi megtapasztalásodban. A tudatlanság azzal szemben, akik vagyunk, az létrehoz egy áldozati szerepet az összes többi betegséggel együtt. A tudatosság terébe érve, ahol megtudjuk kik vagyunk valójában, bekerülünk a halhatatlanság tudatosságába. Ez képes segíteni nekünk abban, hogy mesteri módon létezzünk az emberi tapasztalatainkban és így képesek vagyunk meglátni a betegségek formáját abból a térből, ahonnan az erő és halhatatlanság ered. Ez az a hely, ahol a betegségek egész tapasztalata szárba szökken és ahol kezelni tudjuk azokat magunk körül.

Tudatosságunk megváltoztatása

Amikor azokkal az emberekkel dolgozom, akik maradandó betegségben szenvednek, akkor az én örömöm segít rajtuk, abban, hogy egy olyan helyre kerüljünk, ahol azt érzik, hogy legbelül nincs betegség. Így képesek megérteni a betegségük forgatókönyvét, hogy miért van jelen a betegségük és így áldásként tisztelettel üdvözlik ezt a fajta jelenséget. Ez még nagyobb örömöt ad nekem, mikor ezek az emberek ebbe a térbe jönnek velem. Amikor találkozom valakivel, aki a betegség állapotában van, akkor jómagam mindig megmutatom neki, hogy hogyan tudja a tudatosságát megváltoztatni, észrevéve az áldását ennek az eseménynek. Ez egy meghívás a számodra, hogy felszabadultabb szemszögből láthasd a betegséget, egy másik perspektívából, ami segíthet nekünk megtenni a következő lépést, lélekként, a formálódó tudatunkban.

Sri Vasudeva

Fordította: Keresztes Attila

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
spirituális gyógyításShri Mataji