Eleget játszottunk, ideje hazamenni, de ide nem lehet erőszakkal betörni – keleti pszichológia, India bölcsessége

 In elme és a nyugati, keleti pszichológia, PSZICHOLÓGIAI ÉS TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI CIKKEK

Eleget játszottunk és szenvedtünk, ideje hazamenni… De nem az a megoldás, hogy szentként viselkedünk, mert attól nem leszünk szentek, csak álszentek… A keleti pszichológia szerint a tudat tapasztalatokat szerezni jött ide ideiglenesen a Földre. Egy szellem, lélek nehezen tud tapasztalni, így magunkra öltjük a „test nevű ruhát”. Ám ahogyan egy társas játékkal is könnyen azonosulunk – aminek semmi tétje sincsen -, úgy merülünk bele túlságosan ebbe a játékba, aminek nem az az egyedüli célja, hogy kifizessük a számlákat, vallják a bölcsek. Miért akarunk hídra házat építeni? Miért azonosulunk túlságosan a folyton változó, felmerülő dolgokkal? Miért nem arra figyelünk, aki megtapasztalja mindezt? Aki magára öltötte a ruhát? – keleti pszichológia, India bölcsessége

A Mennyországba nem lehet betörni – keleti pszichológia, India bölcsessége

Keresni csak akarattal lehet, de a Mennyországba nem lehet betörni… Az anyagi dolgokat valóban leg többször akarattal lehet elérni. Sok munka, harc árán. De mi magunk nem valamilyen harcnak vagyunk a végeredménye… A létezés részei vagyunk, nincs titok. Már azok vagyunk, nem kell elérni! Csak az elmének kell ezt felismernie, ez minden, ami bármikor megtörténhet. Nem a titok van elzárva, hanem a mi fejünk, amiért tele van túl sok felesleges infóval, amiben hiszünk, nem látva a lényeget, egyfajta fekete szemüveget létrehozva… És úgy tűnik ennek ellenére mégis kutatnunk kell önmagunkat (önkutatás), hogy idővel felhagyhassunk a kutatással és az lehessen ami már van. De, amit kierőszakolunk az eleve nem lehet tökéletes. Már maga az eljárás sem. Azonban, ha megadjuk magunkat az életnek, akkor a pokolba is boldogan megyünk, mert már nem félünk semmitől sem… Többé nincs olyan dolog, amitől függnénk.
Helyette sajnos azt mondjuk: „ha ez meg az lesz, boldog leszek…” De így feltételhez kötjük a boldogságot, vagyis a körülményektől függ mindez, ám hogyan tudnék minden percben mindent megváltoztatni magam körül, hogy olyan legyen, amilyen nekem teljesen megfelel? És mi lesz a többi emberrel, akik mást akarnak? Ez teljesen abszurd.

A logika logikátlansága, az ellentétek csak a fejben léteznek

Az is furcsa, mikor szenvedünk egész életünkben és azt mondjuk, bárcsak ne lenne halál, mert akkor örök élet lenne. Ez tiszta logika, de nincs értelme. Mert az ellentét valójában nem ellentét, hanem barát. 14 évesen ezt így fogalmaztam meg: „Nem szeretnénk annyira a nyarat, ha nem lenne tél.” Hiszen, ha nem lenne ellenség, akkor csak barát lenne. De mennyire felszínes lenne az a barátság? Nem lenne tartalma… Az élet, a létezés nagyobb, mint a logika.

A dialektika teljesebb a logikánál. A valóságban nincs ellentét, csak a róla alkotott mesterséges, elfogult képben (lásd elme). Ez az oka annak is, hogy mikor a katona haza jön a harcból akkor lehangolt és nem akkor mikor harcol. Olyankor tele van élettel, pedig életveszélyben van. Volt egy szomszédom ő katona volt. Érdekes megfigyelni, hogy mikor a halállal szembe nézünk akkor élünk igazán. Nincs ellentmondás. Akkor nincs múlt, jövő, fantáziálás, csak a valóság. Akkor a piszlicsáré problémák azonnal eltűnnek… Így az eksztázis és a halál összetartozik. És, aki meditál az nemcsak harcosként a testét kockáztatja, hanem teljes mértékben „megöli” az egóját, hiszen ezt gyakorolja. És az ego fél a megsemmisüléstől. De csak így lehet feltámadni és teljes életet élni… Ezért Indiában a ksatriya az a kaszt (ksatrija, lásd harci kaszt), melyből a legnagyobb bölcsek emelkednek ki, pl. Mahávira. De gondolhatunk a japán kultúrára és a szamurájokra is. Ők voltak a legjobb katonák.

Jöjjön, aminek jönnie kell. „Legyen meg a Te akaratod.” Ez a helyes hozzáállás, ebben már nincs egoizmus. De közben önmagunknak kell maradnunk. Krishna mondja: „Fájdalomban és élvezetben, maradj ugyanaz.” Vagyis mi az, ami mindig itt van? A forrás… Függetlenül attól, hogy abból boldogság, vagy fájdalom merül fel. Mind a kettő természetese, de a szenvedést már az elme hozza létre, ahogyan a múlthoz ragaszkodik és nem engedi tovább a rossz érzést… Ilyenkor bölcsen nem egy leírást követünk, egy forgatókönyvet, hanem az életet. Spontán. Talán ezért mondta Gurdjieff: „Az úgynevezett vallásos emberek, Isten ellen vannak.” Mert ekkor folyamatosan bíráljuk a dolgokat, bűntudatot létrehozva. Ezt így, azt úgy kellene csinálni stb. De, ha ez mind Isten alkotása, akkor miért kell lemondani róla és miért kell bírálni azt? Csak az álszent viselkedik úgy, mint egy szent. Nem véletlen, hogy a nagy bölcs, Bodhidharma a saját fejére tette cipőjét, mikor a királlyal találkozott. Miért ne, melyik természetesebb, koronát vagy egy másik tárgyat pl. cipőt hordani a fejünkön? A megvilágosodott ember, mindig nevet, a komolyság betegség… Jézus és Szókratész is nagyon provokatív volt, nem mondhatnánk Jézusra, hogy jámbor ember, aki saját elmondása szerint is kardot hozott magával. Jól tette, de sajnos félreértették. Az idézet és erről további infó: Ezernyi hitrendszer, vallás van, de csak egy Isten. Az ego ellenség? Vagy egy hasznos eszköz? Csak egyszerűen találja meg önmagát

Jelentkezzen az online vagy személyes (Bp. 3. ker. mellett) konzultációra

Személyre szabott megoldás már első alkalommal: kérem a konzultációt

Keresztes Attila

Keresztes Attila, a cikkek írója

 

AJÁNLOTT CIKKEK

A KERESENDŐ SZÖVEGET ITT KELL BEGÉPELNI ÉS UTÁNA ENTER-T NYOMNI

Privacy Policy Settings

google-analytics
Isten, béke, harmoniatestzsír, BMI, kalória