A buddhizmus vallás alapjai, tanai

 In buddhizmus és pszichológia, Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek)

     Forrás: Seung Sahn, a zen iránytűje

  A buddhizmus tanai


A Tripitaka 84 000 szútrát tartalmaz. De a lényeg, hogy nem csupán infókra van szükség, hanem saját megtapasztalásra. Ebben segít többek között a meditáció.Tehát, ahogy a mondás tartja: ,,egyetlen tett is jobb, mint tízezer gondolat.” A 3 buddhista fő irányról már írtam, lásd hínajána, mahájána, vadzsrajána. Ezek utólag alakultak ki, nem pedig előre Buddha alkotta meg ezt a három irányt – buddhizmus alapjai, buddhizmus tanai, buddhizmus vallás.

A legfontosabb a buddhizmus tanai szerint – és ez a cél az összes buddhizmusban azonos -, hogy elérjük a megszabadulást, nirvánát. Így kiléphetünk a vágyaink túllépése által az állandó leszületésből, a lét forgatagából (szamszára). Ez az egyetemes szubsztancia (egyek vagyunk mindennel) megtapasztalása. Tehát először elérjük a bölcsességet (pradzsnya), aztán segítjük az összes lényt ugyanebben.

A három fő csapás közül találkozhatunk leírásokkal. Pl. a hínajánában: a névről, formáról, létről és nemlétről a gondolkodás segítségével, így intellektuálisan hallhatunk. Ez egyfajta leírás az útról. Olyan, mintha soha nem ettünk volna mangót, de a zöldséges leírja az ízét, hogy könnyebben tudjunk dönteni. Itt a nirvána, az üresség elérése a cél. Utána a mahájána megtanít arra, hogy mit kezdjünk az ürességgel, a nirvánával és hogyan tudjuk a többi lényt is segíteni abban, hogy elérje ezt, ha akarja. És akkor jön a gyakorlatias zen-buddhizmus, ami azt mondja, hogy ne a leírással törődjünk, hanem a tapasztalattal. Kóstoljuk meg a mangót, mert ezzel azonnal megtapasztaljuk milyen az, amit még száz könyv elolvasása sem pótol… A zen nem magyarázkodik pl. az abszolútumról, csak ül, azaz meditál, megtapasztalja azt, ami van. Azt mondja, nincs semmi: Buddha, isten, elme és mégis van Buddha, isten és elme… Mert ez leírhatatlan, de megtapasztalható.

 

A szenvedésünk fő oka a buddhizmus vallása szerint – buddhizmus vallás és alapjai

 A szenvedésünk fő oka a gondolkodás, és, hogy nem akarjuk észrevenni, hogy ez a világ változó. Mi abba akarunk kapaszkodni, ami állandótlan. Ez olyan, mintha innen a Földről fel akarnánk ugrani a Holdra, űrhajó nélkül két lábunk segítségével. Lehetetlenség. A buddhista ezért a menedéket keres a 3 kincsben.

Az élet szenvedés, melyet nem a dolgok, hanem a gondolkodás szül – A három kincs

A nemtudás állapotának megtartásával megszűnik a kényszeres gondolkodás, ami szenvedésünket szüli. Így kibontakozik a valódi békénk és a lelki nyugalmunk. Ahogyan nem lakhatunk jól mérgezett, vagy olyan étellel, ami nem tápláló. A meditáció segítségével végre megtaláljuk valódi „lelki ételünket”… Ugyanis nem a dolgokkal van a baj, hanem a róla alkotott elképzelésekkel, melyekkel identifikálódunk (azonosulunk):

Nem a világ, hanem a mi hozzáállásunk okozza szenvedésünket – boldogság, boldogtalanság, paranoia, patológia, betegségek, ego

És most nézzük meg a gondolkodás megszüntetésére a 3 orvosságot, mely elűzi szenvedésünket, de előtte tisztázzuk, hogy mi az az öntudat.

 Az öntudat 3 részből áll a buddhista vallás szerint

– érzelem (pl. fájdalom és öröm)

– értelem (pl. megértés)

– akarat (pl. cselekvés)

Ez a három felhő eltakar mindent, ez okozza a problémát.

A gondolkodás létrehozza

– az időt

– a teret

– és az ok-okozatot

Mikor a fenti három felhő nincs összhangban, létrejön a szenvedés.

A 3 kincs a buddhizmus tanaiban

1. Buddha (felébredett tudat)

A buddhizmus tanai szubjektív vallásra utalnak, mely során önmagunkba hatolunk. Vagyis nem egy rajtunk kívül álló istenséget kezdünk el imádni szubjektív módon, hanem eggyé válunk a Buddhával, ami mindannyiunkban benne van. Hiszen mindannyian isten részei vagyunk. Ahogy a kezeink is hozzánk tartoznak… A kint és a bent lassan eggyé válik. Először azonban az önmagunkon kívüli Buddhában kezdünk el hinni, amíg önmagunkban meg nem találjuk őt. Az érzelmi tapasztalat lassan összeköttetésbe kerül a spirituális gyakorlással, a megvilágosodás keresésével. Először olyanok akarunk lenni, mint pl. Sákjamuni Buddha, aztán a gyakorlással minden Buddhává válik. Megáll az elme és beköszönt a szamádhi. Ami pl. a Rádzsa jógában a nyolcadik szint, lásd:

Egy komplex, gyakorlati rendszer – depresszióból a megszabadulásig (az örök boldogság és béke országába) – tévhitek a jóga oktatásról, jóga kezdőknek, hatha jóga, Ashtanga jóga, Rádzsa-jóga, jóga légzés és meditáció, a valódi jóga alapok, a jóga története

A buddhista hisz istenben szerintem, sőt mindenben hisz, hiszen mindenben istent látja. Ahogy Einstein mondta, vagy semmiben látjuk meg a csodát, vagy mindenben. Szóval semmi nem különbözik semmitől.

2. Dharma (igaz út, szabály)

A szabály, fegyelmezettség mindenben megtalálható. A Nap nappal feljön, de éjszakára mindig rendre helyet cserél a Holddal, a gravitáció folyamatosan működik stb. Ahogyan a zen olyan gyönyörűen és költőien kifejezi: ,,Minden hópehely a megfelelő helyre esik.”
A sok értelem, gondolkodás sok problémát szül. Gondoljunk egy rendszerre, ami minél összetettebb, annál nehezebb működtetni. Így látszólag megkönnyítjük a dolgokat, de valójában annak ellenkezője történik meg. A nemtudó állapotba kell tehát visszatérnünk. A megértésre és nem leírásra van szükségünk. Mert így nevet és formát hozunk létre. Ha ez megszűnik, mert mögé látunk, akkor rájövünk, hogy ,,az ég kék, a zöld fű.” És a zen mester furának tűnő választ és rejtvényeket (kóanokat ad), amik agyalással nem fejthetőek meg, mert magasabb szintről érkeznek hozzánk… De, ha egy kutyát megkérdeznénk, milyen kutyának lenni, talán ő is hasonló választ adna, mint egy zen mester, akit a megvilágosodásról faggatunk. Hogyan lehet elmondani az elmondhatatlant? Hogyan lehet hülye kérdésre válaszolni? Pl. milyen íze van a sárga színnek? Bármit mondunk minden hazugság lesz…

És akkor még nem beszéltünk az erőszakról: ,,ezt akarom, azt akarom” stb. Vajon erőszakkal kinyithatjuk a bennünk lévő virágot, vagy inkább türelemre, alázatra, és gyakorlásra lesz szükségünk az erőszak helyett?

5 előírással találkozunk, ami szinte minden nagy világvallásban megtalálható és az összes buddhista irányzatban:

– tartózkodás attól, hogy érző lényektől elvegyük az életet (ide tartozik a vegaság is)

– hazugságtól való tartózkodás

– lopástól való tartózkodás

– bódító szerektől való tartózkodás

– paráznaságtól való tartózkodás

(pl. koreai zen-buddhizmusban törekszenek arra, akik letették az öt fogadalmat, hogy párjukkal, azaz egy partnerrel folytatnak csupán szexuális kapcsolatot).

Buddha mielőtt meghalt egy tanítványa megkérdezte, hogy mit kövessenek, ha ő már nem lesz közöttük. És ő azt mondta, hogy ezt az 5 szabályt.

3. Szangha (közösség)

Ez jelenti a gyakorlást, helyes életvitelt. Együtt is szoktunk gyakorolni, elvonulni, hogy intenzívebben is tudjunk lelki életet élni. Ilyenkor az erkölcs lényünk középpontjából ered, mint mikor a törvényt akkor is betartjuk, ha nem ellenőrzik, lásd szociológiában az internalizálás fogalmát. Különben csak megjátszás az egész… Így a lényünk középpontja mozdulatlan és másokat is segítünk, de nem rájuk erőszakolva, kézzel vassal hirdetve az igét stb. A helyes irány tehát mások és önmagunk megszabadítása kell, hogy legyen, ez a fajta gyakorlás a sílá.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Segítsd kérlek támogatással a honlap fenntartását, kutatómunkámat

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
buddhizmusbuddhizmus