Hogyan tudok meglévő munkahelyem mellett (vagy új, általam kiválasztott témájú vállalkozásba kezdve) sikeresen vállalkozni, hogy biztonságba érezzem magam?
 |
Gondoskodnunk kell önmagunkról, mert a nyugdíj vélhetően megszűnik. De még az előtt is van élet.:) Ha van egy ötleted, de ismeretlen számodra a marketing, akkor segítünk felépíteni a vállalkozásodat. Sok embernek jelent problémát, hogy anyagi lehetőségei túl szűkösek. Vállalkozóként a határ a csillagos ég. És jóllehet, ha az ember azt csinálja, amit szeret akkor az átsugárzik rajta. De azért érdemes olyan stratégiákat alkalmazni, amik szavatolják az eredményt számunkra, így biztos a győzelem. Indítsuk be közösen a vállalkozásodat, hogy elindulhass ezen a klassz úton, ahol a magad ura vagy. |
A következő témákban adjuk át a konkrét feladatokat tartalmazó hanganyagot a konzultációk alkalmával, mely összesen 2 és fél óra hosszúságú
- Pénzügyi intelligencia, anyagi függetlenség (37 perc)
Nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt, hogy hogyan tudunk hatástöbbszörözést létrehozni.
Ez azt jelenti, hogy kevesebb munkával egyre több pénzt teremtünk.
- Hatékony, lényegletörő marketing (74 perc)
Sokan azt hiszik a marketing ott kezdődik, hogy eladok valamit, és amikor a barátod hívod meg ebédre és ő nemleges választ ad, az is marketing? Érzed, hogy ráharapna (szó szerint), de aztán megakad a dolog és képtelen vagy neki kedvet csinálni és hoppon maradsz. Persze főleg vállalkozás szinten szeretnék erről beszélni miután több céggel dolgoztunk sikeresen együtt és leszűrtem a lényeget.
- Reklámszövegírás a pszichológia szemszögén keresztül (37 perc)
Mik azok az alapelvek, mely segítségével élővé válik a reklám. Jómagam PR szakon végeztem a főiskolán és utána tanultam pszichológiát, de az igazi fogásokat az élet iskolájában lehet ellesni. Nézzük át ezeket közösen.
|
|
"Attila marketinges tanácsadásának legfőbb haszna az volt a számomra, hogy adott egy fontos lökést a munkámban, pont amikor kellett. A sok-sok hasznos információ mellett kinyitott egy csomó kaput, valami szilárdabb keretet kaptak a kósza ötleteim, ezért már nem kószálnak, hanem elindultak az útjaikon."

|
"Ingyenes marketing eszközöket, trükköket kaptam, mellyel rögtön láttam, hogy bevételem megtöbbszörözhető. Attila segítségével újra kell értékelnem a marketingről alkotott elképzeléseimet, mely valójában nagyszerű játék és rengeteg lehetőség van benne. Hihetetlen, ha belegondolok, hogy régebben azt hittem nincs tovább, most meg alig várom, hogy lelkesen belekezdjek a sok újonnan kapott nagyszerű ötlet megvalósításába."

|
| ,,A Sikerpakk sokat segített. Sokszor nekifogtam a gyakorlatoknak, de az én egyéniségem, elég halogatós. Mikor sikerült végre végig csinálnom, sokat változott az életem. Tudok tervezni és célokat építeni. Gondolkodásom már "normálisabb", az Én célomat képviseli. A meditálási "gyakorlataim" sok boldogságot adnak!" |
|
|
Másodszor, a csomag emellett egyéni oktatókonzultációt is tartalmaz
- Fontos, hogy személyre szabottan haladjunk, és megtárgyaljuk a tapasztalatokat, feladataid megoldásait.
- A felmerülő kérdéseidre is válasszal szolgálunk.
- Így biztosan fenn tartjuk a motivációt is.
A konzultációk hozzávetőlegesn egy órát tartanak.
Miután megrendelted a csomagot telefonon egyeztetünk időpontot és a konzultációra Budapesten a III. kerület vonzáskörzetében (Batthyány tértől 25 perc) kerül sor, Keresztes Attila vezetésével. Kérlek akkor rendeld meg az egyéni konzultációs csomagot, ha kész vagy arra, hogy változtass és napi szinten minimálisan 20-30 percet rá is tudsz erre szánni.
Mire elvégzed a programot egy saját könyvnyi füzetet fogsz teleírni saját tapasztalataiddal. Lesz egy könyved, mely szó szerint rólad szól majd.

 |
Csak elégedett ügyfelektől fogadunk el pénzt, miután megszolgáltunk érte
A konzultáció után kell fizetned, ha elégedett voltál. Így indokolatlanul elállhatsz a konzultációtól és békében válunk el egymástól, megköszönve, hogy adtál nekünk egy esélyt. Az oktatókonzultáció ára 5.000 Ft + Áfa / alkalom (ebben az árban minden, a hanganyag ára is természetesen benne van, melyet a konzultációk alkalmával adunk át). Javasolt részvétel 4 alkalom, de természetesen nincs megkötés. |

Ha rajtad kívül ismersz még egy vagy két lelkes és hasonlóan nyitott jelentkezőt, akkor kedvezményt adunk nektek.
Összesen (konzultációval és a hanganyagokkal) 1 fő esetén (5.000 Ft + Áfa / alkalom),
2 fő esetén (4.000 Ft + Áfa / fő / alkalom),
3-6 fő esetén (3.500 Ft + Áfa / fő / alkalom) az oktatókonzultáció ára.
Javasolt részvétel 4 alkalom, de természetesen nincs megkötés.
Minden világos (?), vagy van kérdésed, akkor írj nekünk, hogy segíthessünk:
Megrendelem a Sikerteremtés bátor, kezdő vállalkozóknak egyéni oktatókonzultációs csomagot
Ha már meglévő ügyfelünk vagy és minden adat változatlan (számlázási cím is), akkor küldj egy mailt az címre rendelési szándékodról nevedet is add meg (írd meg, hogy a Sikeres Vállalkozás csomagot kéred) és így nem kell újra kitöltened ezeket a mezőket. Ha azonban szeretnél adataidon változtatni, akkor új e-mail címet adj meg kérlek. Fontos, hogy minden esetben létező e-mail címet adj meg, hiszen a további információt arra a címre fogod megkapni.
A postacímre csak abban az esetben van szükségünk, ha előadásaink hanganyagát rendeled meg tőlünk, hiszen oda fogjuk kiküldeni a csomagot. A feliratkozással jóváhagyod, hogy hír és reklám leveleket küldjünk neked. Adataidat bizalmasan kezeljük és bármikor leiratkozhatsz listánkról (levelünk alján lévő linkkel).

Kezdőoldal


|