Ennyivel segítőkészebbek az emberek, ha köszönetet mondunk érte – pozitív pszichológiai érdekességek, hála és köszönöm

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), pszichológiai érdekességek

 

.Forrás: Journal of Personality and Social Psychology, Adam Grant és Francesca Gino

.
Vajon mi történik pszichésen, ha valamit megköszönünk és, ha adakozunk (hála és köszönöm)? Ezekre a kérdésekre egy pszichológiai tanulmány segítségével találtuk meg a választ, melyet a pozitív pszichológiai érdekességekhez sorolnék.

 

 

A köszönöm ereje

Ne gondoljuk, hogy a ,,köszönöm” szó elcsépelt, mert az ereje igencsak kimutatható pszichológiai kutatás segítségével és nagyon sokat jelent a másiknak. Nyilván nemcsak a szavak erejéről van szó, de érző lények vagyunk, így minden hatással van ránk. És mindennel könnyen azonosulunk, mely sok esetben az empátiának, együttérzésnek is köszönhető. Egy kutatás szerint, mely során egy munka iránt érdeklődő megköszönte a visszajelzést, több mint kétszer annyian segítettek motivációs levelével kapcsolatos kérésében. Tehát azáltal, hogy leírta a ,,köszönöm” szót, a kutatásban részt vevő „HR-eseknek”, közülük dupla annyian segítettek, azokkal szemben, akiknek nem írta le ezt a szót.

Ugyanis a másik fél megerősítést kap ezáltal, még, ha nekünk ez sablonosnak is tűnik. Talán ezért mondja a reklámpszichológia, hogy a másik problémájáról bőven kell írni, még, ha nekünk ez túl soknak tűnik érzékeltetve a megoldást is. Visszatérve a köszönömre, a másik fél fontosnak érezheti magát, hasznosnak ezáltal. Emellett további cselekvésre is ösztönzést kap az illető. Emellett, akiknek megköszönünk valamit, az mással is nagyvonalúbb lesz, tehát közvetett módon másoknak is segítünk ezzel.

 

Az adakozás és hála pszichológiája

Ha hálát élünk meg, mikor kapunk valamit, akkor az egyértelműen elősegíti a további adakozói tevékenységet. És tévedés azt gondolni, hogy a különféle társadalomban elfoglalt szerepünk hatására történik erőteljes adakozás (pl. koldus és adakozó). Azt érezzük, hogy számítanak ránk és ez sokat jelent. Ez hasonló ahhoz, amikor valaki egy vad idegen emberre bízza a bőröndjét a reptéren, amíg ki megy a mosdóba.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
verbális kommunikacióillat