Ízelítő a boldogságból és bőségből (élő előadásaimból válogatva)
 |
Jómagam a személyes varázsban hiszek, amikor kis csoportban találkozunk, mert akkor a leghatékonyabb a fejlődés. Kérdéseidre tudok reflektálni és emellett tudlak motiválni. Nincs félreértés és személyre szabott megoldással szolgálhatok. Így együtt dolgozunk meg közösen a sikerért. Mindenesetre, ha első lépésben otthonodban hallgatnád meg előadásaimat a kényelmes foteledben, akkor erre is van lehetőség. Összegyűjtöttünk neked néhány előadásom, tréningem hanganyagát, amit szívesen elküldünk neked, ha szeretnéd meghallgatni őket. Sőt, feladatokat is találsz benne, ha szívesen dolgoznál önmagadon. |
Inkább legyen több, mint kevesebb
Több módszert küldök el neked, hogy kiválaszthasd a legmegfelelőbbet. Személyre szabott, egységes rendszerré alakítani ezeket a személyes találkozáskor van lehetőség. Ha azonban éppen telt ház volt és nem tudtunk már neked helyet biztosítani, vagy valakit szeretnél meglepni, akkor is ajánlom ezt a csomagunkat vagy először csak távolabbról ismerkednél velem.
A következő témákat tartalmazza hanganyag formájában a csomag
- Boldogság gyere haza! (48 perc)
Hogyan érdemes megközelíteni ezt a rengeteg információt, amitől sokszor láthatatlanná válik az erdő? Mi köze a félelmeknek a boldogsághoz?
Vajon miért nincs sok embernek saját tapasztalata, saját értékrendje, ami erőt, biztonságot és kitartást kölcsönöz nekünk?
- Miért fogy a pénz bőség helyett? És hogyan motiválhatjuk magunkat? (39 perc)
Miért a gazdagoknak kedveznek a törvények? Milyen pénzügyi intelligencia fejlesztésre van szükség pontosan? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Emellett a céljaink (mely igazán motiváló) megalkotásáról is szeretnék beszélni, mely híd az álmaink megvalósításában. Működik-e a bevonzás?
- Bőség (52 perc)
Alapvetően egy másik attitűd kell a vállalkozáshoz. Hiszen sokszor 10 vállalkozásból 9 tönkremegy 5 éven belül. Ezért fontos, hogy sokat tanuljunk mielőtt belekezdünk.
|
|
"Szeretem a szövegeidet, tetszik a humorod, és tudod mi az érdekes? Az, hogy fiatal vagy és lelkes de mégis van hitele a szavaidnak, hihető vagy. Talán azért, mert amit teszel, mondasz vagy gondolsz valószínűleg összhangban vannak egymással.
A humorod meg még rátesz egy lapáttal, szóval Attila, maradj ilyen! Kellenek az iylen emberek mint te."

|
"A Boldogságbombát és Sikerpakkot rendeltem meg. Attila, nagyon köszönöm Neked, nagyon jól érzem magam a bőrömben, megtanultam szeretni önmagam és nincs bennem szorongás. Lelki gazdagságom által környezetem megváltozott, lelkesen csinálom azt amit szeretek."

|
| "Számomra nem csupán szakértő iránymutatásod segített, hanem emberi megközelítésed, megértő hozzáállásod és őszinte segíteni akarásod is, a nagyfokú nyitottság és széles látókörűség mellett. A találkozásunk olyan volt, mint az ókori mester és tanítványai párbeszéde. Köszönöm, hogy részese lehetek annak a csodának, amit a személyes találkozások alkalmával átélek." |
|
|


|
Ajándék a csomagban
"Ha ez lesz a diplomamunkád, akkor vagy engem vagy téged rúgnak ki a főiskoláról."
... mondta a mentorom a főiskolán, miután ezt a filmet megmutattam neki. Mivel aktuális a dolog ezt az elgondolkodtató rövid filmemet is tartalmazza a csomag. (8 perc) "Merj ne gondolkodni" címet viseli. A többi maradjon meglepetés. Télen forgattuk és imádtam egy szál pólóban flangálni benne a friss, kellemesen csípős hidegben.
|

A csomag a rövid filmen kívül összesen közel két és fél órányi hanganyagot tartalmaz, melyben konkrét feladatokat is találsz, ha kedved szottyan elkezdeni a gyakorlatba is átvinni a hallottakat
Így egy saját füzetet tudsz teleírni saját tapasztalataiddal. Lesz egy könyved, mely szó szerint rólad szól majd.
Kérlek, ha igazi változást szeretnél, akkor csak abban az esetben rendeld meg a csomagot, ha tényleg érzel magadban tetterőt arra, hogy elkezdj vele dolgozni rendszeresen (végig gondolva a hallottakat), mert azt szeretném, hogy örömödet leld benne.

 |
Csak elégedett ügyféltől fogadunk el pénzt, miután megszolgáltunk érte
A csomag kézhezvételétől számítva 8 munkanapon belül van lehetőség visszahozni a sértetlen hanganyagot a számla kíséretében, ha elégedetlen vagy vele. A postaköltségen kívül a teljes vételárat szó nélkül visszafizetjük. Megköszönjük, hogy adtál egy esélyt és békében válunk el egymástól. |

A hanganyagainkat tartalmazó csomag ára 4.800 Ft + Áfa, mely egész Magyarország területére tartalmazza az ajánlott postaköltséget is. Miután megrendelted csomagunkat kiküldjük a számlát, és átutalással kell azt kiegyenlítened. Ezt követve küldjük ajánlva a csomagot.
Ha bármiben tudunk segíteni, készségesen
és szeretettel állunk rendelkezésedre: 
Előadásaim hanganyagának megrendelése postán (Ízelítő a boldogságból és bőségből)
Ha már meglévő ügyfelünk vagy és minden adat változatlan (számlázási cím is), akkor küldj egy mailt az címre rendelési szándékodról nevedet is add meg (írd meg, hogy a Fotelcsomagot kéred) és így nem kell újra kitöltened ezeket a mezőket. Ha azonban szeretnél adataidon változtatni, akkor új e-mail címet adj meg kérlek. Fontos, hogy minden esetben létező e-mail címet adj meg, hiszen a további információt arra a címre fogod megkapni.
Kérlek pontos postacímet adj meg, hiszen előadásaink hanganyagát oda fogjuk kiküldeni. A feliratkozással jóváhagyod, hogy hír és reklám leveleket küldjünk neked. Adataidat bizalmasan kezeljük és bármikor leiratkozhatsz listánkról (levelünk alján lévő linkkel).

Kezdőoldal


|