Találj egy gurut és felgyorsul az önmegvalósítás fejlesztése – megszabadulás, szabadság, spirituális felemelkedés

 In Filozófiai cikkek, guru - üzenet a legmagasabb szintről

Spirituális guru mester régen és most

Régen nem könnyen adták át a mesterek, guruk a technikákat, beavatásokat (előbb bizonyítani kellett) és emellett kevesen tudtak írni, így a memóriánkra kellett hagyatkoznunk pár ezer évig. Most pedig mást sem találunk, csak eszközöket és segítőket. Jómagam is átadok több módszert, hogy kiválaszthasd a legmegfelelőbbet – spirituális mester, guru, önmegvalósítás fejlesztése, önismeret, boldogság, megszabadulás, szabadság, spirituális felemelkedés. És egy jó guru, spirituális mester pedig segít személyre szabni azt. Az igazi guru felszabadít és nem függőséget alakít ki.

És nagyon fontos azt is megnézni, hogy át tudja-e adni a tudást és, hogy eddig hány embernek adta át stb. Ugyanis előfordulhat, hogy pl. egy halálközeli élmény hatására kapott bepillantást, mely egész életét megváltoztatta (már nem azonosul régi önmagával), de ennek ellenére más eszközökkel próbál segíteni. Fontos, hogy ismerjük az utat az elejétől a végéig és ne csak egy szakaszt lássunk át belőle.

 

Hogyan találunk spirituális mestert magunknak és mit kezdjünk a saját vagy mások spirituális élményeivel? – spirituális fejlődés, spirituális valóság, spirituális dolgok, spirituális felemelkedés

Hogyan kezeljük a spirituális mesterünket, hogy a legnagyobb eredményt érhessük el vele – spirituális felemelkedés

 

Ítélkezés nélkül – önismeret és önmegvalósítás fejlesztése

Nehéz, ítélkezés nélkül élni, és kevés értelmünkkel törekedni rá. Kell egy alapvető áttörés. A gyerekek sem fejből nyomják. A meditáció segíthet ebben. De addig is érdemes elgondolkodni, hogy sokszor csak nem ismerjük az egész spektrumot és ezért indul be ez a folyamat. Pl. valaki ügyetlenül parkolt le a kocsijával. Elképzelhető, hogy előtte valaki éppen akkor a kocsiját szerelte ott és csak így tudott emiatt megállni az autójával.

És most már csak a végeredményt látjuk. De végtelen példát találhatunk. Mondjuk nincs kivasalva valaki ingje, mert elképzelhető, hogy bedöglött a vasalója reggel és időre kellett mennie valahová. Vagy zsírós a haja az illetőnek, mert lehet, hogy a családjával történt valami és sietve prioritást kellett tartania. Ki tudja?

 

 

A guru felgyorsítja a dolgokat – Boldogság, megszabadulás, szabadság, spirituális felemelkedés

Sri Vasudeva ,,Út az önmegismeréshez” (tanításaiból összefoglaló) című könyvében sokat mesél a guru kapcsolatról. És felhívja a figyelmet arra, hogy a guru jelenléte a lényeg és nem a fizikai találkozás. Persze az elején így könnyebben ráérzünk a lényére, de utána ezt az érzést (tudatosságot) kell tovább vinnünk. Segíthetnek a fényképek, videók, de az e mögötti erőt kell keresnünk önmagunkban. Ezt idézzük fel, mikor egyedül vagyunk. Mert a változás bennünk van, nem pedig valahol kint. Ha ezt érezzük, beindul a belső guru. Mit vált ki bennünk? Hiszen az bennünk van, a mi érzésünk, abba az irányba kell elindulnunk. Mélyítenünk. És ilyenkor a külső gurura már nem lesz szükség (6. csakrához, a mester csakrához érkeztünk el).

Tehát a guru, spirituális mester energiamezejére kell ráhangolódnunk. Ez a boldogság útja. Segíthet a fizikai test, de nem az a lényeg. Ő folyamatosan küldi az áldást és nekünk meg kell nyílnunk rá. És amikor ő nem lesz fizikai testben, akkor is kapcsolatba tudunk lépni vele. A jó mester, guru megszabadulásig végig vezet minket és bármikor kapcsolódhatunk hozzá. Önmagunkban. Sőt, Vasudeva azt mondja, hogy más mesterekkel is kapcsolatba léphetünk, akik már nem élnek fizikai testben. Ez az energiamező ugyanis folyamatosan létezik. De mindig a saját szintünkön fogjuk fel a mestert. És ez sokkal fontosabb a fizikai találkozásnál, hogy belül legyünk vele kapcsolatban. Vasudeva most is kommunikál mesterével, de más meseterek is támogatják őt. Nem muszáj ugyanis ragaszkodnunk egy guruhoz, a legjobb, ha mindenkiben meglátjuk a magasabb intelligenciát. Ez végső soron egy állandó erő, ami néha egy-egy formában is megjelenik, de halhatatlan. És nem a formát, hanem az erőt kell néznünk, ami működteti.

 

A csakrák elemei

A guru elindítja, beizzítja a gépezetet és felerősödik minden. Elindul a kundalíni. Inspirál minket. Megmutatja mire vagyunk képesek (megemeli a tudatosságunkat). Aztán egyedül is vissza kell tudnunk mászni ide. Erre a szintre. Minden csakra egy elemmel párosul. Koronacsakrához a tudatosságot kötjük, a homlokcsakra az elmével, a torokcsakra az éterrel, akashával, a tér vibrációival áll kapcsolatban. A szívcsakra a levegővel, az érzelmek hullámaival. A köldökcsakra a tűzzel, a vitalitással, dinamizmussal, önbizalommal, a szoláris energiával, az emésztés tűzével. A szexuális csakra a víz elemmel (mint szexuális folyadékok, vizelet). A gyökércsakra a pedig föld elemmel, a fizikai testtel, távozó széklettel.

 

Amelyik szinten tartunk, ott játszódnak le ezek a folyamatok. A kundalíni az elaludt energiára utal, mely elindul felfelé. Ezen dolgozunk fegyelmezetten. Indiában 3 fő minőséget különítenek el egymástól (lásd gunák, mint ősminőségek). A „tamasz”-t (közömbösség, lustaság), a „radzsasz”-t (aktív minőség) és a „szattva”-t (egyensúly). Mindig az egyensúlyra kell törekednünk, ha éppen nem abban vagyunk (a másik minőség kiegyenlítésével).

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
tudatosság, felemelkedésRamana Maharsi