Legyen béke, szabadság és egyetértés (a megoldás)

 In Filozófiai cikkek, önismeret, önmegvalósítás

Vajon, ha szinte mindenki vágyik a szabadságra, békére, egyetértésre, akkor mi az akadály? Többen vannak ellene, mint mellette vagy rosszul csináljuk és ennek köszönhető, hogy képtelen vagyunk ezt megtartani ezt az állapotot? Vagy lehet, hogy képtelenség állapotokat megtartani?

 

Természetes dolog, hogy ez ember a békére, szeretetre vágyik. Aki nincs ennek tudatában az is ezt teszi tudattalanul a maga szintjén, ahol éppen tart, hiszen folyamatosan tanulunk egymástól. Valamiben tehát ki akarunk emelkedni az is lehet ennek a közvetett vágyódása (pénz vagy tárgyak túlzott gyűjtése, csak egy szakmának élni vagy karriernek, sok ember állandó közelsége, mely körbevesz minket stb.) és ez abszolút érthető is. Arra érdemes vigyáznunk azonban, hogy ne essünk a ló túloldalára és, hogy észrevegyük mi van ezek mögött. Így a másolat helyett a valódi béke, szabadság és egyetértés köszönhet ránk.

 

Útközben elhagytuk az utazót?

De vajon akkor most miért tartunk itt (erkölcsi, gazdasági, természeti válság)? Talán azért, mert miközben a technológia, a tudományok, az infrastruktúra stb. fejlődik egy valamiről elfeledkezünk. Önmagunkról. Hogy mi mit tanulunk ebből és minek mi az értelme. És már önmagunk megismerése helyett csak rohanunk a cél felé sebesen. Csodálatos nagy épületeket létrehozni az új technikai kütyükkel együtt de a létrehozóról sem feledkezzünk meg. Sőt!

 

Csak a forma változik folyton?

Régen nagyon sok embernek kellett meghalnia, mert nem szeretett volna az elvárásokhoz igazodni és minden kornak megvannak a szabályai. Egyszer ebben kell hinni, másszor másban. De elég ennek hangot adni, senki nem vizsgálta azt, hogy ez valódi hit vagy csak visszamondott szavak, mely az elvárás étvágyát elégítették ki. Hiszen más fejben ismerni és más megélni azt. De hol volt belőle az egyén? A lélek? Vagy csak robotokként éltünk sokszor mindig más-más programmal a fejünkben. Egyszer A-nak, majd B-nek elnevezve azt.

 

A megoldás

Ha elkezdjük megvizsgálni elménk működését és rájövünk, hogy ez egy szuper számítógép, ám objektivitásra képtelen, akkor ráeszmélünk, melyre egyre többen ráeszméltek már, hogy ki kell lépnünk belőle, hogy igazán tudjuk kezelni azt és ne ő irányítson minket. Hiszen mi többek vagyunk puszta gondolkozásnál és gondolatoknál, mert különben hogyan sikerült volna ezt felfedeznünk? Létezik egy mélyebb valóság, ahol felesleges versenyezni egymással, legyőzni másokat, vagy megváltoznunk, ahol mindenki egy forrásból táplálkozik. Ahol a saját érdekeink helyett átadjuk magunkat egy magasabb intelligenciának, aki ugyan láthatatlan, de mégis átélhető. Akinek köszönhetően a fák felfelé nőnek a gravitáció ellenére, akinek köszönhetően a szívünk folyamatosan ver és a testünk működik, ami egy csoda, nincs rá magyarázat, aki működteti földünket. Ha az ember ezt átéli, ahhoz képest minden csak halvány lenyomata ennek, amit valaha átéltünk. A valódi békében nincsenek egyének már. Csak alázatos szolgák, akik folyamatosan a békében vannak és a legnagyobb áldásban. Mint a szerelmes, aki bármit megtesz kedvesésért és ezt örömmel teszi meg. Ahol mikor máson segítünk olyan, mintha önmagunkon segítenénk. Csak a belső átalakulás segíthet, hogy ne csak az önző elménket hizlaljuk, hanem odafigyeljünk egymásra. A puszta szó kevés, dolgozzunk önismeretünkön, hogy megváltoztassuk együtt a világot. A földünkön létrehozott több ezer éves változás szerény eredményekkel büszkélkedhet az önismeretet illetően, hiszen világunkban szinte nagyobb a káosz, mint valaha. Mi lenne, ha a változás önmagunkban folytatódna? Hiszen egy ember is csodára képes lásd pl. Teréz anya történetét.

 

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
agy, döntéshűség