3 mester mindenkinek elérhető – önismeret, pszichológia, boldogság, önmegvalósítás fejlesztése, pszichológus

 In Filozófiai cikkek, guru - üzenet a legmagasabb szintről

Ezek a cikkek sajátságos életszemléletemről szólnak, kérem ne tekintse őket szakpszichológiai írásoknak.

Hogyan kezdődik az önmegvalósítás? – önismeret fejlesztése, pszichológus, boldogság

Előbb utóbb minden ember felteszi a kérdést miközben gyorsan igyekszik az életben valamire vinni, hogy mi a fenének csináljuk mindezt? Mi a célja? Mi jó és mi nem az? Hogy kéne jól csinálni? Minél kevesebbet szenvedni és egyre jobban érezni magunkat? Mit kezdjünk a sok veszteséggel? Kire hallgassunk? Hogyan védekezzünk a lelki és fizikai problémák ellen (depresszió, betegségek, fásultság, stressz, harag, féltékenység stb.) – önismeret, pszichológia, boldogság, önmegvalósítás fejlesztése, pszichológus?

 

És ezután vagy egyedül útra kelünk, vagy keresünk segítséget, játszótársakat. És olyan emberre fogunk hallgatni, aki ki meri azt mondani, amit mi is gondolunk, mert így egy kicsit tompíthatunk a felelősségen (tisztelet a kivételnek). Hiszen azt mondhatjuk, hogy ,,én csak ő rá hallgattam, nem tudtam, hogy ez rossz tanács.” Lesz olyan, aki visszarángat minket a régi kerékvágásba: ,,vannak klassz gyerekeid és egy intelligens párod, szép házad, nem elég ez?” De az eltört és megragasztott vázát már nem tudjuk értékelni, az már nem ugyanaz… És ilyenkor másra van szükségünk, felejtsük el a vázát, menjünk egy másik irányba, amely felé már elindultunk. Nézzük meg mi van a dolgok mögött. Ne menjünk vissza a játékainkhoz többé. Eljött a felnőttség időszaka, nézzünk szembe a valódi valósággal, mely eddig is itt volt, csak mi mással voltunk elfoglalva.

 

Hogy kerülünk az útra? – önmegvalósítás fejlesztése

Amíg nem a szívünkre hallgatunk, addig általában a társadalomra. De ez összezavarhat minket, mert sok esetben nem a saját utunkat követjük, hanem a trendet. A társadalmat is egyének alkotják, akik nem az összes egyén árnyékát, hanem saját szívüket követik, legalábbis, ha boldogok akarnak lenni. És ez hozza létre a társadalmat. Nem trendeket, hanem a szív szavát… Persze a félelmek, vágyak könnyen visszahúznak minket és a változás sem azonnali, így sokan feladják. De mindig ott van a közelünkben egy segítség. Egy ember, egy könyve, egy tanulságos helyzet vagy példa…

 

3 mester, amely mindenki rendelkezésére áll – önismeret, pszichológia

Ha már eleget szenvedtünk az életben rádöbbenünk, hogy a belső világ fontosabb, mint a külső. Hiszen ha valaki depressziós hiába megy bárhova, önmaga elől nem tud elmenekülni és a depresszió elől sem. Ez a többi problémára is igaz. Az csak fájdalomcsillapító és bölcsebb szembe nézni a problémával. Ekkor a meditáció lehet az egyik mester, amelyik segít megtisztítani a régi sémáktól, súlyoktól.

 

Tudatosít. Szép lassan beszivárog a béke és boldogság az életünkbe. De ekkor már nem függünk egy partnertől, környezettől, munkától, hogy ezt az érzést megéljük, mert közvetlenül a forrásból táplálkozunk és nem egy adott helyzet mellékhatásaként köszönt be ez az érzés az életünkbe. Tehát lehet, hogy mi valójában nem is a másik emberre, hanem a szeretetre vágyunk? Amely bennünk van. A második mester, maga az élet. Amelyik visszajelzéseket (feedbacket) ad. Tükröt tart elénk. Ha ezt objektíven meg tudjuk figyelni, az már önmagában elég lehet.
Konkrét technika, lásd: A depresszió, kedvetlenség, rossz kedv, levertség, fáradékonyság, fáradtság egyik hatásos ellenszere, amit azonnal kipróbálhat a kedves olvasó

Talán ez fontosabb is, mint a meditáció, az első mester. De a kettő együtt nagyon ütős. Jönnek a szituációk és mi megfigyeljük őket. A sérülések rendszeresen előjönnek, megnyomódik az a bizonyos gomb, feltépik a sebet, mi pedig tudatosítjuk ezt és fejlődünk általa. És nem a szituációt fogjuk átkozni, vagy az illetőt, aki tudattalanul eljátszotta a szerepet, melyet az élet küldött nekünk, hogy tanulhassunk belőle.

Konkrét technikák, melyek a beteljesedés irányába visznek minket – spirituális, felszabadulás, megvilágosodás, megvilágosodott

És van még egy harmadik mester is, amelyik felgyorsítja ezt a folyamatot és ez nem más, mint a környezet. Nem véletlen, hogy pl. a pálosok és egyéb szerzetesek is sokat mászkáltak a természetben.
Lásd, Miért szeretünk énekelni a zuhany alatt és mi az, ami mindenki rendelkezésére áll ajándékként és azonnal feltölt minket és jó hangulatot kölcsönöz nekünk? – pszichológiai érdekességek, tudomány, tévhitek, hírek, természet ereje

De mellette, ha egy hiteles mester jelenlétében vagyunk, akkor is könnyebb dolgozni magunkon. De ekkor is fontos, hogy ne spóroljuk meg a munkát. A mester katalizátorként működik, de nem helyettünk fogja megoldani a dolgokat. Különben mit tanulnánk belőle? Ő csupán felgyorsítja a folyamatot és mutat egy példát, hogy lássuk el lehet érni azt az „állapotot”. De, ha nem mozdulunk meg, ős sem tesz semmit, hiszen ő is egy tükör. Ha jól csináljuk előbb utóbb megtaláljuk önmagunkban a mestert, aki mindenkiben ott van és akkor már elég csak őt követnünk, hogy tovább mélyüljön a dolog.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
bölcsességekmegszabadulás, igazság