A kínai gyógyászat hatékonysága

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), kínai orvoslás

Forrás: Kínai gyógymódok, gyógyulás a hagyományos kínai orvoslással, Stephen Gascoigne

 

Filozófiai alapok

Legalább négyezer éves gyógyászati rendszer és mélyenszántó filozófiai alapokra épül a kínai gyógyászat, mely a környező országokat is érinti: Korea, Japán, Vietnám stb. A kínai gyógyászattal az első nyugati kapcsolat kb. 1683-ra tehető, mikor egy holland orvos nyugaton megjelentett egy könyvet az akupunktúráról.

A hagyományos kínai orvoslás alapelve, hogy a qi (csí, azaz energia) áthatja az egész testet és az azt körülvevő környezet is. Ennek áramlását a jin és jang változása tartja fenn. Az egész világmindenség levezethető ez alapján, így a betegségek is feloszthatóak ennek segítségével. Maga az orvoslás nem egy sablon alapján történik csupán gépiesen, hanem egyfajta művészet…

A megelőzés és betegségek, terápiák

Az egészség megőrzésén van a hangsúly, de a meglévő betegségek kezelésében is nagyon hatékony a kínai gyógyászat. Egyszerű és mélyreható ez a rendszer. Már maga a táplálkozás is meghatározó és egyfajta terápiának fogható fel.

Ha belegondolunk, hogy ebből jön létre a vér, akkor ezt nem nehéz belátni. Használ masszázsokat, gyógynövényeket, akupunktúrát / akupresszúrát, légzésterápiát, moxát stb. Az akupunktúra csupán 10 %-a körülbelül a kínai orvoslásnak.

Érdekességképen írom le, hogy pl. a Japánban a már létező gyógymódok ezekre az elemekre hajazott:

– fürdőkkel való megtisztulás
– ártó szellemek kiűzése
– gyógynövények használata, pl. sintoista és buddhista gyógyító módszerek, lásd anno buddhista szerzetesek kiegészítették tanulmányaikat Kínában (a buddhizmus és pszichológia összefüggéseiről bővebben).

 

A qi szerepe

– energia szolgáltatása az anyagcsere-funkciók ellátásához
– a test melegítése
– klimatikus viszonyokkal, baktériumokkal, vírusokkal szemben védelmet nyújt
– a testnedvek megfelelő helyen történő tartása

 

A testnedvek szerepe

– a táplálék nedvesítése (nyál, emésztőnedvek, testnedvek, lásd agyban, gerincvelőben)

 

A vér szerepe

– hűti a testet
– befogadás, táplálás
– a qi anyagiasult forrása

A kínai orvoslás szerint, ha a qi és a vér harmóniája megbomlik, akkor az százféle betegség előidézője lehet és ez hat a testre és lélekre egyaránt. Ezért fontos a nyelv- és pulzusdiagnózis is a megfigyelésen és kikérdezésen túl.

 

Óvjuk gyermekeinket a betegségektől

Gyerekeknél fontos, hogy a hátukat, Veséjüket, hasukat melegen tartsuk, így védve a Gyomrot is. Emellett a kezüket, lábukat is melegen védve a Szív és Tüdő energiáját.

Ha kimelegszik a gyermek, néhány ruhadarabot vegyünk le róla és masszírozzuk őket rendszeresen (hatékony masszázs). Ne fürdessük túl őket és figyeljünk a táplálkozásukra, és óvjuk a felnőttek vitáitól, feszültségeitől.

 

Ismert gyógynövények közül néhány

– Sápadtság, fáradtság, szédülés, derékfájásra: Máj, Vese, Szív táplálása (meleg, édes) pl. kínai vadszőlőgyökérrel, mely táplálja a Vért és a jint (víz)

Ödéma (vizenyő): a szellem megnyugtatása, vizelés elősegítése, Lép erősítésére édes, kellemes íz, semleges energia, lásd kéreggomba (Szív, Lép, Tüdő érintett)

– Fáradtság, hasmenés, hányás: Lép erősítése, Nedvesség szárítása (Lép, Gyomor érintett), keserű, édes íz tartozik ide, meleg energia, fehér atractylodes gyógynövény van segítségünkre

– Gyomorfájdalmak: a Forróság eloszlatása, nedvesség szárítása (Máj, Epehólyag, Gyomor érintett), keserű íz, és hideg energia tartozik ide, tárnicsot érdemes választanunk.

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
Vega teszt, manuális medicina, ingerterápiák, komplementer terápiakínai gyógyászat, HKO, hagyományos kínai orvoslás