Dr. Ihaleakala Hew Len: nem találkozva a pácienssel gyógyítja meg őket – csak a szeretet ereje, iskolája, Ho’oponopono

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), pszichológiai érdekességek

Forrás: Dr. Ihaleakala Hew Len, ho’oponopono és Robert Ullman, Judyth Reichenberg-Ullman, Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok

A világ teljesen máshogy működik, mint hittük? – csak a szeretet ereje, iskolája, hatalma működik

Mi van, akkor, ha a világ nem úgy működik, ahogy gondoljuk, hanem teljesen máshogy? És ennek köszönhető a sok szenvedésünk? Mi van, akkor ha az emberi határ (pl. a psziché) nem ér véget a fizikai testünkkel. Hiszen pl. az édesanyák számtalanszor tapasztalják, hogy pontosan érzik, hogy gyerekükkel mi történik éppen. Ezen kívül hány ember számolt be arról, hogy megérez olyan dolgokat, amikre úgy tűnik nincs logikus magyarázat.

De meg lehet említeni a pszichológiában híres majomkísérleteket is. A történet lényege, hogy egy szigeten az egyik majom véletlenül beejtette a tengerbe a krumplit, ami el volt ásva. Így véletlenül megtanulta, hogyan tudja azt megmosni. Ezután a több ezer km-rel arrébb lévő majmok is elkezdték ezt csinálni, pedig egész biztos, hogy nem tudtak egymással kommunikálni – a szeretet ereje, csak a szeretet, a szeretet iskolája, a szeretet ereje, a szeretet hatalma, ho’oponopono mantra, Dr. Ihaleakala Hew Len.

 

A felelősség nem az, aminek gondoltuk?

Az, hogy adott helyzetre hogyan reagálunk, a mi felelősségünk. Pl. leüvöltjük a másikat, vagy próbálunk neki segíteni. Ezt mi döntjük el. De ha az ember a tapasztalatokból tanul, akkor teljesen logikus, hogy a felelősség nem merül ki az adott helyzetre történő egyéni válaszadásban… Hanem, minden – a sorstól kapott helyzet -, a mi felelősségünk. Minden szituáció. Ez azt jelenti hogy ha a környezetünkben történik valami, annak az az oka, hogy nekünk is közünk van ehhez. Mert zsák a foltját mindig megtalálja.

Ha valaki dühös, akkor folyamatosan tudattalanul ilyen szituációkba fog menni, hogy megtanulhassa a leckét, hogy láthassa magát kívülről. Pl. dühős eladó fogja várni a boltban. Akire vagy dühös lesz, vagy tanulva a leckéből önmagában is feloldja azt. Erről jut eszembe a Sedona-módszer, amely Lester Levenson fizikus, mérnök nevéhez fűződik, aki az orvosok szerint halálos betegségben szenvedett, már nem tudtak rajta segíteni.

Rájött azonban, hogy a problémát önmaga okozta a helytelen gondolkodásával. Ahogy a negatív dolgokat elengedte, egyre nagyobb békét élt meg. Rájött nem akkor volt boldog mikor szerették, hanem mikor ő szeretett másokat (jobb adni, mint kapni). Minden érzést elengedett, ami a szeret útjában állt. Nemcsak betegsége oszlott fel, de az örök szabadság és boldogság is beköszöntött életébe.

 

A terapeuta, aki sosem találkozott pácienseivel, mégis meggyógyította őket – Dr. Ihaleakala Hew Len

A Hawaii Állami Kórházban olyan közveszélyes páciensek voltak, hogy állandóan cserélődött a személyzet és az ápolók is a falhoz simulva mentek, nehogy hátba támadják őket. Dr. Ihaleakala Hew Len, egy hawaii-i terapeuta az úgynevezett ho’oponopono segítségével a következő módon gyógyított meg egy egész pszichiátriai osztályt: Egy szobában megnézte a páciensek kórlapját és az orvos saját magán kezdett el dolgozni. Az ő szavaival élve: „Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.” „…az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden – csupán mert az életedben jelen van – a te felelősséged.”

Tehát nem véletlenül kapjuk a sorstól a helyzeteket. ,, …a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalsz és esetleg nem tetszik – orvosolhatsz. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán a te belső kivetítéseid. A probléma nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magadat kell megváltoztatnod.” ,,Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész teljes felelősség dolog” Lásd a projekció és racionalizáció, mint elhárító mechanizmus a pszichológiában.

 

Mi a lényege ennek a megközelítésnek? – Ho’oponopono mantra

Önmagunk szeretete. Amikor konfliktusba kerülünk mással, akkor bennünk is ott a konfliktus, különben nem kapcsolódnánk össze az adott helyzettel. El tudja képzelni a kedves olvasó, hogy egy buddha nyugodtsággal bíró ember veszekedni kezdene egy másik haragos emberrel? Mit kell tehát tennünk pontosan? „Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy „Bocsáss meg! Szeretlek!”.

,,Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is.” Így megidézzük a szeretetet, meggyógyítva azt, ami el lett rontva. A megbocsátás művészete, a Ho’oponopono egy ősi, hawaii gyógymód. De ehhez a teljes felelősségvállalásra van szükség. Mindenért mi vagyunk a hunyók. Ebben az értelmezésben az egész világ a mi tudattalanunk. És magunkat tesszük tönkre, ha mérgelődünk (azaz mérget termelünk önmagunkban, ahogy a szó is utal rá). Egyfajta mantraként használhatjuk ezt a szöveget: „Szeretlek! Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm!” Szer e tet.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
manipulációigazság, valóság