Bhakti, Gjána jóga, Rádzsa-jóga, energia központjaink 7/7. csakra, koronacsakra, csakrarendszer

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), jóga és pszichoterápia

Forrás: A tudat evolúciója, Jóga és pszichoterápia, Szvámí Ráma, Rudolph Ballentine, (dr.) Szvámí Adzsaja

Előzmények: a hatodik fő központunk, 7/6. harmadik szem csakra

A modern pszichológia tudományán túl – 7/7. csakra,  koronacsakra, a legmagasabb tudatállapot (Szahaszrára, mint ezerszeres)

Amikor a tudat eléri a legmagasabb szintet, akkor az energia a keleti pszichológia szerint itt koncentrálódik. A díszes korona elhelyezése az uralkodó fején valószínűleg erre utal, miszerint annak kell uralkodnia, aki a legfejlettebb tudatú ember. Jóllehet többféle korona van. Más-más alkalmakkor viselték ezeket a királyok, de ez egy külön történet. Visszatérve a koronacsakrára egyes keresztény szerzeteseknél hagyomány volt a fejtető leborotválása. A zsidó vallásban kis sapkát hordanak ezen a területen. A Krishna szellemű követők a fej hátsó részén található energiaközpontnál hagyják meg hajukat, ahol a keleti pszichológia szerint a „lélek távozik a testből”. Erről már írtam, hogy a nagy jógik hogyan halnak meg, mely számukra a legnagyobb boldogság, összeolvadás a Fenségessel – Bhakti, Gjána, Rádzsa-jóga, energia központjaink, 7 csakra, koronacsakra, csakrarendszer.

.
A vallásos képeken fénykörrel ábrázolják a koronacsakrát, melynek eleme a kozmikus energia. A hopi indiánoknál is találunk utalást arra, hogy ez egy nyitott ajtó, amin keresztül az életet kapjuk és melyen keresztül a Teremtővel tudunk kommunikálni, utána a lágy rész bezárul és megkeményedik. Halálig zárva marad és akkor újra felnyílik, hogy távozhasson rajta az élet. A jógatudomány szerint is fokozatosan keményedik meg ez a rész, ahogy az értelem és ego megszületik bennünk és ezzel párhuzamosan az intuíciónk elpárolog. A jógában azonban hangsúlyozzák, hogy ezt az ablakot ki lehet nyitni a samadhiban. A jógik nem véletlenül tudják meghatározni azt is, hogy mikor hagyják el testüket. Itt, a koronacsakránál a tapasztaló és tapasztalt közti különbség is eltűnik. A jógában ezt a csakrát az ezerlevű lótusszal szimbolizálják. A tudat tágabb szintre terjed ki, mint amit szavakkal ki lehet fejezni. Itt már a koronacsakrában széleskörű tudatosság van jelen, ami nem ismer korlátokat. Ez a szint a modern pszichológia szintjén túl jelentkezik és életbevágó a jelentősége ennek ellenére. Megadja azt a szintet, ahol a tudat a leginkább megfigyelhető. Az emberi létezésben ez olyan alapvető, hogy jó volna, ha minden pszichológiai okfejtés kitérne erre valamilyen szinten.


A csakrarendszer egysége összefoglalása (7 csakra)

Ez a szintézis úgy jön létre, hogy az ágjá (hatodik csakra) csakra szintjén az idá és pingalá (a személyiség jobb és bal oldala) egyesül. A torokcsakránál a táplált és tápláló (anya és gyerek) szimbóluma érhető nyomon. A szívcsakránál az aló és felső szintről érkező (pozitív és negatív) energiák találkoznak, hiszen ez a csakra pont középen van, vallja a keleti pszichológia. Ezt kifejezhetjük a föld és ég nimbuszával: az önzés és a személyesen túli állapot, a purusa és prakriti (anyag és szellem) kifejeződéseképpen. A köldökcsakránál az aktivitás és passzivitás ellentétpárja jelenik meg, az uralás és megadás formájában. A nemi csakránál a férfi és nő közti polaritás érvényesül. Az első csakránál pedig a támadó és támadott, a vadász ás préda, az ördögi és isteni (jó és rossz) polaritása jelenik meg.

 

Amíg kettéosztjuk a dolgokat és másra vetítjük ki negatív impulzusainkat (projekció) addig nem leszünk stabilak és boldogok. Meg kell értenünk a félelmet, hogy túlléphessünk rajta, mely egy jó és rossz (fekete és fehér) világ megteremtésének eredménye. Ha a köldökcsakra fejlett (uralom és behódolás színtere) akkor erőteljesek vagyunk, dinamikusak, anélkül, hogy kegyetlenül agresszívak vagy gyengék, esetleg passzívak lennénk. Versenyszellem nélkül működünk együtt. Az önzetlen szeretet és empátiát a szívcsakra adja meg nekünk. A fejlődés lehetőségét, a kreativitást a torokcsakra adja meg nekünk. Az ágjá csakra pedig a belső látás tisztaságával kecsegtet. Azonban ezeken is túl kell lépnünk (különféle spirituális képességek). A koronacsakránál feloldott polaritás pedig a „kozmikus tudatosságot” hozza el számunkra.

Jógaiskolák közül néhány, melyek a csakrák fejlődését segítik elő – Bhakti jóga, Gjána jóga és Rádzsa-jóga

A fejlődés a nyugati pszichológiában a csakratannal, csakrarendzserrel is leírható pl. a paranoid személyiséget a pszichoterápiában elvezetik a kapcsolati-érzékiséghez, az ego-orinetált emberből pedig a másokkal való törődés érzése kezd kibontakozni. Elengedve a korlátot egy magasabb tudatállapotba kerülünk. A negyedik csakrától a modern pszichológia nem nagyon értekezik ezekről a fejlődési lehetőségekről, azonban azok a pszichológiai irányzatok, melyek különféle spirituális tradíciókból fejlődtek ki, tartalmaznak fejlődési lehetőséget a felső négy csakra kapcsán is. A bhakti jóga pl. igyekszik a szívcsakrába és a torokcsakrába hozni az energiát a keleti pszichológia szerint az őszinte, vallásos odaadás segítségével. A gjána jóga pedig az önelemzés és az írott bölcsesség tanulmányozásának jógája, mely segítségével a két legmagasabb tudatközpontba jut el az energia (nyilván ez nemcsak egy intellektuális elemzés). A képességünkön és temperamentumunkon múlik, hogy melyik utat választjuk. A Rádzsa-jóga az ember figyelmét egy kiválasztott csakrán tartja.
.

 

Csakrákon való munkának két válfaja

Két megközelítés van a jógában a csakrával kapcsolatos meditációt illetően. Az egyik szerint a tanítvány az első csakrával kezd és ezzel dolgozik, amíg átfogó képet nem kap róla. Ha a zavart feldolgozta jöhet a következő csakra. Ebben könnyű eltévedni, hasonlóan ahhoz mikor a páciens pszichoterápiában felfedi kóros területeit. Regressziókor patológiás állapotokat vehet fel a páciens részlegesen.
A másik út a jógában, mikor egy kiválasztott, magasabb központra koncentrálunk. Ekkor a guru előírja, hogy melyik központra koncentráljunk a keleti pszichológia szerint.

 

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
csakrameditációs terápia