Forrás: dr. Wayne W. Dyer, Az ambíciótól az értelemig – Az életcélod megtalálása

Érdemes megnézni ezt a 2 órás filmet. De előtte néhány sor erejéig elő a szót. Kétféle megközelítés létezik. Az egyik a személyiségfejlesztése, ami az egót erősíti. Idővel azonban az ember rádöbben, hogy a legjobb, ha félreáll és hagyja, hogy a Forrás rajta keresztül nyilvánuljon meg.

Így lesz a cseppből óceán. Hiszen a hangunkat, testünket sem kell létrehozni, és a gondviselés a természetről is gondoskodik, így rólunk is. Csak azt látjuk és szoktuk meg, hogy mindent nekünk kell irányítanunk. De mekkora áldás, mikor az ember egy magasabb intelligenciának adja át magát és mindennel együtt áramlik és nem felfelé úszik a folyón, hanem ellazulva élvezi az utazást. Így vége az elvárásoknak és csalódásnak.

Ugyanis, ha egy elvárásunk nem következik be, jön a csalódás… Csak egy döntésre van szükség. Nem tápláljuk a téves azonosulásunkat az elképzelésünket, hanem hátradőlünk bízva a sorsban és együtt áramlunk azzal, amit magával hoz. Mint egy szörfős, aki mindig a víz a tetején van. Ha éppen a hullám jön és akkor is mikor elment – spirituális filmek online, élet célja, küldetés film, Az ambíciótól az értelemig, dr. Wayne W. Dyer.


dr. Wayne W. Dyer : Az ambíciótól az értelemig – spirituális filmek online, élet célja, küldetés film

 

 

Attila Cross

                           Keresztes Attila

A tünet mögött mindig egy téves önkép áll

Kezelheted a fizikai tüneteket vagy elemezheted a pszichológiai problémáidat évekig – de amíg nem látod be, hogy ki az, aki valójában szenved, a probléma vissza fog térni. Nem módszerekre vagy újabb technikákra van szükséged, hanem a tévedések azonnali, logikus átlátására.

2005 óta ötvözöm a nyugati logikát a keleti szemlélettel. Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus (bár 3 egészségügyi szakvizsgám van és orvosi lapokban publikálok), és nem kínálok újabb spirituális taposómalmot.

Ha készen állsz a sablonos megoldások mögé nézni, kezdd itt egy 2 perces, objektív vizsgálattal:

[Kitöltöm a díjmentes tesztet]

Cikk kategória (angol, magyar)

keresés